Magyar Országos Tudósító, 1940. június/2

1940-06-25 [231]

/Az OKH talpraaliitja a kárpátaljai nitelszövetkezeteket. Folytatás 1./ Ezután Scnandl Károly dr. 50 kárpátaljai hitelszövetke­zeti vezetőnek az OKH arany, ezüst, és elismerő okleveleit nyújtotta át a szövetkezeti gondolat mellett való hűség, s kitartásuk ki tűnte iése képen. Az értekezlet a magyar és rutén Himnuszok e'léne kiesével ért véget, majd az értekezlet résztvevői együttes éheden vettek részt. A tájékoztató értekezlet alkalmából Schandl Károly dr. alelnök-vezérigazgató, az OKH igazgatóságé nevében Sztojka Sándor görög­katolikus püspöknek egy több ezer .penge értékű művészi kivitelű fake resztet ajánlott fel és bejelentette, hogy azoknak a szegény sorsú falusi templomok­nak, amelyek kc g„ uri szolgáltatásban nem részesülnek, a helyi hitelszövet­kezetek egyházi jellegű adományokat fognak juttatni. Sztojk*. Sándor püs­pök meghatót-, szavakban mondott köszönetet a gyönyörű ajándékért és a be­jelentésért, /x/ TűRViHíSZÉK — Z'G: BAJOR K3 TÁRSAI VALUTA PERE./Első folytatás./ Qvédc Az elnök a . beszédek elhangzása után háromnegyed 3 órakor' • berekesztette a tárgyalást és annak befejezését péntekre halasztotta* 2 ' ar az utolsó szó jogán még a vádlottak beszélnek, ezután Ítéletet hirdet a birós ág./MOT/'Sy, -— HÍREK -—HALiájOZia. Dr. lovag krassai Kerpely Kálmán ny. egyetemi ny.r.tanár, a m.kir. József Nádor Műegyetem mezőgazdásági osztályához tartozó növény­termesztéstan! tanszék volt vezetője, életének 73. -'vében elhunyt. Holt­testét június 28-án, szerdán délután fél 5 órakor fogjak Budapestéi! a #arkas,réti-temető halottasházában az evangélikus egyház szertartása szerint megáldani, majd a sz Vresfőváros által adományozott disz sírhelyen örök nyugalomra helyezni./MOT/B, CSENDŐRSÉG GíAJTÓS HALÁLESET, Dacsur Balázs 25 éves, veit nagyhalai lakos* e­hó 23-án, lakásának udvarán konyhakéssel okozott szivszürástól meghalt, A hatásági orvos megállapítása szerint a halál ssivsérülés következtében állott be. Valószínűtlen, hogy az elhalt késbe esett volna,'vagy öngyil­• osságot követett volna el. Az orrgyökön zúzott seb látható, A nyomozás során eddig nem sikerűit meg állapi tani, ke y az elhal': saját maga vetett e végett életének, vagy bűncselekmény áldozata lett, A nyomozás folyik, /MOT/. HALÁLOS BALESET. Hodánics Jgnee 74 éves, volt oeernoholoval lakos, e hó 20-án _ lakása udvarán levő kocsiszín padlásáról le­esett és fejsérülésébe belehalt./MOT/. ÍREK KELETAZ SIAI ÉRDEKESSÉGEK AZ ÁR ••'ÉRÉSI CSARNOK AUKCIÓJA?? * 4 Postataka­rékpénztár Árverési Csarnoka Lónya^jMatóai helyiségében ráhány nappal ezelőtt kezdte meg nyári aukció j án^ kiállított tárgyak árverését, az idényaukoio műtárgyai közül a keletázsiai dísztárgyak, ezüst, perce lián E/^. és üvegrégiségek Zs szőnyegek keltenek legnagyobb érdeklődést. AZ aukció %»/t érv®rései július l-ig tartanak. /üOl/3.

Next

/
Oldalképek
Tartalom