Magyar Országos Tudósító, 1941. május/1

1941-05-08 [252]

TELJES ULE3 A KÚRIAI. A magyar királyi kúria osütörtökön délelőtt dr. Tör egy Gét« titkos taná­csos^ elnöklésével teljes ülést tartott, amelynek keretében dr. M éhes Ig­nác, a királyi kúria uj bírája tette le a cJ \3t3ki esküt. teljes ülés est követően *öbb adminiszcrációs ügyet ir -^-.ett el. /MOT/G. ROBBANÓSZER TATÁSÁVAL ELKÖVETETT BŰNTETT. Dr. Ssü*s Jenő ta-'acselnö elnöklete mellett ma tárgyalta a büntet őt ör­vény szék ötös ianáosa. mint k'.'löa bíróság Mészáros László ' ereskedősegéd üyy ét, aki ellen a királyi ügyészség robbanószer tartásával elkövetett bünvett és kihágás cimén emelt vádat. A vád szerint ez év február köze­pén a kispesti halálos kimenetelű kézigránát robbanás után félelmében a lakásán rejtegetett ké t darab kézigránátot és 2oo darab töltényt be­csomagolva, a Nagykörösi-utcn helyezte, el és ott találta meg egy rendőr . Mész áros László kihallgatása sorén tapadta bűnösségét és sem­miről sem akart tudni. Az elnök elébetárta, hogy annakidején a detektí­vek előtt mindent bevallott, Mészáros azonban továbbra is megmaradt ta­gadása mellett. Az elnök ezután ismertette régebbi beismerő vallomásét. Ebből kiderült, hogy annaüdején, amikor a csomagot megvizsgálták az "9sz­szetwrtás n oimü, azóta megszűrt hetilapba -.-olt beburkolva a kézigránát és a 2oo t.öloény és a lapon egy Pichlsr 'névre szóló olmke volt. A detek­tívek megállapították a címzett lakásat, aki kihallgatása alkalmával ki­jelentette, hogy o e-t a lappéldányt, na gyobbmennyIs égü régi lappal i együtt csomagolás céljaira e_akta az Izs -.-.k festékkerss":edelmí r.t. Fe­renc körúti fiókjának. A 'detektívek ezen a nyomon tovább haladva, talál­tak rá Mész érős Lászlóra, aki a fióküzletben alkalma a'.-kan állott és ki­hallgatása során beismerő vallomást is tett. Az ismertetés után a vádlott kijelentette, hegy a. n akid ej én nagy zavarban volt í-s maga sem tudjhogy mikét, beszélt' össse, Benkő Akos királyi ügyész es Papa Lajos védő terjesztettek ezután elé indít­ványokat a bizonyítás kleg^s s*it. se tekintet "ben, ezekek az ötöstanács helyt is adc t ás több tanú beidéztaéig a tárgyalást e..:apolta. /MOT/Ms.. R..5SÁ8 KISÍkLETe>RT HÉT-HÉTKokAíI 3üR.*Ökak ÍTÉLTEK A EuS-HT ÜTQAI TRAFIKOSNŐ T a-ADcIT . A királyi ügyészség vádat emelt Varga .György napszámos és Vince György gyérimunkás ellen rablás büntette elmén. Varga és Vince a mit év" szep­tember hó 28-án megjelentek ösvegy Sohmidt Fprehcné Koháry utca 19 számú dohánytőzsde jében és ott Vince György négy darab szimfónia cigarettát kértMialatt Vince fizetett, társa a kiszclgekó asztal mez' lépett és az idős tráfikósnőt meiiaovágva, kirántotta a p on. esfieket" és annak tar­talmát megtakarta dézsmálni. Közben Sohmidt Feréncné azonban nem vészi­tette el lélekjelenet-é a, se'itsé^ért kiáltozott, mire a két támadó rövid dulakodás után elmenekült. A .meghiúsult rablás í kísérlet ügy ében ' csütör­tökön tartott fctárgyzlást a büntetőtörvényssék Krayzell-ianácsa, amely előtt a két vádlott tagadta bűnös s étét. Az" elnök elébük tárta a nyomozás eorán tött beismerő vallomásukat s a sértett is ellenük vallott. A ;,ör­vény szék Vbrga Györgyöt és "...nce Györgyöt rablás kísérletének bűntetté­ért egyenként hát-hét hónt, pi börtönre ítélte s raihtho.gr- ezt ?, büntetést \z elszenvedett vizsgát.-, fogsággal mindketten kitöltötték, elrende".te szabadláb- helye? ésükst » A z :+.iet n 3 m jogerős. /MOe ! /Ky,

Next

/
Oldalképek
Tartalom