Magyar Országos Tudósító, 1941. május/2

1941-05-27 [253]

A MAGYAR Nő A PAJVÉDBLi3iBÍEí címmel tartott előadást a 3 a ross Kői Tibor­ban dr, Elekes Dezsőre. Rámutatott arra, hogy nemzeti szempontból milyen veszélyt rejt magában az egyke és egyse és statisztikai, adatokkal bizo­nyította be, hogy a magyarság népességszaporodása csak hat ezrelék, mig a környező államok r özött vannak 14, sőt 18 ezreié'-os szaporodások is. Kifejtette, hogy Németország propagandával, házassági kölcsönökkel és egyéb szociális intézkedésekkel milyen nagyarányuan tudta emelni a termé­szetes szaporodási arányszámot. Felhívta végül a magyar asszonyokat arra, hoggy ezt a *-omoly problémát szívleljék meg, mert az ország népességéne?: aranya dönti) el hazánk helyzetét politikailag és gazdaságilag egyaránt. A nagy lelkesedéssel fogadott előadás után Szarka Márta hegedüszámai ós az először bemutatásra kerülő szir.es OMIH fii M Báboinádról, szórakoztatta": a nagyszámú közönséget./MOT/B, A FEHÉRHAZ BAJTÁRSI EGYESÜLET a visszatért keleti és déli részen 1918­1919. évi vértanúinak megállapítását a felszabadulás után nyomban megkezd­te. Az Egyesület igazolóbizottsága 18 visszatért városból és községből 30 vértanút igazolt, mégpedig Felsőbánya, Kolozsvár és Szamosujvár váro­sokból, Abafája, Alsólngas, Bereck, .Rílak, Bogdánd, B n rdos, Domokos, Hadad, Hadrév, Koror.d,^ Mik éuj falu, Ny ár ád remete, Puly, Sóvárad, S z en te egyház as­faíu és Szentháromság községekből. Számos várostól és " özsegtői még nem érkezett közlés az egyesülethez. Az igazolt vártanuk neveit a Vértanuk­terén felállított Vértpnuk-emlékkövébe még a nyár folyamán bevésetik ás augusztus 6-án a keresztény és nemzet: M a gyarország feltámadásának 22» évfordulóján ünnepélyes keretek között adja:, át a nyilvánosságnak,/MOT/B, A TISZAJOBBPARTI MEZŐGAZDASÁGI KAMARA AZ EREDMÉNYES MEZŐGAZDASÁGI f AR­aOLIUKÁBRTA A Tiszajobbpartí Mezőgazdasági K a mara legutóbb- közgyűlésén előterjesztéssel fordult a földművelésügyi kormányhoz a mezőgazdaság:, ter­meivények, illetőleg cikkek, árrögzításével kapcsolatos panaszo?* tekinteté­ben, A földművelésügyi miniszter az előterjesztésre közölte, hogy a mező­gazdasági érdekeknek a kérdéssel kapcsolatos kellő érvényesítése } az ármeg­állapítások szakszerűjéé a mezőgazdaság jövedelmezőségének szem előtt tartása érdekében létesítette az országos Mezőgazdasági üzemi és termelési költségvizsgáló intézetet. Emellett a termelés jövedel ezőségét biztosi­tó ár kialakulása állandó gondoskodása tárgyát képezi s ezen a téren pl, a cukorrépa, gyapjú és sertésárban figyelemreméltó haladás- is tapasztal­ható. Közölte a miniszter azt is, hogy a mezőgazdaságot érintő íparcík ér árána megállapítását is messzemenő fi y elemmel kis ári .Kifejezésre jut­tatta a földmüvelésügyi miniszter, hogy a biztosabb alapokon nyugvó és a mezőgazdaságra nézve kedvezőbb árrendszer mielőbbi beveztéeér.ék bizto­sítása érdekében a jövőben is mindent el kivár kovatná ,/MOT/B, iJ

Next

/
Oldalképek
Tartalom