Magyar Országos Tudósító, 1941. május/2

1941-05-31 [253]

/ A MÉP Fővárosi S 2 ervezete szakórtokezleteí Folytatás 1./ A szociális erkölcsi védelem különösen fontos a tanoncleányoknál, E^ért a leányotthonok fejlesztése elodázhatatlan feladat, Ezután a tanor.oelelme­z ésről emlékezett meg, s szerinte ingyenes ható s ágl étkeztetést kell fel­állítani, az étkeztetési helyeket a mun'aholye^- közelében kell kijelölni* Olyan szerv felállítását javasolta, mely v \ *~ gondoskodnék a fiatalkorú dolgozók védelmére kiadott törvények és rendelkezések végrehajtásáról* A ma­ga részéről a fiatalkorú dolgozóig felügyeletei hat ű s ágána ' felállítását ja­vasolta, Mihalovits Zgigmond prelátus végül több kisebb javaslatot tett.a tanoncok kedvezményes utazására ós orvosi vizsgálatára vonatkozó a n. A szakértekézieten résztvevő;, hatalmas közönség lelkes tapssal és éijenzéssel fogadta az értékes előadást ás melegen ünnepelte az illuszt­ris előadót. Utána Szendy Károly polgármester emelkedett szólásra és meg­köszönte a MÉP-nek azt a törekvését, hogy a társadalompolitikai és nemzet­politikai szempontból oly fontos kérdóst,a tanonckérdést, napirendiére tűz­te, majd részletesen foglalkozott a főváros által életbe léptetett tanoncok­ra vonatkozó intézkedésekkel. Hangoztatta, hogy .a főváros egymagában a kér­dést megoldani nem tudja, csakis a társadalom segítségével, Igen jelentős lépés volt az önálló iparos tanonciskola!;: fel állítása, a. speciális tanszerve­zet megépítés o, a hivatalos tanonc ott hon ok megszervezése. A főváros mindent elkövet, hogy ezt a nemzeti szempontból is fontos kérdést nyugvópontra jut­tassa és további szociális Intézkedésekkel igyekeznek segíteni a tanonook helyzetén. Legnehezebb probléma az ipari munkahely kérdése, s ezért fontos lépésnek tartja/ 7 " 11 -i műhelyházak, Illetve munkahelyek kiépítését, ' * • /egészséges. - A munkaközvetítést nem tudja a főváros azonnal megoldani, mert ennek rendkívül sok és bonyolult ága van, de behatóan foglalkoznak a kérdés­sel. Eljelentette az értekezletnek, hogy a f 6r áros körülbelül 3oo tanonc részére tudott eddig úgynevezett pihenőhelyet adni és reméli, hogy rövid idő alatt ez a szám »qgduplázódhatik. Elismeréssel nyilatkozott a tanonook­taték működéséről. Az értekezlet helyesléssel és tapssal vette tudomásul a polgár­mester szavait, Ezután Dongó O r bán, Kuncze Lajos, Müller Antal, Vindisch Ödön, N a gy Antal, OSolényi P&1, Nyáry Miklós 1 \- A " '±$->szzxi>v : • * „ •" bizottsági tagok szóltak hozzá Mihalovits Zsigmond/javaslataihoz és beható részletességgel vitatták meg a tanonckórdés felvetett problémáit. A maguk részéről szinten több javaslatot terjesztettek az értekezlet elé„ Végül Szobony József, székesfővárosi tanácsnok válaszolt a polgármester novebén a felszólalásokra, s hangoztatta, hogy a polgára ester intézkedésében, amellyel a gy ormok váfóelai intézményeket felépítette, az o­lőrelátás szerepelt. A fővárosban a gyermekvédelmi szervezet három csoportra oszlik: az elsőbe tartozik, a 6 éven aluli gyermekvédelem, a céBOdikba a 6-14 éves korig terjedő gyermekek védelme, a harnadikba pedig a 14 éven fe­lüli gyermekek védelme. Az első két csoport megszervezése a fővárosban tel­jes mértékben megtörtént, A harmadik csoporté pedig most van folyamatban, • Szükség van a harmadik csoportra azért is, nert hiszen abban a korban választ pályát a gyermek, ekkor akar a társadalomban elhelyezkedni, akkor kezdi Bzolgálnl g nemzeti érdekeket, A pályaválasztás ós képességvizsgálat kérdését a polgármester e csoport keretében kivan ja megszervezni. A tanácsnok végül hosszasan ismertette a fővárosi tanoncok érdekében tett szociális intézkedé­seket. A szak értekezlet Karafiáth Jonő elnöki záró a zavaival ért vé­get./MOT/Na.

Next

/
Oldalképek
Tartalom