Magyar Országos Tudósító, 1940. június/2
1940-06-25 [231]
SZIRMÁY IST^ÁIT TEMETÉSI. • Kedden délután helyezték örök nyugalomra a rákoskeresztúri tometSbsf.ú Szirmay Istvánt, az Újság belső unka társ át. Z amelyik László lelkész be szentelt- a koporsót s imát mondott* az énekkar gyászdalt adott elő, azután PÜnkösti .undor, az Újság munkatársa búcsúztatta el a szerkesztőség, a kiadóhivatal és a rysmda nevében Szirmay Istvánt* Emlón-.zt-jtett Szirmay Istvánnak nemes emberi jellemvonásaira, ; derűs kedélyere, je kollegiális érzésére. EzutáaWalika'*szky Károly valamennyi ujs ágiróinőézmény n.ek, elsősorban a Magyar Újságírók Egyesületének és az Otthonnak nevében búcsúztatta el Szirmay Ifstvánt* A simái a pap mondott imát, majd elhantoltak a kopórsót*/M0T/B• PONTOS DUfcZA-^I ÉS KÖZLEKEDÉSI KERLLSEK^T TÁRGYALT ,1: ALLAT^Dó'DI JSZAB.&I 3I7 0TTS. LG, t kost tartotta meg a Magyar Vasutak hí 1 mdó Díjszabási bizottsága lebrocenbon 53. értekezletét, aaol; an a hazai Vas utak, valapint a különböző gazdasági érdekképviseletek megbízottai na;gyszámban vettek részt. Sesztira-kagybákay Jenő felsőházi tag elnöki megnyitója után Udvarh el yi Károly áXlamvasuti igazgatóhelyettes tett jelentést •, 1ÍÁV £orgaTmár^i és helyzetéről, kegomi ékez ott a rendkívül zord télről, az árviz okozta pályarong ál ód ás okról, amelyek a vasútnak együttvéve mintegy •ízmlliió pengő kárt o :t>ztak* líiemclte azt a szociális újítási, amellyel a. E&V a munkásheti jm-y :eavezm.nyt, a kereskoe.csegédokre, valamint a közintézményeknél doi^özo mimeemnomü munkáakategóriára is kitör j esz tette. 1 .elv "zenkivüi még 12 másfajta sz amelyül j sz ab isii kedvezményt léptetett életbe* Az áruforgalom kedvezőbben alakult a személyforgalomnál. Az emelkedés oka: a visszacsatolt tercetekkel megnevekedett áruforgalom. Megemlített a az előadó, hogy a'M&V a MAHAZ nevü az állitíeányozásl szervezettel megújította a szerződést. Ez a szervezet, .amelyk m: 176 azéllits.ényozo cég foglalja -iyet, a 1." -y-y nevezett háztól-házig forgal; át bonyolítja le. Ezt a forgalmat a jövőben a vidéki állomáeok egymásközti forgalmára Is ki ser; esetik, bejelentette továbbá, v cgy a német birodalmi vasutak által felmentést aijszabásoi; átdolgoz es al ,t állanak. leszámol', a jelentós .. aze.a. '.;fuvarozha törvényes re: kezes 're.:., á vasetautó > érdés rendezésére irásyuló tárgyal ás okról, valatir'.. a.rról, hogy a vasútozi fuvarozott áruk után a vámszedés július I-ável megszűnik, s ehelyett a fővárosi és vidéki különdíjak kerülnek beszedésre. Az érdekeltségek /Köszönetét az államvasutaknak úyö^rey Sándor, a Budapesti Kereskedelmi ka Iparkamara titkára tolmáósolta a egyben, indítványozta, /rogy a Vasút és \z autó viazonyána'- végleges szabályozása előtt hallgassák meg a közgazdasági tényezők véleményét is. Staub Elemér ny* államtitkár az Országos Magyar Mezőgazdaság^ KaBare képviseletében csatlakozott az indítványhoz és arra hivta fel a MA7 figyelmét, hogy a kíilföidi v..sutak a mezőgazdasági o'xp>>rt érdekében a lehetőség szerint honorálja a hazai mezőgazdaság jogos kívánalmait. Merkler József a száliitmányzók egyesületének főtitkára a belső vámok teljes leépítése ár-••.••-ében évek őt a" folytatott akció -további szorgalmaz ár. át j áv isbl'ta* Hegyi Imre,a GY03Z igazgatója a vidéki háztól-házig forgalom közeli bevezetéséért a k.ek-nak köszönetét fejezte ki. Domonkos László dr., a Baross Szövetség igazgatója a szabadidőkedvezmény kiterjesztéséért mondott körzüneiet. keabinger latrán, & GYOSS titkára a degresszív tarifarendszer : e t á-ki életbeléptetését sürgette. Az elhangzottakra uda-'arhelyi Károly lét7 i gazgat6helyett.es válaszolt, majd az értekezlet hivatalba!epése alkalmából táviratilag Ö üdvözölte vitéz nagybányai Horthy Istvánt, a m.kir'* ^-lamvasutak uj elli, nőkét. OT/Ky.