Magyar Országos Tudósító, 1940. november/1
1940-11-04 [240]
Budapest, 1940. november 4. +* " ™" XXII. évfolyam, SáSY.. szam./Wolff Károly emlékünnep a Vigadóban. Folytatás 1./ ültetett be a jóformán már hinni sem tudó lelkekbe, s amelyet lehirhatatlan hite, tehetsége, látnoki ereje 3zökkentett a gyenge palántából gazdag aratásba_jjHifsilléry András nagy tetszéssel fogadott megnyitóbeszéde után a zenekar eló'adta Liszt Les preludes oiraü darabját, majd Vj cziá n István ny. államtitkár, székesfővárosi örökös törvényhatósági bizottsági tag mondott ünnepi beszédet. Viczián István bevezetőjében végigpillantott Wolff Kárely életén és hangoztatta, hogy két legkiemelkedőbb alkotása a Keresztény Nemzeti Liga és a Keresztény Községi Fárt megteremtése volt. Méltatta Wolff Károly társadalomszervező munkásságát s rámutatott arra, hogy Wolff Károly a sajtát magyar lelkében formálta ki az ujkrr jc legfőbb uralkodóeszméjét, a keresztény nemzeti gondolatot. Wolff Károly világnézete a^_ szentistváni gondolaton nyugodott. A legtermékenyebb alkotó volt, a fővárost a keresztény nemzeti gondolat védőbástyájává tette, a szociális és városgazdasági intézmények egész sorát hozta létre, - Wolff Károly újból feltárta a szentistváni gondolathoz vezető utat. Nekünk, követőinek és zászlóvivőinek ezen az uton kell továbbra is járnunk, A nagy tapssal fcgadott ünnepi beszéd után G a zdy Jenő székesfővárosi törvényhatósági bizottsági tag vezetésével kegyeleti küldöttség alakult, amely a keresztény társadalom koszorúját kivitte Wolff Károly sírjához, a farkasréti temetőbe. A Wolff Károly emlékünnepség a Himnusz eléneklésével ért véget, /MOT/Ni. HÍREK GÉrKOCSIBALESETEK. A 3oroksári-ut 31, számú ház el itt az AI 894 számú személyautó elütötte Bárány Máriát, Zúzott zsebekkel, horzsolással a Szent István-kórházba vitték. A Fehérvári-ut 145 számú ház előtt rcllákcvits Matild 8 éves kislányt, gyármunkás nő gyermekét a BC 468 számú autó elütötte. Lábszártöréssel az Uj Szent János-kórházba vitték. /M0T/M # VILLAMOSBALESET. Hétfőn délután a 66-os és a 16-os jelzésű villamos a J<5zsef-körut és Baross-utaa sarkán összeütközött. Az összeütközés következtében Barna Ferencné lábtörést szenvedett, A mentők a Bakay-klinikára vitték. /MOT/M.