Magyar Országos Tudósító, 1941. február/1

1941-02-01 [246]

1» törvényszéki kiadás Budapest, 1941* február 1 0 HACHoNAPRÓL MÁSF3LÉVI FOGHÁZRA EMELTE EEL A KÚRIA EGY ÜE1E1TG AALAZó BÜNTETÉSÉT, M.Kopasz József 43 éves beregszászi cipészsegéd 1938 őszén, mielőtt a ma­gyar honvédség csapatai Beregszász városába bevonultak, többek jelenlété­ben kommunista jelszavakat hangoztatott, majd súlyosan becsmérlő kijelen­téseket tett a magyarok ellen és ócsárolta a magyar nemzeti szinü kokár­dát. Amikor a magyar ősapátok bevonultak Beregszászra, az ottani lakosság nagy ünnepélyességgel, örömmel és virágesővel fogadta a magyar honvéde­ket. M, Kopasz József azokat, akik az ünneplésben r^-sztvettek,hangos ' s só­val és becsmérlő módon kigúnyolta, Majd 194o tavaszán, amikor érezte,hogy magyar ellenes tényei miatt meggyülik a baja a hatósággal, Oroszországba akart szökni, de a határnál elfogták. A debreceni törvényszék ötöstanácsa kétrendbeli nemzetgyalázás, az állam és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgat ás ara irányuló izgatás, valamint az ország területének tiltott elhagyásával elkövetett vétség kisérlete címen vonta felelősség­re és a lefolytatott bizonyít ás i eljárás után hathonapi fogházra itélte el, A vádhatóság semmiségi panasza folytán ma tárgyalta est az ügyet a kir. kúria dr, Töreky Géza elnöklésével. Dr. Mcidoványi Géza koronaügy ész helyettes felszólalásában hangsúlyozta, hogy a vJdlott sorozatos bűncse­lekményei többszörös halmazatot képez. Az ötöstanács által kiszabott bün­tetés nem áll arányban a vádbeli cselekmények tárgyi súlyával és a vádlott alanyi bünösségével,ennélfogva a büntetése jelentékeny mértékben súlyosbí­tandó. A királyi kúria magáévá tette ezt az érvelést és a vádlott bünte­tését másfelévi-fogházra emelte fel. /MOT/9. VALÜTABÜN'CSELEKMÉNY HATVAN VAGON BURGOHYA ARÁVAL. A z uzsorabirós ág még Öt esztendővel ezelőtt fizetési eszközökkel elköve­tett vissza lés büntette miatt vonta felelősségre Klein Géza exportőrt, mert 1931 év folyamán körülbelül hatvan vagon burgonyát szállított Olasz­országba, de az érte járó Valutát csak részben szolgáltatta be a Nemzeti Bankhoz. A oálfl» maradt Urát és dollárokat zugforgalomban értékesítette . Az uzsorabir óság ezért hathonapi börtönre Ítélte és ezt az Ítéletet a kii íöiria jogerőre emelte. Klein Géza uj bizonyítékok alapján perújításért fc Iramodott. Előadta, hogy az^exportált burgonya nem került mind értékesí­tés alá, mert jelentékeny része útközben megromlott és az olasz vevők nem fizették meg ennek aj árát. A z újrafelvételi kérelem alapján ujabb fő­tárgyajást tártottak, mórt az uj bizonyítékok nem fiöfitötték meg az alap­per ténymegállapításait, az uzsorabir ós á^ hathónapos börtönbüntetést ha­tályában fenntartotta. Ezen Ítéleti döntés ellen az elitélt semmiségi pa­naszt jelentett be, ugy, hogy a királyi kúria most másodszor foglalkozott ezzel^a valutapörrel. A kir. kúria Szolnok tanácsa dr. Kéler Béla koro­naügy észhelyettes felszólalása után az elitéit részéről bejelentett semmi*­sógi panaszokat visszautasította s Így ez a rég húzódó valutabünügy végle ges befejeívst nyert, /MOT/G .

Next

/
Oldalképek
Tartalom