Magyar Országos Tudósító, 1940. december/2

1940-12-17 [243]

—-íljflRTH K ÍR OLY NYILAS KÉPVISELŐ ÉS VÁDLOTT TÁRSAI BUM PŐRÉNEK FOLYTATÓLAGOS FŐT ARGYAL ÁSA • ­Keddeií re««el folytatta a büntetőt örvényszék gyorsított tanácsa, Szemák Jenő dr, büntetőtörvényszéki elnök vezetésével annak a nagyszabású bün­pörnek a főtárgyalás át, melynek Wirth Károly országgyűlési képviselő és 23 társa a vádlottal, A belépőjeggyel rendelkező közönség zsúfolásig meg­töltötte a törvényszék épületének nagy esküdtszéki termét, A vádlottak padjain a már kihallgatóttak ülaek, fogházőrök között, A bíróság a mai főtárgyalás! napon elsőnek Vörös Miklós Ganzgyári géplakatost hallgatta ki, A vádlott az elnök kérdéseire felelve kijelen­ti, hogy nem érzi magát bűnösnek s a rend őrs égőn csupán kényszer hatása alatt tett beismerő vallomástTagja volt a hungarista mozgalomnak, majd a nyilaskeresztes pártnak, ahol szervezéssel bízták meg,'A Szűcs-féle' vendéglőbe senkisem hivta. Rendszeresen, járt oda sörözni. Június 15-én, mint mindennap, szintén betért a koosmába s akkor ott volt Wirth képvise­lő, valamint a vádlottak közül néhányan, A En mér osak akkor léptem be a belső szobába - vallotta Vörös Mik­lós - amikor Wirthék már távozóban voltak. Jóformán éppen csak köszönés­sel üdvözöltem a képviselőt. - Szóval magát kizárólag köszönésro invitálta be Szűcs a belső szo­bába - jegyzi meg az elnök. Vörös Miklós előadja, hogy június 19-ón is megjelent a vendéglőben, ekkor is ott volt Wirth Károly, aki az általános politikai helyzetről tar­tott előadást, s a németek nagy harctéri győzelmeiről beszeat. Egyébre nem emlékezett. Június 24-én pedig arro^ volt szó, hogy Ilubay Kálmán mel­lett tüntető felvonulást kell rendezni, - A Kormányzó Ur védőőrizetbe vételéről nem volt szó? - kérdezi a vádlottól Szemák Jenő dr. elnök, -Brr ul nem hallottanufün egy csomagot-vitt ol Donáth Pál lakásá­ra s ebben kézigránátok voltak,— szólt az elnök, - Ez nem felel meg a valóságnak - jelenti ki Vörös Miklós f- est osak azért vállaltam magamra, hogy a rendőrségről megszabaduljak. Az elnök a vádlotí elé tárja, hogy a királyi ügyész előtt beismerő vallomását teljes egészében visszavonta, de a kézigránátok elszállításá­nak ügyét_ fenntartotta, - ön egyébként a rendőrségen részletes beismerő vallomást tett ­állapítja meg az iratokból az elnök. - Előadta ott, hogy Szűcs felkérésé­re vett részt a vendéglői értekezletekon. Elmondta, hogy a kocsmában Wirth és Gál vitték a Szót, Wirth előterjesztette, hogy elérkezett az idő a ha­talom átvételére, majd rátért a Kormányzó Ur védőőrizetbe vételének ter­vére, Gál ennek vóghezvitelére v a kenderes! országutat ajánlotta. Megbe­szélték a részleteket és Wirth magéra vállalta a szükséges fegyverek és katonaruhák beszerzését is. Június 13-én - az ön vallomása szerint .- ujabt megbeszélés volt a SzfSoo-féle kocsmában és Wirth Károly ekkor kifejtette, hogy a Kormányzó Ur személyét kímélni kell, mert reá még szükség van. Va­laki felvetette, hogy az akció sikere érdekében el kell foglalni a fegy­vergyárat. Bosnyák Imre megjegyezte, hogy Cservenka főmérnök bizonyára ki fogja nyitni a raktárt s rendé kezesre bocsájtja a szükséges fegyvereket. Szó volt páncélautó beszerzéséről is, A szükséges pénzösszeget Wirth állítólag bankrablás utján kívánta megszerezni. Arról is szó volt, hogy a puccsal kapcsolatban megszállják a rádiót, postát és a közhivatalokat 9 egyidejűleg a nagy áruházak kirakatablakalt parittyákkal összelövöldözik, - Ebből semmi sem igaz - jelenti ki Vörös Miklós vádlott - kizá­rólag fizikai kénysrer a hatása alatt Írtam alá ezeket a jegyzőkönyveket, Wirth Károly és jelenlévő vádlottak az elnök felhívására válaszol­va, egymás után kijelentik, hogy Vörös Miklósnak a rendőrségen tett val­lomása nem felel meg a valóságnak. Siszely A lajos dr. védő intézett ezu­tán több kérdést a vádlotthoz. Majd a^zt az indítványt terjesztette elő, hogy miután tudomása szerint a királyi ügyész egyidejűleg több vádlottat hallgatott ki s ez szerinte porrendellenes, az ügyészségen felvett jegy­zőkönyvek ismertetését a bíróság mellőzze. Buzássy Lajos királyi ügyész e"Zel kapcsolatban kijelentette, hogy minden eg-es vádlottat külön-külön hallgatott ki ós csupán a letartoztatá­si végzést hirdette kl közösen előttük. /Folyt. köv»/Ky,

Next

/
Oldalképek
Tartalom