Magyar Országos Tudósító, 1941. február/1

1941-02-10 [246]

ÚJBÓL ILOVSZKY JÁNOST VÁLASZTOTTA ORSZÁGOS ELNÖKKÉ A BAROSS SZÖVETSÉG KÖZGYŰLÉSE, A Baross Szövetség XXII, évi rendes közgyűlésének negnyitó­ülése hétfőn osto ült össze a Baross-palotában, A közgyűlésen mintegy 300 elektor és többszáz tag vett részt, köztük 27 vidéki Baross-fiok 49 közgyűlési kiküldötte, A közgyűlést Ilovszky János országgyűlési képvise­lő nyitotta meg, n a ji megállapítva a határozatképességet, néhány szóval vázolta a szövetség helyzetét. Bejelentette, hogy a szövetségi székház szűknek bizonyult a mindegyre szaporodó csoportok és szakosztályok befo­gadására és ezért mint ujevi beszédében jelezte, emeletet épitenek a Muzoum-utcai Baross_szé!:házra s erre a célra szabad rendelkezésre áll. 65,260 pengő, /Nagy taps és éljenzés,/ Végűi Isten áldását kérte a Baross­munkára, Az országos elnök nagy tapssal fogadott beszéde után dr. Donokos László igazgató terjesztette be jelentését a szövetség évi működéséről, a szervezet kiépüléséről, az anyag ás árubeszerzés terén végzett munkáról,' a Baross Szövetség közreműködésével folyó kiskereskedői hitelakcióról és a keresztény egzisztenciák; érdekében tett egyéb lépésekről. Lányi Árpád ny, ozredos a vidéki szervezkedés hatalmasarányú fejlődését ismertette. Ma már 84 Baross -fiók . ~~r*~- ' •— működik az ország­ban és a szövetség tagjainak létszáma már negközeliti a 30,000-et, /Nagy taps,/ Purébl Győző dr 0 a kiskereskedői hitelakcióról számolt be, majd Korniuzky Frigyes a számvizsgálóbizottság jelentését és a költségelőirány­zatot torjesztotte be,Ilovszky János országos elnök ezután a közgyűlés tagjainak lelkes ünneplése közbon Láng József, Diószeghy Viktor, Dix Fid él, Mikes István, Spelter Henrik, Köhler István és Saly Árpád Baross-tagoknak visszaadta azt a kezességievélet, amellyel jótállást vállaltak az uj szö­vetségi székház megszerzésekor. Most a szövetség köszönőlevelével juttat­ja vissza, miután a székházat a szövetség már kifizette, /Nagy éljenzés ós taps«,/ Kg Császár Ferenc a törzstagok elnöke votto át ezután az el­nöki és t, hogy a közgyűlés megojtse^z országos elnökválasztást és betöltse a társelnöki és egyéb tisztségeket^ A közgyűlés óriási lelkesedéssel, egy­hangúlag Ilovszky Jánost választotta újból, immár negyedszer a BÜross­Szövotsóg országos elnökévé, Ilovszky Jánost küldöttség hivta meg a köz­gyűlési terembe, ahol a megjelentek felállva, percokon át ünnepelték. Az országos elnök köszönetet mondott az ismételten megnyilvánult bizalom­ért és lelkes szavakkal tett hitet a keresztény nemzeti eszme szolgálata mellett, A Barose Szövetség tagjainak egybefog/ó munkájával továbbfoly­tatja a küzdelmet a keresztény magyarság győzelméért a gazdasági téren, A közgyűlés ezután ugyancsak közfelkiáltással társelnökökké választotta Tábory Gábor,t Purébl Győzőt és Lugossy Gézát, a Baross Női Tábor országos elnöknője lett dr, Spur Endrénél, az idegenforgalmi és fürdőügyi főcsoport elnöke vitéz József Ferenc kir, herceg, ügyvezető igazgató dr. Donokos László, Dr a Spur Endrénó lel késül thangu székfoglalója után dr, Balogh Gyula> a debreceni Baross Szövetség elnöke, Tábory Gábor és Baján Ferenc szólaltai 1 : fel, A Baross Szftvötsóg közgyűlésével kapcsolatos kereskedelmi és ipari, kongresszus kedden este kezdi meg tanácskozásait,/MOT/B, j

Next

/
Oldalképek
Tartalom