Magyar Országos Tudósító, 1941. május/1

1941-05-15 [252]

---LÁTNI AKARTA A MAGYAR OLASZ VIZIPOLÓMÉRKŐZÉST - ELÜTÖTT KÉT DETEK­TÍVET, Turi-'k György 2o éves '-ifutcb munkaadója, Hegedűs Zoltán cukrász azzal bízta meg, hogy egy triciklin fagylaltot és ostyát vigyen a margit­szigeti fedettuszodába a mult év júliuséban,, amikor az úszócsarnokban a magyar-olasz vizipolócsapat mérkőzött,Turiák látai akarta a mérkő­zést és ezért nagy sebességgel hajtotta a háromkerekű kerékpárt és nem figyelt a gyalogjárókra" sem, így történt, hogy a fedett uszoda köze­lében lévő lejtős uton beleszaladt a Járókelőkbe és két detektívet el* ütött. Az egyik, Czirfék János súlyosan meg-is sérült, A királyi ügyész­ség gondatlansággal előidézett súlyos testi sértés vétsége miatt vá­dat emelt Turiák ellett* akit ma vont felelősségre a büntető törvényszék Lengyel-tanácsa,. A M.futó nem ismerte be bűnösségét. Azzal védekezett, hogy'- v ér sietett, hogy láthassa a mérkőzést - nem vezette tul gyor­san" a triciklit és maga sem tudja, hogyan történt a baleset, A törvényszék lefolytatta a bi ZO nyitó eljárást, majd Szllassy Pál dr, királyi ügyész vádbeszéde után bűnösnek mondta ki Turiák Györgyöt a ter­hére rótt gondatlan cselekményben és egyhónapi fogházbüntetésre Ítél­te, de a byjnf tés végrehajtását próbaidőre felfügges tette. Az Íté­let nem jogerős,. /MOT/Sy,. — LETARTÓZTATTÁK A BUDAI CUKRÁSZDA BOMBOLÓIT ÉS A NYILASKERESZTES HÁZ v-AfUőRS ;GgNEK TAGJAIT, . Baróthy Pál királyi főügyész, a budapesti királyi ügyészség elnöke csü­törtökön dél v en a Magyar Országos Tudósító utján az alábbi ^ét hiva­talos közlést adta ki a nyilvánosság részére: -A napilapok mér foglalkoztak azzal a hírrel, "hogy folyó évi május hó 7-én este fél tiz és tíz óra között a III, kerület Tavasz­utca ^3, szám alatt lévő Ploh-féle cukrászdát Ismeretlen tettesek össze­rombolták, A fő v apitényság ez ügyben az eset után nyomban v evezette a nyomozást és megállapította, hogy a fentemiitett cukrászda ósszerombo­íás t a nyilaskeresztes párt III, kerületi p írt szervezet helyiségében határozták el, ott választották ki azokat a szegélyeket, akiknek a ro mbol'st végre kellett hajtaniok és a tettesek onnan indultak ki a tett végrehajtására, A végrehajtás céljából Végső Károly asztalosmes­ternek, a III, kerületi nyilaskeresztes pártszervtzet vezetőjének fel­hívására csoportot alakítottak ésa fentemiitett űzlet"elé mentek, A csoportbél négyen: Zsagot Pál, Mittelmayer József, Rab Gábor és ifj. Mázán Lajos a cukrászda helyiségébe hatoltak, ott egyes bútordarabodat f elforgattak, összetörtek, az üzlet v en lévő személyeket - aki 1- véde­kezést kíséreltek meg - tett leg bántalmazták, a süteményedet részben földre s aorták, részben salakkal behintették, majd a segély kiáltások­ra elmenekültek, mikösb en e kirakat egyik üvegtá v iáját betörték, A már emiitett öt személyen kivül Karácsonyi'László gyári munkás t, Wolf Géza csénakgarázsmestert, Gellmanh József asztalos segédet, Erdődi Ákos géplakatossegédet, Lakner István borbélys egedet, Umstadt Ferenc gyári munkást és még két fiatalkorút a fennforgó bizonyítékok alapján a rend­őrség a Etk, 175, paragrafusába ütköző, magánosok ellenő erőszak bün­tette cimén előzetes letartóztatásba helyezte és a b u a a pe S ti királyi ügyészségre ki sértette át, . í-i­- A napilapok már foglalkoztak azzal a hírrel, hogy folyó hó 9-ón a nyilaskeresztes párt központi párthelyisége /VI,, Andrássy-ut 60/ alatt a nyilaskeresztes párt által rendszeresített, úgynevezett kapu­őrség tagjai megtá.m; dtdk, tett^leg bántalmaztak és megfenyegettek egy arra gyanútlanul, elgondolkozva haladó m agasállásu köztisztviselőt, A f őkapitájiyság ez ügy v en a nyomozást lefolytatta és megállapította,hogy a tettesek! Pokol Elek asztalossegéd, Truczka András, kepuőrparancsnok, Konrát Béla kapuőr, Kurhelya József autószerelő és Babkó Pál kapuőr voltak* Mind az öt egyént a főkapitányság magánosok elleni erőszak büntette óimén előzetes letartóztatásbahelyezte és az ügyészségre kisér­tette át. /MOT/ Ma, —.„.rpRO D0M0I Közlési engedély van.

Next

/
Oldalképek
Tartalom