Magyar Országos Tudósító, 1940. augusztus/1

1940-08-06 [234]

ZU A FEHÉRHÁZ BAJTÁRSI EGYESÜLET KOSZORÚZÁS! ÜNNEPSÉGEI,/ Q leje a második kiadásban./ Az ellenforradalom 21, évfordulója alkalmából tartott ünnepségek során a Fehérház Bajtársi Egyesület megkoszorúzta a Baross utca 29. számú há z falában elhelyezett emléktáblát, majd kedden délután a Vértanuk terén levő emlékműnél tartott kegyeletes emlékezést. Az ünnepségen az akkori idők ellenforradalmárai közül igen sokan jelen­tek meg, a Fehórház . Bajtársi egyesület nagyobb küldöttséggel képvisel­tette magát,? ott volt a Júniusi Bajtársak Szövetségének számos tagja, a Vilmos laktanyai tüzérellenforradalmárok csoportja, a Társardalml Egyesülete^ Szövetségének, a Baross Szövetségnek és több más hazafias és társadalmi egyesületnek képviselője, A Vértanuk terén lévő emlékműnél Dinioh Vidor a Fehérház B a jtársi Egyesület örökös• alapitótagja mondott beszédet, s többek között igy szólt: - Abban az időben a f elelősségrevonés elől menekülő papír- k •• bakancsszállítók sisere hadak által pénzelt és felbérelt, többnyire katonaszökevényekből és más csirkefogókból álló banda ült az ország nyakán', ' ^ • j^zok a férfiak, akik nem csüggedtek, összefogtak és egy 33 tagból álló ellenforradalmi csoportnak. 1919. augusztus 5,-én sikerült végre a söpredék utolsó maradványait is lefogni, a törvényes jogrendet helyreállítani és a krisztusi igazságot, a nacionalista felfogást állí­tották a magyar élet tengelyébe, ^ Dinich Vidor ezután néma tiszteletadás közben : . helyezte-, el a még életben lévő 27 bajtárs és az egyesület nevében koszorúját a mártírhalált halt vértanuk szobrára. Bolváry-Emszt Antal műszaki fó'ta— nácsos a Júniusi Bajtársak Egyesületének társelnöke koszorúzta meg a szobrot, A megjelentek néma kegyelettel áldoztak a vértanuk emlékének. Kedden este a Fehérház B a jtársi Egyesület tagjai' társasvacso­rán vettek részt, amelyen lekesen ünnepelték a Kormányzót és József királyi ' herceget, /ÍVIOT/NÍ. NYOLCNAPOS ELRÁNDULÁS A FELVIDÉKRE ÉS KÁRPÁTALJARA, A Budapesti Turista Egyesület nyolcnapos kirándulást rendez Felvidékre és Kárpátal­jára autóbuszon. Felvilágosítás ad és jelentkezni lehet az egyesület helyiségében Budapest VI, Király utca 82, alatt, szerdán este 8-lo Óra között, vagy naponta telefonon: 185-228, alatt. /MOT/b. " R E II D Ö R S É C­FELROHANT A JÁRDÁRA AZ AUTÓ*, HÁROM SEBES, LT. Kedden délután a Sándor tér 3^számu ház előtt Woisz Pál az Egyesült Hungári Gőzmalom r.t. főtiszt­viselője által vezett A.H. 559 rendszámú személyautó f elrohant a járdára és három Járókelőt elütött. Barna ^anes 41 éves grafikus fejsérülést és különböző zúzott sebeket szenvedett, özv. Varga Józsefné 62 éves nyugdíjas fejsérülést és zúzott sebeket, Hűmmel Anna 42 éves takarítónő lábtörést és zúzodásókat szenvedett, A mentők mindhárom sérültet a Rókus korházba vitték. Rendőri bizottság szállt ki á helyszínre és a vizsgálat megálla­pítása szerint a szerencsétlenséget az okozta, hogy egy lovaskocsi fordult be a Rökk Szilárd utvábóí a S éndor uttiába, melyet Kéri István ko­csis hajtott. Weisz Pál, hogy az összeütközést elkerülje, a kormányt hirtelenül balra kapta és ennek következtében rohant fel az autó a járdá­ra. A vizsgálat folyik,/MOT/H, —-HALÁLOSVÉGÜ BALESET, Kedden este az Újpesti rakpart 2, számú ház előtt Bolyó Ferenc 4o éves gyári munkás leesett egy tehergőpjocsirói ós a kerekek alá került, A kerekek a munkás testét összeroncsolták, Bolyó Ferencet a mentők a Magdolna korház a vitték, ahol besz állitás után meghalt. /MOT/E, <*r-v i A

Next

/
Oldalképek
Tartalom