Magyar Országos Tudósító, 1941. február/1
1941-02-07 [246]
OTI-Kertváros 410 lakásának lakóit hétfő délelőtt óta fenyegető arvizveszedelem pillanatnyilag javulóban van* A két méteres gát közelében fekvő Hangya Ipar r,t 0 , amely több mint kétmillió pengő értéket képvisel, a szárny»akelt tévhirekkel ellentétben nincs viz alatt, még talajviz sincs a telepen,amit az is bizonyit, hogy itt ütötte fel tanyáját az árvízvédelem vezetősége is, Az egyik irodahelyiségben teljesit állandóan szolgálatot, éjjel-nappal a Hangyaipar m - vezetője ós egyben az Arvizmontesitő Társulat elnöke, továbbá Kefényi György királyi müsz ki tanácsos, aki a műszaki, vezetést irányítja. A helyiségben tábori telefonszolgálat van, innen vezették a telefonhuzalokat a legveszélyeztetettebb helyekre és állandó az érintkezés a központ és a gáton dolgozó müsz aki, katonai és polgári csapatokkal. A iVi agyar Országos Tudositó munkatársa érdeklődött a vezet • szakférfiaknál az árvízveszély mai helyzete felől és a következő felvilágosítást kapta: - Ma éjszakától kezdve a helyzet biztonságosabb^ mondhatni javulóban van. A VÍZ csütörtök este óta 30 cm-ert apadt. A gát, s aj nos meglehetősen laza volt még tegnap, de mára sikerült "megfognunk", merjük Bondani, hogy "megtartjuk a vizet", természetesen abban az esetben, ha nem jön közbe valami zavaró körülmény, például nagyobb áradás,vagy nagyobbmérvü hullámverés... - És a jég?... - vetettük közbe? - Sajnos etekintetben a helyzet változatlan, eléggé súlyos. Értesülésünk szerint Lunapentele körül bombozták a jogtorlaszokat, de eredményről egyelőre nem tudunk. Az a baj, hogy egészen a ^jugoszláv szakaszig Összefüggő jégtömeg áll, amely a lefolyást akadályozza, duzzasztja a vizet. A hideg szerencsére javitott valamit a helyzeten: a viz szivárgását a gáton keresztül megakasztotta, de ugyanakkor a lenti jégre nézve nem jelont előnyt, mert "hizlalja" a jégtömböket, tehát szó sincs róla, hogy elmúlt volna a veszély, osak bizonyos fokig javuló jelek mutatkoznak. - A Hangya egyelőre még megmenekült ugy a talaj-j mint a másik viztől, azonban óvatossági rendszabályokat tanácsos volt'alkalmaz ni í árukészleteket és berendezéseket biztonságba helyez tünk «A katonák éjjel-nappal megfeszített erővel, a legnagyobb lelkiismeretességgel és lankadatlan kitartással dolgoznak* " m ... . 000 ember tartózkodik állandóan a gátakon ? illetve a tartalék-helyeken: . - -»"i> motorizált műszaki csapatok, a gyári munkásság és külön meg kell említeni a leventéket: 15-20 éves fiukat, diákokat, főiskolásokat, akik önkéntes alapon a legkritikusabb időben, ' tegnapelőtt éjjel nagy segítségre voltak a veszélyt elhárító munkában. 10.000 homokzsákot használtunk fel eddig a veszélyeztetett helyek elzárására, ebből 3000-et az Árvizkormánybiztosságtól kaptunk, 7*000-et pedig a Hangya boosátott rendelkezésre, Többezor fonyófapallót adott a Hangya, amelyre rendkivül nagy szükség volt a torlaszok emelésénél. A földmive lés ügyi minisztérium utján' vasfe'zád-^/alakab is kaptunk, amelyekre végveszély esetén van szükség, AÜSzükséges homokot egyrészt a közelben bányásszuk állandóan, de hoztak más helyekről is „ A katonák élelmezéséről természetesen a legmesszebbmenő módon gondoskodunk. Állandó konyha-szolgálat van, rengeteg - , élelmiszert osztunk szét, éjszaka sem szűnik, sőt fokozódik az ellátásuk? forró toát adunk gyakori időközökben és a Frank-gyár állandóan feketekávéval látja el az erős szélben és hidegben dolgozó katonaságot. Az 0TI tegnap délután hatalmas rakomány ajándékcsomagot küldött, cigarettákat, felvágótte 1 ^;, kenyeret és egyéb élelmiszert. - A honvédelmi miniszter ur - folytatta munkatársunk informálását a műszaki tanácsos - te gnap kint volt, végigjárta a gátat és amikor a legnagyobb elismerés hangj án köszöntük mcg^azt, amit a katoA nák az árvízveszély elhárítása érdélében már napok óta végeznek,nagy y megelégedéssel vette ezt tudomásul. Nagyon heves északi szél fuj a gáton,de a katonák haftgos p énekszóval,vidáman verik a'Cölöpöket,talicskázzák a homokzsákökat,vé\ dik az albertfalvai gátat... AÍOT/SV.