Magyar Országos Tudósító, 1940. október/2
1940-10-17 [239]
MAGlAR ORöZüQCS TUDoSITÓ Kézirat. Kilencedik kiadás. Budapest, 1940. október 17. XXII. évfolyam, 281. szám. Zü: A MINISZTERELNÖK E3 AZ IPARÜGYI MINISZTER A MÉRNÖKPOLITIKUSOK VACSORÁJÁN. /Pótlás a 6. kiadáshoz, a miniszterelnök beszéde./ - A szakszerű felshóialásokra - kezdte beszédét gróf Teleki Pál miniszterelnök - legyen szabad szakszerűen válaszolnom minden szóvirág ós minden Ígérgetés nélkül. , - Ahogyan itt a Mérnökpolitikai Társaságban szólásra állok lel és szakszerű válaszokat próbálok adni, eszembe jut egybéhány evvel ezelőtt a humanizmusról tartott nemzetközi vita, amelyben résztvettem. Legyen szabad itt megmondanom, hogy mit tartok humanizmusnak. Humanizmusnak rendszerint azt a tudást, azt az ismeretkört gondolják, amely a latin és görög nyelvvel, valamint ezekkel a kultúrákkal foglalkozik. azt hiszepj nem az. JL humanizmus, szemben a szakműveltséggel és a cisztan szako kai foglalkozó tudásszerzéssel és munkával, - a l'art pour l'art tudásának a munkalása, akármilyen szakon. Ha az emberek felülemelkednek a szaktudás legszü* kebb .keretein és nemcsak ennek a szoros, mesterségszerü üzésőn belül maradnak, hanem szélesebb látókört szereznek, akkor humanisták, egészen mindegy* hogy jogot, vagy technikát, bölcseletet vagy teológiát, vagy bármit végeztek légyen. Nézetem szerint ez a humanizmus. Nem mondom, hogy ez megkülönböztet, de mégis bizonyos különbségét tesz azok között az emberek között, akik egy bizonyos szakban csak szül ^t)ren mozogva, annak mesterségszerű munkáját végzik és azok között, akik ézt a munkát tulajdonképpen csak kiindulópontnak tekintik s abból üindulva szélesebb látókörre emelkednek fel és onnan látják a világot sokoldalúan. A humanizmus tehát nem más, mint egy bárhol megszerzett alapos tudás sokoldalúan való érvényesítése. A szakma kell hozzá, de teljesen mindegy, hogy milyon fajta ez a szakma. -Körülbelül ez az, amit az elnök ur megnyitóbeszédére röviden válaszolni akartam. Ebből következik azonban az, amit dr. H a idegger— Ernő a minősítési törvényről mondott. Ha igy nézem a dolgot, akkor a kérdés mássá válik a minősítésben is. Felfogásom a minősítési kérdésben az, hogy megindulnia egy pályán - természetesen főiskolai műveltséget, magasabb műveltséget feltételező pályán - olyannak szabad és olyannak kell, aki valamely szakban műveltséget és tudást szerzett, Hangsúlyozom mind a kettőt: tudást és műveltséget, mert tudás műveltség nélkül mesterség, műveltség tudás nélkül pedig nagyon könnyen alapnéljjülivé válik. - Már most, ha valaki megindult és továbbmegy azon a pályán, amely mondjuk az országvezetésben való részvétel felé emelkedik, s amelyben a szellemi elitnek kell résztvennie, - akkor már nem az a fontos,hogy ki, hogy kezdte, mi volt az első szakmunkája, amelyen megtanult gondolkozni, amelyen megtanult dolgozni, hanem az a fontos, hogy azután minő látókört szerzett a saját maga munkaterén és az államvezetéshez szükséges egyéb ágazatok terén. Természetesen nem polihisztorokra van szükség, olyanokra van szükség, akik megértik a másikat, annak ismeretéből annyit tudnak, hogy megértik, értékelni tudják. A különböző szakokat,a tudományokat, különböző ágaikat ugy elméleti, mint alkalmazott mivoltukban és állam, életi fontosságukban, fontosságuk lemérését közölni tudj éle és szél esobbkörü ismereteiket saját magukban egyensúllyá tudja' kialaZcltanl, Akkor meg lesz bennük az az egyensúly, amelynek egyébként az államban is meg kell lennie és akkor az államvezetés elitjébe valók, különben nem.
