Magyar Országos Tudósító, 1941. január/2

1941-01-31 [245]

í ZU: WIRTH ÜGY:10. folytat ás,/ Ez a háromirányú szövetség pedig az abban résztvevők terv­szerű, megállapodásával már megvalósult, mert a jelzett bűncselekmények el­követésére létrejött szövotség bűntetteinek, tanyái ládákéhoz a megállapo­dásra irányuló akarat kinyilvánításán kivül, valaminő más külső cseleke­det nem szükséges. A vádlottaknak a szövetséggel kapcsolatban végrehajtott ©gyéb tevékenységük tehát az előkészület fogalmi körébe e3ik, Igy a magyar kir. kúria felismerése szerint a szövetséghoz társult előkészület volt a vádlottal: részéről az, hogy az államfó'vel szemben elhatározott ás az ezzel kapcsolatos további szükségszerű cselekmények vé^rehajtásána v holyét, mód­ját, körülményeit,a végrehajtásban résztvevők szamát, felszerelésének mi-• kentjét előre meghatározták, a tervük mogval°sitás hoz ^szükságes és alkal­mas egyéneket, a már rendelkozésre álló fegyverekot számbavették, a még szükségesnek mutatkozó fegyverkészlet elhelyezésének ás őrzésének módját kikémlelték, ezenkívül a szövotség egyik tagját az egyik fegyvergyárban megbízható egyének toborzásával is meghízták* Mindezeknél fogva a már is­mételten emiitett vádlottak államfelforgató csolokményo az ezzel összefüg­gően és enne!: céljára elkövetett ogyéb bűnösolokmányok folytán a törvény értelmében az 1921, III,t.c. 2,§~ának 3 és 4, pontja .szerint minősül, E­zárt a kúria az elsőfokú bíróság Ítéletének vonatkozó részét mogsemaisi­tetto és a vádlottá?'"- bűnösségét a törvényszerű minősítés felvétele mellett állapította meg, E döntés következtében az ilykénV bűnösnek kimondott Vádlottokra a m. kir, kúria uj büntetést szabott ki,/M0T/G> i

Next

/
Oldalképek
Tartalom