Magyar Országos Tudósító, 1941. május/2
1941-05-27 [253]
§§ A Magyar O.-sz agoc T„dós3 tó jóléti: Az Erdélyi P&rt nagygyűlés énok elő'• észitéso teles erővel f clyiS:, Már hétfőn Kolozsvárra ejtesz' el: a párt parlamenti képviselői és tagozati elnökei, ckik bizalmas érte" ezl Jb során bősz iték meg a nagygyűlés elé terjesztendő programmot és szervezeti szabály--' zatot, A nagygyűlést a kolozsvári redut nagytér::ében tartják mug, az unió kimondás .eiak helyén,, annak 93--ik évfordulóján, A párt ezzel ia dokumentálni kivonja politikai magatartását és történelmi elhivatottságát, A nagygyűlésen mintegy 500 kiküldött vesz részt, S 0 r korai az elnök és a -tisztikar, valamint az intézőbizottság vés az elnöki tanács meg választására és a párt programijának proklamál ás ara* Erdélyben a' legnagyobb érdeklődéssel fordulnak a párt magalaktxlása felé* Fiatal erők veszik át a párt vezetését, akik teljes egyetértésben működnek együtt a kormánnyel»/MOT/B H IIRTS K —-MEGKEZDŐDÖTT A NEMZETKÖZI FÜRDŐÜGYI SZÖVETSÉGEK KIKÜLDÖTTEINEK TANÁCSKOZÁSA, A Nemzetközi Fürdőügyi Szövetség József Ferenc dr. kir, hercog elnök vozetóoo mellett kedden délelőtt a különböző országok szövetségeinek vezetői részvételével megkozdőa reudkivűli közgyűlését a Szent Gellért-szálló dohányz< termében, A t&náaskozásókon a némát birodalom, Olaszország, Szlovákia, Horvátország ós Magyarország fürdőügyi szövetségeinek szükebbkörü vozctősógo megbeszélte azokat a fontos és sürgős teendőket, amelyek különösen a mai viszonyok mellett a fürdőügy torén megoldásra várnak. Qerhard Schmiüt, a nérootbirodalmi fürdők vezetője, Diethelm, a svájci fürdőszövetség ós'dr, Posch Gusztáv, a szlovák kiküldött, valamint Szviezsényi Zoltán dr, szólaltak fol egymásután és különböző javaslatokat terjesztettek elő. Megtárgyalták a fürdők árkalkulációjának kérdését, szóbakerült a dömping ellőni fellépés szüksége annál is inkább, mert fontos a fürdők nívójának és gazdasági helyzetónok megóvása, Letárgyalták a fürdSkűdvonmónyek kérdését, nemkülönben az egységes terminológia' be vezetését, sool^ szintén egyik fontos kezeli tacndőjo a szövetségnek. Arra a megállapításra jutottak, hogy szakértők bevonásával kell megvizsgálni a helyhezkötött természetes gyogytónyozők adottságait ós ennek megfelelően kötni nemzetközi egyezményt a fürdők között* A tisztosségtelon verseny leküzdése is egyik programpontja volt a megbeszéléseknek. A forrásvizek szállítása t IdLntotébcn nemzetközi egyezményt sürgettok a fölszólalók abban az irányban, hogy kedvezményeket csali elismert gyógyvizek szállít ás ánál. nyújtsanak az illotókos-ok. Még számos' gazdasád. os technikai kérdést vitattak mog a mukaprogram keretében • Szerdán délelőtt a Szent Lukács-fürdőbon f oly tat j ák a tanácskozásokat. Dólutána Budapest Fürdőváros Egyesület közgyűlést, majd díszülés t tart ós ennek keretében felszólal Diethelm dr, ós Schmidt profeszszor is. Utóbbi a német fürdők szervezetét fogja ismertefcni,/MOT/SY, »^2?J5?2 Á C3A :' 0K H - ALA TEMETETT EGY MUNKÁST. K.tíder dVután í ?^í e í JSS?^* 0 * 03 Agya-ütca sarkán csatornázási munka?atofc . ŐÍbS a fold beomlott es maga alá temette Csurgó Jó z s e f 19 éves nanéíLS? A fiatalembert a tűzoltók ssgitséeéval kiemelték ní ií « w^ + S P * * rülésekkel kórházba vitték, /MOT/M, űa ^ d a mento1- zuz °^ «*-