Magyar Országos Tudósító, 1940. december/2

1940-12-15 [243]

/AZ OMGE KÖZGYŰLÉSE. Folytatás 2./ a kisebb gazdasági érdekeltségeket kell megórösiteni, mert helyes agrár­vélemény csak azokon keresztül alakulhat ki. - Nagy és súlyos kötelezettségek hárulnak a jövőben is a gaz­daközönségre, s ehhez elsősorban a Mindenhatót kérjük, hogy a jövő évben jobb terméssel áldjon meg bennünket, a kormányzatot pedig arca, hogy támo­gassa munkánkat, mert a magyar gazdaközönség, mint eddig is, ezentúl is eleset fog tenni hazafias kötelességének, A nagy tetszéssel fogadott elnöki megnyitó után először Bárczay János államtitkár szolalt fel, s beszédében utalt arra, hogy az elnök vázolta már azokat a nehézségeket és problémákat, amelyek a gazdá­kat a mai háborús viszonyok között érdeklik. A feladatok messze felette vannak az egyéni érdekeknek - mondotta az államtitkár - ez nemzeti kérdés, hogy a gazdatársadalmat megérösitsük, A magyar mezőgazdálkodást ellenálló­vá kell tenni, hogy erőtartalékokat gy üj thosson, amiből a nemzet is min­denkor merithet. Súlyos volt az elmúlt osztondő, sok csapás sújtotta a gaz­dákat, de a nenzetot is, amelynek pedig kötelezettségűi vannak. A nehéz­ségekkel csak ugy tudunk megbirkózni, ha kölcsönösen támogatjuk egymást. A továbbiakban az irányitott gazdálkodásról beszélt az állam- . titkár, szükséges az irányitás - úgymond - , do ez nem mehet tul azon a kereten, amit az adott körülmények szabnak meg. Klimatikus" viszopyaink ós a külföldi keros>-lot mindig befol} ásolhatj ák a termelést. A földmivelósügyi minisztérium minden alkalmat megragad arra, hogy súlyos helyzetéből ki­vezethesse a magyar gazdákat, ehhez a munkához kéri a gazdatársadalom se­gitsógét ós Ígéretet tett arra, hogy minden tudásával a mezőgazdaságot kivánja szolgálni. Teleki Béla gróf, az Erdélyi Gazdasági Egylet üdvözletét tol­mácsolta a közgyűlésen, ismertette a román nogszállás alatt életbelépte­tett flöldroformot, amellyel a földet románok kezébe juttatták, s osak a kisgazdaságok maradtak magyarok kezében. Erdélybon már felismerték azt, hogy a kisgazdaságok megsegítésével lehet megtartani af öldot, ezért van nagy jelentősége annok, amit az elnök mondott, hogy a kis gazdasági egye­süléseket kell mer:erÖsitoni. Nincs érdekellentét a nagybirtok és a kis­birtok között, együttműködésük csak a nemzet java-a lőhet. Az erdélyi gazdák szivesen ajánlják fel tapasz tálat aikat a közös munkához. A közgyűlés ezután kiosztotta clsőizben a Buday Barna emléké­re alapitott irodalmi dij tiszteletdiját, amelyet Gróffits Gábornak,a Ma­gyar ü vári Gazdasági akadémia igazgatójának juttattak. A Mesko Pál-féle a­lapitvány kamataiból erdélyi téli-tanfolyamokat és gazdasági egyesületo­kot ajándékoztak meg egyenként 25 kötotet kitevő népszerű szakkönyva&ro­zattal, A Meskó Pál-féle irodalmi dijbol még tiszteletdijat kapott dr. Csukás Zoltán, gazdasági akadémiai tanár, Béky ^lbert ny. miniszteri ta­nácsos ós Báldy Bálint gazdasági felügyelő, A megjutalmazottak novében Gróffits Gábor mondott köszönetet a kitüntetésért, amelye leiek célja, -úgymond- , ho^y az ifjúságot további munkára serkentse ós felidézze a nagynovü elöaduk emlékét. Buday Barna szellemére ma fokozottabb szükség van, mert az átállításnál különös julentösóge van a szaktudásnak, annak még inkább kell érvényesülni, mórt a rendkivüli idők rondkivüli tcljesitmó­nyokot is követelnek. 0 Ezután hat óvro 25 és egy évre 1 igazgat választmányi tagot, valamint egy évro sz ámvizsgál°bizotts ági elnököt, négy tagot ós két pót­tagot választott a közgyűlés, majd a hozz ászoiásokra került sor. Az elnök előbb bejelentette, hogy Fabriczius ^ndro h. igazgató és Konkoly-Thego Sándor dr. főtitkár 35^ illetve 3o éves szolgálati j.ubileumukat ülik, s mindkettőjüknek az egyesület szeroncskivanaU.it tolmácsolta, méltatva ed­digi érdemeiéi /Folyt .köv./

Next

/
Oldalképek
Tartalom