Magyar Országos Tudósító, 1940. december/2
1940-12-19 [243]
H I R 8 K —í&Z UJ KÖZELLÁTÁSI MINISZTER LÁTOGATÁS AZ ÁRKORM/ÍNYBIZTOSSÁGNÁL• Dr, Laky Dezső, az uj közellátási miniszter csütörtök délután a felsőházban tartott bemutatkozóbeszéde után helyettesének dr. Kacsóh Bálint' államtitkárnak a kíséretében az árkormánybiztos! hivatalba látogatott el. A közellátásügyi minisztertaz ár kormány biz toss ágnak az a régi tisztviselői kara üdvözölte, amelynek tagjai Laky Dezső közellátásügyi miniszternek árkormánybiztosi megbizatása idején munkatársai voltak. A hivatal vezetője dr. Jancsár József köszöntötte a minisztert a tisztviselők nevében, akik meleg ünneplésben részesítették a volt ár kormánybiztost. Az ünneplés után a miniszter többek között a következőket mondotta: - Már abban az időben a vártán voltam, amikor még kevesen voltak olyanok, akik felismerték nemcsak a jelen, hanem a jövő szempontjából is az árpolitika és az ár kormánybiztos működésének jelentőségét. Nekem jutott osztályrészemül, hogy mint ár kormány biztos megvessem annak az intézménynek az alapját, amelynek jelentősége a mai rendkívüli viszonyok mellett oly naggyá nőtt. Nagyon jól tudom, hogy az ár kormány biztos feladata azóta, hogy innen eltávoztam, százszor nehezebbé vált. Az árpolitika^ alakulását és az árkormánybiztos és hivatala működését azonban távozásunk óta is állandó figyelemmel kisértem és az eddig végzett munkáról csak elismeréssel emlékezhetek meg. Az árpolitikai feladatok intézése ujabb fordulóponthoz érkezett akkor, ' amikor mint közellátásügyi miniszternek került hatáskörünkbe áz árpolitika. Ebben ama nagy munka jelentőségének elismerését kell látni, amelyet az árkormánybiztos és hivatala végez. A közellátási ügyi miniszter ezután felhívta a tisztviselőket, hogy éppen' ugy, mint a múltban, odaadó munkával támogassák őt és helyettesét, dr; Kacsóh Bálint államtitkárt, valamint majd az uj árkormánybiztos t. /MOT/B. -—HIRTELEN HALÁL• Balogh Károly 48 éves kőművesmester, Soroksári-ut 38 számú ház előtt hirtelen rosszul lett, összeesett és meghalt. Holttestét a törvényszéki orvostani intézetbe vitték./MOT/M. HALÁLOZÁS. Özv. dr. Laózkovich Elemérné szül. Perényi Margit deoember 18-án váratlanul meghalt. Temetése'december 21-én, szombaton délután 3 órakor, a Farkasréti-temetőben lesz./MOT/B. K/