Magyar Országos Tudósító, 1940. július/1

1940-07-08 [232]

A NEMZETI ZENEDE UJ IGAZGATÓJA. A Nemzeti Zonodo Egyesület a magas életkorára hivatkozással, saját kérelmére nyugalomba vonult Nosoda Károly főigazgató helyére Antalffy-Zsiross Dezsőt, az Orsz .M. kir .Zene­művészeti Főiskola volt tanárát, orgonaművészt, zeneszerzőt és karmos­tort, a Nemzeti Zenede igazgatójává választotta. /MOT/B. Pro domo: A hir szives közlósót tisztolettcl kéri Papp Viktor, a Nemzeti Zenede ügyvezető alelnöke. A KORMÁNYZÓT ÜNNEPELTÉK A MENTŐK KÖZGYŰLÉSÉN. A Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület hétfőn délben tartot­ta évi rendes közgyűlését Markó-utcai székházában. A közgyűlésen meg­jelent Justy Emil tábornok, légvédelmi parancsnok, a honvédelmi mi­niszter képviseletében, a székesfővárost Salamon Géza tanácsnok kép­viselte^ Zsenibery István, a MABI elnöke és még sokan mások. A közgyűlésen a katonai szolgálatra bevonult József ki­rályi herceg tábornagy helyett Kresz Károly elnökölt, aki mégnyitó beszédében megemlékezett a Kormányzó húszéves országlásáról. A közgyű­lés tagjai helyükről felomelkedve, perceken át lelkesen ünnepeltek. Az elnök indítványára elhatározta a közgyűlés, hogy hódoló táviratot intéz a Kormányzóhoz. Kresz Károly végül megemlékezett Hültl Hümérről, s méltatta a ide ntŐo gye sülét érdekében kifojtott munkásságát. Szabó Imre főorvos felolvasta oztitán a BÖME évi jelenté­sét, melyből kitűnik,hógy a mentők az elmúlt évben 60.000 eset­ben nyújtottak segélyt. A légoltalom kiépitése körül - mondja a jelen­tós - a mentőé gye sülét mindent megtesz. - Gazdy Jenő adminisztratív igazgató a vagyonmérlegről tett jelentést, s be jelente tte, hogy a szé­kesfőváros az egyesület deficitjének fedezésére 23.000 pengő segélyt ad, amivel a főváros hozzájárulása 50.000 pengőre emelkedik. A belügy­miniszter is megértésééi fogadta a mentők előterjesztését anyagi hely­zetükkel kapcsolatban. A közgyűlés megválasztatta tiszteletbeli tagjává Serédl Jusztinián bíboros'hercegprímást, továbbá az igazgatóság tagjává Gsilléry András ny.minisztert. Kresz Károly elnök köszönetet mondott az orvosi karnak és az egész személyzetnek kiválóan elvégzett munká­jáért és mindazoknak, akik a mentők sikeres működését lehetővé tették, többek között a magyar sajtónak is. A különböző jelentések lo tárgyalás a és elfogadása után Szabó Imre főorvos a jutalmazó birőság jelentését terjesztette elő, melynek alapján a közgyűlés Simon Elemér titkos tanácsos, felsőházi tagnak, Frank Richárd vezértörzsorvosnak, Kiss Lajos tüzoltófőparancs­noknak ós Kresz Károly, a TÉ3E igazgatójának a fcicntőb gye sülét órdekó­bon kifojtott önzetlenm unkásságukért az egyesületi aranyérmot adomá­nyozta. Az aranyérmok kibocsátásra legközelebb kerül sor. Kiosztották a közgyűlésen az ezüst és bronzérmeket, valamint a pénzjutalmakat is. A közgyűlés végül ugy határozott, hogy üdvözlő távira­tot intéz József királyi herceghez, Auguszta és Anna királyi hercog­asszonyhóz, József Ferenc királyi horceghezi Teleki Pál gróf miniszter* elnökhöz, Keresztes-Fi senor Ferenc belügyminiszterhez, Karafiáth Jenő ^főpolgármesterhez ós Szendy Károly polgármesterhez. A BÖME közgyűlése j Kresz Károly zárószavaival ért véget. /MOT/Ni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom