Magyar Országos Tudósító, 1941. március/2
1941-03-28 [249]
A ROMÁN-ROTH HÁZASPÁR UJABE BŰNÜGYEI A TÖRVÉNYSZÉK ELŐTT, Dr, Rámán Roth Ivánt, a hírhedt volt kispesti ügyvédet, akit uzsoráért 's más bűncselekményekért Jogerősen négyévi bőrtönre Ítéltek, ma reggel szuronyos fogházőr állította a pestvidéki törvényszék vitéz Somo'iy János tahác*a ele* Az Ügyészség ugyanis Rbm án Ivánt és a feleségét: született Weisz Franciskát, aki a napokban töltötte ki két és félévi börtönbüntetés ét, ujabb bűncselekményekkel, többrendbeli síkkrsztással, közokirathamisitássál és magánokirathamisitással vádolta meg. Román Iván ellen folytatólagosan elkövetett sikkasztás, uzsora és odalás miatt is vádat emelt a kir. ügyészség, A osalásban, mint Román Iván tettestárs:; ugyanosak a vádlottak padjára kertUt Nyitrai Fereno sashalmi fémae tergályos ls. Az elnök mindenekelőtt a vádiratot ismertette, amely szerint dr. Román Roth Iván és a felesége kölcsönügyletek lebonyolítására 6 ? pénzt vett át s ezeket az összegeket elsikkasztották, A kis*pesti telekkönyvi hatóságnál a bekebelezett jelzálogjogra törlési engedélyt kértek és arra két ingatlantulajdonos nevét rá&amisltották* •ás esetben Cs Aki György szorult helyzetét használta ki Román Iván, Ugyanis lo.ooo pengő kölcsönnyújtásnál negyedévi kamat 's költs'g k fejében 22oo pengő levonását kötötte ki, ami 16 száz lékos évi kamotnak felel meg. Majd amikor Csáki alátrta a v'ltókat, az ő nevében a váltok jogtalan felhasználásával Román Iván 45oo pengőt vett fel, amit ugyancsak elsikkasztott, A mai tárgyaláson Román Roth Iván és Nyitrai Fereno tagadták bünöss egüket. Iratokat ismertetett ezután az elnök, majd ujabb bizonyítékok beszerzésére a tárgyalást-elnapolta. Román Ivánná kihallgatására a legközelebbi alkalommal kerül sor, /MOT/Cs, KOCSI/ HUSZONEGYSZER PENGŐ A VASÚTi/üLESE ALATT , A mult év november 12-én a bukaresti gyors egyik fülkédében, a bor ülés alatt egy gazdátlan csomagot ta láltak, amiben 21,000 pengő volt. A "megtaláló átadta a vámkirondoltsógnok, ahonnan a valutaügyészségro továbbítottak, mert az volt o gyanú, hogy a pongőösszogot ki akarták vinni az országból, A tettes nom került elő és a királyi ügyészség indítványt terjesztett a valutabiróság G ló a 21,ooo pengő' elkobzása iránt. Ma targyalta az ügyöt a büntetőtörvényszéken Öhlschlagor Andor dr, elnöklése mellett a valutablróság, Bölohy Ödön dr, királyi ügyész terjesztette elő az ügyésssés indítványát és onnok értőim;'bon a biróság a 21,ooo pengő elkobzását rondolto el, /M0T/3y, -—EGYÉVI BÖRTÖNRE ÍTÉLTEK EGY .'LEETEST IVET, Bogdán Gusztáv rovottmultu magántisztviselő ollón a királyi ügyészség ötrendboli csalás büntetto miatt emelt vádat és ma vonta őt felelősségre Végh Andor dr, büntetőtörvényszéki ogyosbiró, A vád szerint dotektivnok adta ki magát, előkolő összeköttetéseire hivatkozott és többeknek Iratok beszerzését, másoknak pedig trafik engedély kieszközlését Ígérte, Ilyen mesével két -három s z ás pengőket csalt ki anélkül, hogy az ü&yokbon bármit Is tett vagy tehetett volna. Bogdán nagyrészt beismerő vallomást tett. Kihallgatták -•. károsultalcat, majd Mészáros Miksa dr. királyi ügyész vád beszéde 'c a védő felszólalása után bünösnok mondotta ki a törvényszék a vádlottat " terhére rótt cselekményekben 03 egyéW. börtön büntetés re Ítélte, kz itólot nem jogerős, /MOT/Sy