Magyar Országos Tudósító, 1940. december/1
1940-12-11 [242]
Barsos István beavatkazást kért a ruházati cikkek beszerzésébe, mert a falusi csizmásokból könnyen mezitlábosok lehetnek, ha az árak tovább emelkednek, Csicsely Pál munkáskérdéseket tett szóvá, majd Vásáry Jozser:felszólalása után P> Varga Vince a mezőgazdasági áraknak az ipari árakkal való összhangba hozatalát sürgette,. Doby István a mezőgazdasági munkás tkhoz "szólt, hogy ne veszitsék el türelmüket, ne üljenek fel a demagógiának, j áruljanak hozzá munkájukkal az országépitéshez, Barcza Lajos, felszólalása után Krisztián Imre a falu tüzelőanyag ellátásának biztosítását kérte, Pintér Béla, a termelési kormánybiztos jogkörének kiterjesztésére hivta fel a figyelmet és végül Kovács István adózási kérdésekkel foglalkozott és hangoztatta, hogy hiábjurnevelünk arany és ezüstkalászos gazdákat, mert azok is elhagyják a földet, ha a gazdálkodás jövedelmezősége nem emelkedik, A felszólalásokra az elnök válaszolt röviden, majd a közgyűlés jelölőbizottságot küldött ki a további négy alelnök megválasztására, egy választmányi tagáági hely betöltésére és az örökös tiszteletbeli tagok megválsztás ára, A e^lölőbizotts ág javaslata alapján"a közgyűlés a meglévő'három alelnök mellé még négy alelnököt választott, Egn$ Kovács Istvánt, Láng Lénárdot, Tolnay Knefély Ödönt és Bayer Jánost, A megválasztott alelnököket Khuen-Héderváry Károly grof elnök köszöntötte és nevükben Bayer János a gazdatisztek részéről megválasztott alelnök mondott köszönetet a bizalomért és egyben bejelentette, hogy a gazdatisztek nem alakitanak a Kamarán belül szakcsoportot, hanem továbbra is ragaszkodnak az önálló gazdatiszti kamarához, elhalálozás folytán megüresedett választmányi tagsági helyet Katona Sándorral töltöttékbe és Örökös tiszteletbeli tagokká megválasztották Hoyos Miksa grófot és Koós Mihályt, Az igazgató beszámolt a kamarai tagságokban beállott változásokról, ami ut n a személyi ügyekre került sor és ezek során bejelentette az elnök, hogy Máthé Imre dr, országgyűlési képviselő, a kamara eddigi igazgatója nyugdíjazását kérte, Az igazgató választmány a nyugdíjazáshoz hozzájárult és megállapította az igazaató nyugdijának összegét is* 25 évi szolgálattal vonul nyugdíjba Mgthé kimre, beszámítva más állami állásban "eltöltött szolgálati idejét is, 1941. március 1-én, Az uj ' igazgató megválasztására nyolc napon belül ir ki pályázatot a Kamara, A közgyűlés egyhangúan hozzájárult az igazgatóválasztmány javaslatához és ez2el véeleg lezárta a M^thé Imre személye körül hosszú időn át folyó vitát. A továbbiakban a közgyűlés letárgyalta az 1937 év tői kezdődően az évi zárszámadásokat, ugyanígy a költségvetési előterjesztéseké'... határozatot hozott a'kamarai szabályzatok módosítása ügyében, a szakosztályok szervezése, illetve átszervezése ügyében, -.kamarai intézmények létesitpsében, jóváhagyta a kamarai székháztelek használati szerződését; valamint a Kamara ügyvitelére és pénzügyeire vonatkozó bejelentéseket, A közgyűlés a késő délutáni'ér ákban grőf Khuen-Héderváry Károly elnök zárószavaival ért véget,/M0T/J• A VOLT .KOLOZSVÁRI GAZDÁSZOK 45 LVEsbiáOÁLKOZóJA, A kolozsvári gazdasági akadémián 190ft-ben végzett hallgatók 1941 tavaszán tartják 40 éves ( találkozójukat az ujbol megnyilt kolozsvári akadémián* Kérik hogy az évfolyamtársak közöljék cimüket Kovács Jenővel, Kopács /Csongráámegye/ va-y Elekes Gyula jószágigazgatóval Réde/Veszprémmeg o/./MOT/B.