Magyar Országos Tudósító, 1940. július/2
1940-07-26 [233]
—-HALÁLOZÁS* Zétényi és klobusiczi •f.'lobusiczky Dezső áriamrendőrségi de tektivf elügyelő, életének 53, évében, rövid szenvedés után Budapestéi meghalt. Klobusiczky Dezső a főkapitányság intellektuális főcsoportjában teljesített szolgálatot elöljáróinak ós feletteseinek legteljesebb megelégedésére. A de te ktivf el ügyel Őt mintegy két héttel ezelőtt szállították súlyos betegen kórházba és a leggondosabb orvosi ápolás sem tudott már rajta segíteni, a kórházi ágion 'kiszenvedett. Temetése kedden volt, nagy részvét mellett az óbudai temetőben. Lelkiüdvéért az engesj telő szent&isc áldozatot csütörtökön mutatták be az óbudai plébániatemplomban. /MOT/B. HÍREK —SZENTÉ LAJjDS LETT A P0LIKLINIK1 EGYESÜLET SEBÉSZ FŐORVOSA. A budapesti Polikínika Egyesület gróf"Apponyi Albert poliklinika igazgatósága á sebészioorvosi állásra dr.Szentbe Lajos egyetemi m.tanárt nevezte ki. /MOT/B. CSENDŐRSÉG HALÁLOS BALESETEK. Forenozi Ilona balmazújvárosi négy éves kislány szüleinek tanyáján játszott, ' közben beleesett egy kubikgődörbe, s a vizbe belefulladt. Bartli Péter 31 éves leányvári segédvájár a Csolnok közsój határában lévő kőszénaknában dolgozott, e közben a már kiácsolt és biztosított rész egyik gerendája az erős nyomástól oltörött, s a leomló • nagymennyiségű kő, valamint földréteg Bartli Pátert maga alá tömette.'Társai segitségóro siettek, de mire megtalálták, már meghalt, A szakértői vizsgálat megállapítása szerint mulasztás senkit som terhel. /MOT/ ---RABLÁS. Bartucz István taplós ági lakoshoz póntokro virradó éjjel három ismeretlen tettes betört és a lakásban egyik szekrényből 95 pongő készpénzt elloptak. A betörőkot Bartucz leánya észrevette, kiabálni kezdett, mire a betörők elmenő kürtök, de közülük egyik menokülós közben visszafordult ós az üldözőkre három lövést adott le. A lövések szerencsére senkit söm találtak el. A betörők Tápiószecső község irányába menekültek. Kézre kori té s ükro a csendőrség megindította a nyomozást. /MOT/ HÍREK —-SZÉKELY PRIMO Rí RANG IGAZOLÁSA. A belügyminiszter özv.Kracs inger Jenőné szUl.árkosi Bonkő Anna ősi székely primori /főnemesi/ 'rangját és az árkosi előnév használatához való jogát igazolta, /MOT/B. •—. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR