Magyar Országos Tudósító, 1940. szeptember/2
1940-09-21 [237]
A POLGÁRMESTER MEGTEONTBTTE AZ ÓBUDAI MÁSODIK AMPHI TEÁTRUM ÁSATÁSI MUNKÁLATAIT, Szondy Károly polgármester, dr.Némothy Károly, B§cske Kálmán tan ács nokok, dr.Péczely Béla tanács jegyző ós Nagy Lajos az aquincumi múzeum igazgatójának kíséretében csütörtökön délután megtekintette az óbudai második aophiteátrum ásatási munkálatait. A főváros ugyanis a nyáron elhatározta,hogy a Nagyszombat- ós Pacsirtamező-utcák között fekvő második római amphito át rumot, amelynek feltárási munkálatai egyébként már évek óta folynak, teljesen feltárja. Ennél: megfelelően ezen a nyáron az ásatási munkálatok fokozottabb iramban indultai: meg ős sikorült is majdnem teljességében feltárni és napvilágra hozni egy 120 100 motor méretű, az aquincuminál jóval nagyobb' amphitoátrumot, amely az Alpoktól északra a maga nemében a legnagyobb. A polgármester a látottak alapján elrendelte, hogy a föltárás befejezése után a régi, a rómaiak által használt építőkövek teljes igénybevételével helyezzék karba a romokat es gondos konzerválással óvják meg az idő romboló hatása ellen, do oly módon,hogy ez a műemlék a lehető legnagyobb mórtékben adja vissza a régi amphitoátrum nagyszerű benyomás át. A romok egy kis részét, v orhüen rekonstruálni is fogják, hogy abból képet lehessen nyerni az orcdotl amphitoátrum külsejéről. Ha az ásatási és rekonstruálási munkák koszon lesznek, akkor az óriási, stadionjollegü építmény, amelynek porondja, a mai utcaszintnél jóval melyebbre körül, köröskörül a tribün kőfalaival,Óbuda egyik impozáns ós nevozetos látványossága lesz. Külön érdekességet ad az óbudai két^amphitoátrumnak az,hogy az Alpoktól északra az aquincumin kívül csak két olyan római telopites volt, amely két amphito át rummal birt: az egyik Svájcban, a másik pedig Carnuntum-ban, a mai. Deutschaltonburgban, Bécs közelében. Meg kell még jegyezni,hogy mig az aquincumi polgári, az óbudai katonai amphitoatrun volt. /MOT/Li. Vr. RENDŐRSÉG ELFOGT'iK A BOLGÁR KERTÉSZ MERÉNYLŐ JET. Hirt adtunk arról, hogy pénteken roggotjlvanov Georg bolgár kertészt megtámadta Ivan Kanoff /Kusef/ bolgár kortész, és rálőtt. Ivanovot a golyó eltalálta ós a mentők súlyos állapotban a Szent István kórházba vitték. A merénylő bolgár kertész elmenekült. Szombaton délben Kispest közelében egy szabadnapos rendőr felismerto és elfogta Ivan Kanoffot, akit előállítottak a főkapitányságra. Miután_ a. bolgár kertősz csak törve beszeli a magyar nyelvet, tolmácsot kértek molléicés annak segítségével tisztázzák a merénylet körülményeit, A merénylő^bolgár kortész a megsebesített Ivanov vallomásától eltérően adta elő a történteket, ezért szükségessé vált, hogy a merénylőt a helyszinro, majd pedig a kórházba vigyék szembositée végett. Ivan Kanoff bolgár kortészt^szembosités után átadjak a biroságnak,/MOT/A. H I RE K FELHÍVÁS A BUDAPESTI VITÉZI ASSZONYOKHOZ, Az "Erdélyért" a Főméltó s águ . Asszony fölhívására megindult gyűjtőmozgalomba való bekapcsolódás céljából, valamint annak ismertetéso végett vitéz Karpáthy K a nillóné kéri a budapesti vitézi asszonyokat7"Js'zeptember 24-én, kedden délután fél 6 óra ; or a Vitézi Székházban /üllői-ut 8./ megjelenni sziveskedjenek,/MOT/B, .Pro domo:A fonti hir szives közlését kéri a t, Szerkesztőségektől a Vitézi Asszonyok Szövetsége,