Magyar Országos Tudósító, 1940. augusztus/2
1940-08-22 [235]
—- ELITÉLTEK, MERT 13 FTAL.kt HELYETT TIZENNÉGYÉRT ÁRUSÍTOTTA AZ BLLABURGONYAI. A királyi ügyészség vádat emelt Hauf Józsefné született Sabala Franciska piaci árusno ellen árdrágítás visszaélésének vétsége miatt, mert az aszszony ez évi április 1-én a Teleki,téri piacon az ellaburgonyának mint elsőrendű közszükségleti ciWne 1-- kilogrammját a hatóságilag megállapított 13 filléres ár helyett 14 fillérért árusította. Az árdrágítás! ügyet most tárgyalta a büntetőtörvényszék Héthétanácsa. A véóTLott kofaasazony védekezésében előadta, hogy állandóan a férje szokott árusítani a piacon, de a vádbeli napon Hauf József megbetegedett s igy helyette ő, a vádlott ttsfet v i a TeleVi-téri piacra. A szomszédos kcfaasszonyoVnái 14 fillérr 0 volt "'"iirva az ellaVrumpli, mire ö is ezt az árösszpget irta fel a táblájára. Egyetlen kilogrammot sem adott még el, araikor egy szé>=sfóvárosi altiszt lépett hozzá, felirta és. feljelent óst t c tt ellene. A törvényszék kihallgatta 8 zen ti" kinyi . tárton székesf óvárosi altisztet, -a. eghallge.tta az ir'-ormánybi. tosság szekértőjén eV véleményét, msjd a királyi ügy-ész felszólalása után Ítéletében bűnösnek mondta ki Hauf Józsefnét a vádbeli 5selekaény v =n s ezért a nyomatékos enyhítő v örü„--« menyekre való figyelemmel'harminc pengó pénzbüntetésre Ítélte. Az Ítélet jogerős. /kOT/ Ky*. HUBAY FÁLfc.ÁN ÉS VASó PÁL RAOALMAZÁSI PÖRE KERTÉSZ ELEMÉR ELLEN. Lr. Bérczy Géze, a büntető járásbíróság elnöke ma tartott tárgyalást Fartész Elemér törvényhatósági bizottsági tag, a Tűzharcos Szövetség ügyvezető alelnökének ügyében, aki >ülén Hubay Kálmán és Vágó Pál volt országgyűlési .képviselők feljelentésére rágalmazás és becsületsértés vétsége óimén, indult meg az eljárás* A tárgyaláson dr. Kiszely Alajos, Hubayév jogi képviselője terjesztette elő a vádat. Eszerint ez év június lo-én délután a pesti Vigadóban megtartott tüzharcos-gyül's-.n Kertész Elemér többszáz ember jelenlétében ekékét mondotta: "Hubay Kálmán és Végé Pál az általuk beterjesztett nemzetisági törfényjavaslattal az ezeréves haze egységét bontják meg, az országot darebo'rrr akarjév tépni, hazaárul óv ás a magyarság árulói." A vád ismertetése után az elnök kihallgatta Kertész iülemért. aki ts gs d t a bűnösség át ,• - Én a szóbanforgé alkalommal egyáltalában nem mondtam be szendét, - adta elő véd^ v ezéséb°n Kertész - han^m csak felolvastam, mint ügyvezető alelnök., szórói-szóra azt a határozati javaslatot, amelyet aznap délelőtt 'a Tűzharcos Szövetség választmányi ülésén a szöv-tség jogászai megszövegeztek. Ez a határozati javaslat nem azonos szöveg azzal, mint amelyet a vád részéről nekem tulajdonítanak. Annakidején a határozat szövegének egy példányát átadtam a gyűlésen'jelenlévő dr. Németh rendórfutanécso's urna v ,. a másodi v példányt pedig a miniszterelnökséghez terjesztettük fél, A gyűlés lefolyás írói egyébként a magyar rádió is helyszíni közvetítést adott és ebből, valamint a miniszterelnökségtől, vagy a rendőrségtől bekérendő szövegből megállapítható lesz, hogy én egyáltalában nem használtam azokat a kitételeket, amelyeket nevei tulajdon.tanaV. Nem is volt semmi okom, hogy Hubayéke,t személyükben megsértsem. Termé szét-sen férfias és frontharcos! vötelesságem kijelenteni, hogy a választmányi gyűlésen annavidején hozott határozattal magamat mind-n tekintetben azonositom. Dr. Geöczo Bertalan védő állott ezután föl és kijelentett*,hogy mivel a vádlott tag--.''ja, hogy 8 vádbeii kijelentéseket megtett- volna, a sértetteknek kötelessége bizonyítani azt, hogy Kertász Elemér valóban rágalmazó és becsületsértő kitételeket használt, /Folyt.köv./ Ma,