Magyar Országos Tudósító, 1941. április/1

1941-04-04 [250]

Budapest, 1041. április 4. Í\) XXIII,'évfolyam 90. szám. FŐVÁROS —A MT-ivizETI GYÁSZ MiATT KEDDRE HALASZTOTTÁK A FŐVÁROS KÖZIGAZGATÁSI BIZOTTSÁGÁNAK ÜLÉSÉT. A húsvéti ünnepek miatt a főváros közigazgatási bizottsági ülősót nem a hónap második, hanem első hétfőjón tartották volna meg, A miniszterelnök elhunyta miatt a közigazgatási bizottság ülését egy nappal újból el kellett halasztani! a bizottság április 8-én, kedden délelőtt tiz órakor tartja ülését ós ugyanekkor üléseznek az albizottságok is. /"MoT/Vr. ÁPRILIS 17-ÉHE HALASZTOTTA ÜLÉSÉT A KÖZLEKEDÉSI SZAKBIZOTTSÁG, A közlekedési szakbizottság Morvay Endre dr.alpolgármester elnöklésével ülést tartott. Az ülésen az alpolgármester mélyen megrendölt szavakkal emlékezett meg gróf Teleki Pál miniszterelnök elhunytáról, méltatta a nemző tgyar api tó nagy államférfiú eredményekben gazdag, izzó hazasze­retettől áthatott munkásságát, s hangsúlyozta, hogy egá3z életét nem­zetének szentelte, tudományban és politikában egyformán az ország leg­kiválóbbjai közé tartozott. A bizottsági tagok megilletődött hangulatban hallgatták végig az alpolgármester kegyeié te szmogé tniékezósét, majd az elnöklő al­polgármester indítványára a bizottsác érdemleges tárgyalását április 17-ére, csütörtök délutánra halasztották. /MoT/Vr.. -—KINEVEZÉSEK A IIiGYÜZEMEIKNÉL« Szendy Károly polgármester a nagyüze­meknél az irodatiszti és az irodai kezelők szakcsoportjában április 1-óvel kineveztet az Elektrompsmüveknél irodavezetővé Káloozy Jánost, Koor Elemért és Csermely Emiit; i v o.irodaf őtiszttó Esztorhay Ernőt, Drexler Antalt, Várady Vilmost, Marcinka Vinoét, Ammerling Nándort, Érdi Gyulát és Illyés Sándort; II.o.irodafőtisztek lettekt Dottbok Er­zsébet, Wagier István, Mikler Gusztávné; I.o.irodatisztek: Kovács Er­zsébet, Kiss il.Gyula,'Mattyasovszky János, Izsák Ida, "Menyhárt Lajos, Pusztaszeri József; II.o.irodatisztek: Easűarek Margit, Morvay Gusztáv, Zombori Ödön, Donner Róbert, Mocsi Jenő, Murvai Gyula, Gombás Ernő, Csernek Árpádné, 'Georgi Andrásné, dr.Marsay Lászlóné,'Zental István, Szuchy Ferenc, N.Benárd Rózsi, továbbá Dévényi Márton,'Irodai kezelők lettekt Béki Mária, Schneider Mária, Máder László, if j •Zathureozky La­josné, özv,Garai Józsefné, Keresztesi Irén, Gyárfás Attiláné,Mihályi Ferencné, KLaudy Gizella, özv,Aimássy Lászlóné, Balázsy Antalné, guli Kovács Vilmos, Vájna Károly, ZávadszJsy Géza, Mészáros imre,Dési ' Iván, Tarifcs Tibor,'Siklósi Sándor, Bánóti Béla, özv,Koór Jánosnó, dr, Noszeda Tiborné, dr,Salló Jánosnó, Porst Erzsébet, ZSedónyi Margit, Nezvál Edó, Füredy Mihály, Ringoisen Ervinné, Tóth V,Sándor ós id,Bó­na László. Kezelőgyakornokokká nevezte ki a polgármester Okolicsányi Violát, Brosohlco Erzsébetet, Barcza Erzsébetet, Fábry Flórát, Szombat­helyi Nándornét, Szabolits Júliát, Emberi Katalint, Platz Bertát és Mártonfi Margitot. A Gáz müve knél. kinevezte a polgármester 1.0. irodafőtiszt­tói Biczó Lászlót, %zo Bertalant'és Jelen Lajost; Il.o.irodafőtiszt­té'Hoepfner l3tvánnót, Sztteelkó L.Mártonnét, Kriványi Mário Emiinót, ar .Bánhegyi Istvánnót; Duschek Jolánt, Zsák Ottónét,. Genszky István­nót ós Záray Györgyöt. I.osztályú irodatisztek lettekt" dr.3arabás Istvánné, Patonai Mihály né, Füry Ida, dr.Vozári Ödönné, Páll Miiaós­né, Molnár Ferenc; II.o.irodatisztek: Medve Pálnó, Feymann Istvánné, Dósfalvi Erzsébet, Diósi Lajos, Horváth Nándor, Zsolt Lajos, Kondo­rosi Károly, Kabakovits Rezső, Csiszár II.Lajos, Rácz Tiborné, Margl­tay Mária Anna, Kiss Margit és. Zsitvay imróné. Irodai kezelők lettek: i Ferencz Győzőnó, Ormay olivémé, özv.Pesthy JenŐné, Petri Mária, 1 Waohtler Margit, Dworacsek Mária,Barta Miiütósnó, Pozsgai Józsefné, Speier Jenőné, Sárközy Ilona,. Bárdossy Dezsőné, Németh Il.Józsefné, A, Kiss Erzsébet, Kurdi Sándorné, dr.ütry Sándorné, Miklósi Istvánné, |pözv.3udavárl Józsefné, Székely Izabella, Faschlng Gizella,

Next

/
Oldalképek
Tartalom