Magyar Országos Tudósító, 1941. január/2
1941-01-23 [245]
—ITELET KOVARCZ EMIL E3 T$Rg&I BÜNtJQTfiKEHj folytatólagos/ Lr. Héthelyi Ferenc tanácselnök elnöklete mellett ma tartott/főtárgyalást a büntetőtörvény szék ötös tanácsa Kovarcz Emil nyilaskeresztespárti országgyűlési képviselő és huszonnégy társa államfelforgatás! ügyében.. A legutóbbi tárgyaláson néhány vádlott már élt az utolsó szó jogával és az elnök ma a többi vádlottat k'rdezte meg, akarnak-e valamit még vedelvükre előadni. Völgyi János kijelentette, hogy a terhére rótt bűncselekményt nem követte el, éppen ezért felmentést kér. Mielőtt A n gyal István kAV intéző felszólaláséra került volna sor, az elnök ismertette a beszerzett bűnügyi iratokból azt, hogy Angyalt annakidején • államfelforgatás bün>t-otte miatt nyolchónapi börtönbüntetésre Ítélték, Ezt követöleg Angyal István vádlott szólalt fel, akit azonban beszéde közben az elnök több-,rör figyelmeztetett, hogy ne politizáljon; hanem saját védelmiben beszéljen." Angyal végül is felmentését kérte, Lendvai Vince MÁV kalauz szintén politizálni kezdett az utolsó szó jogán, az elnök őt is figyelmeztette, majd 1sültette. A többi védiott, köztük Peklo József MÁV főintéző szintén felmöntést kért. Héthelyi elnök a tárgyalást ezutén félbe szakította és közöl te a vád és védelem képviselőivel, hogy a törvényszék Ítélethozatalra vo nul vissza és az Ítéletet tizenk't ora tájban fogja kihirdetni, Fél egy órakor vonult be ismét az ötöstanács ós zsúfolásig megtelt tárgyalóteremben hirdette ki Héthelyi elnök a o örvény szék Ítéletét, Eszerint a törvensaók Kovarcz Emil országgyűlés 1 képviselőt a meghatározott hatóság tagja elleni erőszak , elkövetésére irányuló szövetség vétségének vádja alól, továbbá egyrendbeli gyilkosság ^ elkövetésére irányuló szövetsé bűntettének vádja alól, vó_ gül robbanóanyag felhasználására szolgáló készülék jogosulatlan tartásával elkövetett bűntett folytán az állam és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatására irányuló bűntett vádja alul bizonyítékok hiányában felmentette. Kabai János ííAV üzemi segédtisztet,bűnösnek tnondoifita ki a törvényszék bobbanőanyag felhasználására szolgáló'készülék jogosulatlan szerzésével és tartásával elkövetett bűntettben, továbbá .kormányzósértás vétsége folytán a törvényes jogrend veszélyeztetésének bűntettében és őzért az enyhítészakasz alkalmazásával két és félévi fegyházra, valamint tízévi hivatali és politikai jogvesztéere Ítélte. Az odlig elszenvedett vizsgálati fogsággal tishonapot kitöltöttnek vett. Báaonyi Oszkár ós Cseh Kálmán LíAv podgyászhordárckat, valamint Bock Actám kereskedelmi utazót bűnösnek mondotta ki az ötöstanács'robbanóanyag fel: e-.sanúlás ára szolgáló készülék jogosulatlan szerzésével és tartásával elkövetett bűntettben és a törvényes jogrend veszélyeztetésének bűntettélen. Ezért az enyhitőszakasz alkalmazásával őket fejenként másfélévi börtönre itélto el, ebből az előzetes letartóztatással tiz és félhónapot kitöltöttnek vett. Völgyi János MÁV főtisZtot a törvényszók a törvényes jogrend ve s z ély o zt ot és ének Döntette miatt, alkalmazva a 92-ik enyhítő szakaszt, egyévi börtönbünto:tésro, valamint ötévi hivatalvesztésre és politikai jogvesztésre Ítélte, ÁS Ő esetében tiz hónapot vett kitöltöttnek az ötöstanács. Angyal István MÁV intézőt az államf elforgatásra Irányt ló bűntett ? valamint hatóság t.ifjn elleni erősZa.k ' elkövetésre ir nyúló szövetség vétségének vájja alól, továbbá egyrendbeli gyilkosollrövotésére irányuló szövetség, kormány sos ért és vétsége és'nemzet gyalázás vétségének vádja alól bizonyítékok hiányában felmentette. Bűnösnek mondotta ki a törvényszék Lendvai Vince MÁV kalauzt és Balogh József MAV üzemi sogédtisztot a törvényes jogrend veszélyeztetésének véte -gében és ezért Lendvait háromhónapi, Buloghot hatheti fogházra itélto el, ezenkívül mindkettőjüket háromévi hivatal és politikai jogvesztésre, Szloboda Vilmos gyári munkás a feljelentési kötelezettség elmúl .szt ás én ak vétség miatt háromhőnapi fogházbüntetést kapott ,$!litélto a törvénye.Séfi ezenkívül Tóth Bein gan::gyárí munkást a törvényes jogrend /Folyt. köv,/la.