Magyar Országos Tudósító, 1941. március/2
1941-03-28 [249]
— ELŐAD AB A GAZDASÁGI JOGRÓL. A Magyar Jogászegylet gazdaságjogi intézetének ülésén dr. Kunoz Ödön e gy e témi professzor elnöklete mellett dr. Perneozky Béla egyetemi magántanár, földmivolésügyi miniszteri osztálytanácsos a "Gazdasági jogról' tartott előadást. Az előadó a jogtudomány e legfriosob ágának elméleti alapjait kívánta megvetni. Ismertette azokat a s ajátos jogi'módszereket, amelyekkel ez a gazdasági jog dolgozik. Rámutatott arra, hogy a gazda sági jog szellemét a nemzeti őrdeknok az egyéni érdekek fölé helyezése adja mog. Kifejtette az előadó, hogy a gazdasági jog nem forgatja fol a jognak régi logikai rendszerét, hanem végső sorban szintén arra támaszkodik. Az órdekos előadást a nagy számban jelenlévő előkelő jog ászköz öns ég élénk tetszéssel fogadta. /IvIOT/ G, —--NEM MINDENNAPI 0 KIR AT HAMIS IT ASI 1GI A BIRóSAG ELŐTT. Eischor László állásnélküli magántisztviselő ellen okirathamisitás vétsége miatt emelt vádat a királyi ügyészség é ma vonta őt felelősségro a büntetőtörvény szék Máthó-tanácsa • Piocher' születésekor'izraelita vallású lett, 1918-ben felekezetnél'áxlivé vált, később pedig az evangélikus hitre tért át. 1939-ben megnősült, izraelita vallásit leányt vett feleségül és egy olyan régi születési bizonyítványt csatolt be, amely szerint még Izraelit-, vallású. Később kiderült a dolog és megindult ellene a bűnvádi eljárás. A'mai főtárgyaláson azzal védekezett, hogy felcserének szülei előtt szégyoltoj hogy elhagyta régi hitét ós többször változtatta vallását, d o egyébkent is zsidó fajúnak számit és Így jó hisscmüon mondotta magát zsidó vall ás ur. ak. A törvényszék Kabdobö ÍTárton dr. ügyészségi alelnök vád beszéde és a védő felszólalása után bűnösnek mondta ki Fischer Lászlót a v.aszerint! okirathamisitáeban és őzért - tekintetbe vévo a javára mutatkozó enyhítő körülményeket - öt von pengő pénzbüntotőorc itélte. Az Ítélet jo-'orőc. /ÍIOT/ S y, ELADTAK A LESZÁLLÍT ÁS-RA VARó TOLLAT - FOG H AZ BUN T STkőT KAPTAK. Sfógh^Andor dr. büntet őt örvény széki egyesbiró ma tárgyalta Rotkó Vilmos ós társai ügyét. Rotkó egy tollnagykereskodés alkalmazottja volt 6o főnöke rábízott negyvenöt kilogramm pelyhet, hogy meghatározott helyre vigyo ol. Útközben találkozott Türner István novü barátjával s raogboczolto vole, hogy az árut eladják és a pénzt elmulatják. így is történt, a ^pelyhet. amely ezer pengőt ér, tlz pertuért Molnár Pál magántioztvioolonok a»dták ol és azt az utolsó fillérig oMtták, Rotkó ellen eikkosztas, Türnor ós Molnár ollón podlg orgazdaság, miatt omolt vádat a királyi ügyészség, Rotkó ős Türnor boicziorő vallomáot tettok, ázzál, hogy nem tudtak ollonállni a kisórtóüno"k. Molnár azzal védekezett, hogy nem iomorto a toll árát és jöhiczcmüon Vette meg. A törvényszék Mészáros kiksa dr. királyi ügyész vádbeszédo után Retkót ée Tumort . négy-negyhónapi fogh.izia, Molnárt podlg orgfczdac ág véts ér óért hatheti f ogházbün tetős ro ltolto. Az első két vádlott Ítélete jogerőé. /kOT/S y.