Magyar Országos Tudósító, 1940. szeptember/2

1940-09-24 [237]

A SZENT ISTVAK BAJTÁRSI SZÖVETSÉG DISZILE^GVEESENYE, A ^zent Isty^n Baj­társi Szövetség október 26-án este 8 órai '-ezdettel a Zeneművészeti Főisko­la nagyterűiében az erdélyi mozgalom javára ünnepélyes díszhangversenyt ren­dez. Az ostJiyen közreműködnek: s zeleczky Zita, a Nemzeti Színház művésznő­je, Sárdy János, az Operaház oagja és Pécsy Sobo3tyén orgonaművész. Ezen a hangversenyen mutatkozik be a közönségnek a Szövotség fiatal^lS évos v or­ma storo Hartár Győző. A hangversenyen fiatal magyar szerzők müveit adják elő. /MOT/B. MUNEiiSi'NNEP ERDÉLY VISSZACSATOLASA ALKt'JLMABóL. A Nemzeti Munkaközpont III. kerületi szervezető a Keresztény Egység Táborában és a Turul Szövetség kerületi szervével karöltvo jólsi^erüit társasvacsorát rendezett Erdély egy részének visszacsatolása al' almából. A vacsorán S.jyközy Sándor, a helyi­csoport olnöke és Gaupp József ny. DGT felügyelő üdvözölték vitéz Marton Bélát, az NMK országos elnökét. Földi Imre és Nádasdy Józsefné felszólalásai után vitéz Marton Bel a nagyhatású ünnepi beszédet mondott, majd Szűcs Béla, a Turul Szövotség országos alvezére mondotta el a Turul Mementó ját. A mind­végig lelkes hangulatban lefolyt társasvacsora résztvevőitvitéz Szentirmay Iván szórakoztatta magyar nóták el éne kló só vei./MOT/B. FŐVÁROS ERDÉLY KELETI RÉSZÉNEK VISSZATÉRÉSÉT ÜNNEPELTE A MAGYAR VAROSOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE. A Magyar Varosok Országos Szövetsége kedden délelőtt a Város­háza tanács termőben választmányi ülést tartott. Az ülésen Szendy Károly pol­gármester elnökölt ós me. nyitó be szélében rendkívül meleg szavakicai emléke­zett még Erdély egy részének visszatéréséről. Hangoztatta a polgármester, hogy a magv. ars águkat rabság jdojón is megőrzött, de most felszabadult városi közületek tisztult szociális ós erőteljes nemzeti szellőmé szükség­szerűen kedvozöen befolyásolja majd az összos magyar varosokat. A polgár mostor javaslatára a Szövetség hodolo feliratban köszöntötte &vdélj egy _ részének visszacsatolása alkalmából Ma^yarorsz ág korra. _nyzój át ős üdvözlő tá­viratot küldtek grof T eloki Pál minis zterelnöknok és grof Csáky István kül­ügymini sztornók, 'valamint a visszatért 20 erdélyi városnak, folajánlva a fő­v :'ros sogitségót. Az elnöki megnyitó után Lukács Ödön ügv vezető alelnök előter­jesztése alapján több fontos ügvet tárgvalt lo a választmány. Az ügyvezető alelnök ismertette Pécs városa polgárme 3terének indítványát az-erdélyi te­rületek közigazgatásának megszervezése ügyében. A javaslat szerint a vissza­került városok tisztviselőit beosztanák a hasonló lélekszámú ós összetéte­lű mag-ar városok tisztviselői mellé, hogy megismerjék a magyar közigazga­tást ós visszakerülve az ordulyi városokba ott is bevezetnék közigazgatási rendszerünket. A választmány a javaslatot kisobb módosítással olfogadta, majd a kultuszminiszter leiratát tárgyalrták az üzemi tanszék szorvozóso ügyó:cn. A lo irat "értőimében a raáayar városok hozzájárulásával külön város rendezési tanszókot állitanak fel* A választmány végül hozzájárult az elnökség javas­latához, mely szLrint a Szövotség jubiloumi pályázatának határidejét 1941. június 30-ig moghosszabbitották./MOT/Lá.Vr.-

Next

/
Oldalképek
Tartalom