Magyar Országos Tudósító, 1940. október/2

1940-10-27 [239]

—ERDÉLYIEK FELVONULÁSA AZ ORSZAGZ^SZLÓHOZ. Vasárnap az erdélyiek uj­jas csoportja vonult fel az országzászlóhoz, hogy résztvegyenek a déli írségváltáson. Ott voltak a volt népőrség és nemzetőrség, tagjai mintegy L egyszázán, maros vásárhelyiek és mások. Délben a budapesti felsó'épitő­paris ola csapata vonult fel őrségváltásra a Városmajor-utcai elemi :ts­•ola cser ész csapatával. Az Olasztelepről elszármazottak báró Dániel Gá­>or felsőházi tag vezetésével hozta:- el a felajánlott orszáczászlót, ame­,yet az EONB nevében Végh Mihály tanácstag iktatott be lelkes szavak iséretében, egyben köszöntötte az erdélyeieket, Az erdélyiek nevében ,ágoni István beszélt, s a megjelentek lelkes éljenzése ••őzben tolmácsol­ja a Hargita mögötti kis székely falvak hitét és önfeláldozó magyarsá­gát* Az Autótaxi vállalat zenekara a Himnuszt, a Magyar Hiszekegyet, íajd több erdélyi áalt adott elő, s végül az ünnepség díszmenet tel fe­leződött be, /MOT/B, -—LÉGOLTALMI BEMUTATÓ RÁKOSSZENTMIHÍÍLYON, Rendkívül látványos bemutató­gyakorlatot rendezett vasárnap délelőtt Rákosszentmihályon a helyi Lég­oltalmi Liga, Főként a női alcsoport és a nemrégen alakult Légoltalmi Leánygárda tagjai működtek közre, akik a nagyszabású bemutató során 3 zinj át okszerűen előadták azt: hogyan kell a lé /oltalomra helyesen elő­cészülni, miként jár az előrelátó, aki már békében törődött a lé col­jai ómmal és párhuzamosan eljátszották, mennyire megjárja, aki mindeze­aőt elmulasztotta. Komoly és vidám jelenetok váltották egymást a rá­köss zentmihályi Dietrich-féle kavicsbánya melletti téren lejátszott be­mutató gyakorlaton, amelyet' nagy tetszéssel fogadott az odasereglett bőbbezer főnyi nézőközönség; sokan jöttek a fővárosból ós a környező íely is egekből is a rendkívül sikerült bemutatóra, amelyet végignézett a. liga országos női bizottságának egész vezetősége, az élőn vitéz lartha Kár oly né, a honvédelmi miniszter nejével. Ott volt vitéz Justy Smil tábornok, országos légvédelmi parancsnok, a Légoltalmi Ligát Ceasdale Ottó országos főtitkár és vitéz Németh Károly nyug.tábornok,a DudapestLábcsoport és terület felügyelője képviselték. A vendégeket áeissner Smil, a szentmihályi llgacsoport elnöke ós Regős József né,a lói csoport vezetője fogadták, az egyes jeleneteket dr .Kubinyec'z Lajos­lé konferálta, a gyakorlatot pedig Orbán Antal községi légoltalmi pa­rancsnok Tardonay Olivér és dr.Fekete Sándor községi orvos rendezték* 1 gyakorlat le _;f Őbb irányítója a' liga területi felügyelőség részéről i/itéz Thourváry-Thour Zderiko nyug.tábornok volt, aki a gyakorlat ve­gén mondott lendületes beszédébon háncsul;-ózta, hogy a Légoltalmi Liga nagy céljainak elérésére mindenkitől elvárja a munka b, mindenkit niv tagjai közé. Befejezésül vitéz Justy Emil országos légvédelmi pa­rancsnok és a vendégek előtt a levente zenekar hangjaira kemény disz me­net ben vonultak el a ráköss zentmihályi női légoltalmi sereg ós az egysé­gesen piros babos fajkendőt viselő leány gárda . szakaszai „AlOT/3, —A KüLSő VACI~UG?I KERESZTÉNYJT.ARSASKÖR ÍR "SOROS NÓTAESTJE. A Külső Vá­ci-uti Keresztény Társaskör if'Tű sági csoportja a kör uj székházában litünó'en sikerült műsoros magyar nóta-estet rendezett, amelynek kereté­ben felléptek cr „Minis zen thy-Szvobod a Ödön gimnáziumi tanár, Schalk­hammer Rózsi és Mrovcsák Kató éne lazáraokkal, valamint Erdey JózSef ilenctaau zenekarával és önálló hegedüszámaival A magyar nóta-est első nyilvános szereplése volt a társaskörnek, s utána táncot rendeztek, /MOT/B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom