Magyar Országos Tudósító, 1940. június/1
1940-06-14 [230]
U.Í-UZ.AÜTZ.IIÜZLOAVATAÜ niOAmmZJm&li* A Keleti natarszeia v: cejc magyarságának részvételével tartották H a gyléta or3zágz ászlóavaiasát. Sokezren vonultai: fel a környékről az ünnepségre, köztük vitéz László Miklós altábornagy, Toókos Gyula tábornok, vitéz 3 a kay S z ilárd ezredes, Nadányi János alispán és sokan mások. Az országzászló első lobogóját az ottani MANSZ csoport hímezte, az alispán feleségének vezetés ével .Az istentiszteletek után ákskolczy Hugó, majd Pajor György országgyűlési képviselők beszéltei:, az E0.3 nevében pedig Cselényi Pál országgyűlési képviselő, társelnök avatta fel az országzászlót. Végül a lakosság képviselői és «.rvay Sándor főbíró mondtak beszédet, s azok befejezése után a honvé* 1 zenekar hangjai mellett diszmenetben vonultak el a csapatok és testületek az országzászló előtt. /MOT/B. A MI2PHOSZ IS CSATLAKOZIK A TURUL SZÖVETSÉG ÉS A HUNGÁRIA TILTAKOZÓ JEGYZÉKÉHEZ. A Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Szövetsége rendkívüli elnöki tanácsülésen foglalkozott a Hubay Kálmán és Vágó Pál képviselők által benyújtott nemzetiségi törvény javas lattal „A szövetség a benne tömörült ifjúsági egyesületek nevében felháborodással tiltakozik a hazafiailan törvényjavaslat ellen és mély megbotránkozásának ad kifejezést,hogy ilyen tervezetet az országgyűlés elé mertek hpzni. Minden becsületes magyar ember haz a árui ás nak minősíti és a legmélyebben elitéli a kát képviselő eljárását. A MEFHOSZ a magyar egyetemi ifjúság nevében sürgős megtorlást követel az illetékes fórumoktól• /MOT/3. A KIR.MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT növénytan" szakosztálya Moesz Gusztáv elnöklésével ülést tartott, s azon Éber Zoltán, a növéj^d. növekedési kormonokról, elsősorban a gyökárképzc anyagokról adott elő, majd. Jávorka Sándor a Fritsch nevéről elnevezett sásról, Zólyomi Bálint a JDrabocephalum nevű ritka növény dunántúli termőhelyéről, B 0 ros Ad ám néaány Magyarországra vonatkozó moha adagról, vég Öl Szepes falvi János a TuzSon-eailékfüzétről beszéltek. /MOT/B. A GAJÜDOKYI TÁRSASÁG TISZTÚJÍTÓ ÜLJSE. A z Országos Gárdonyi Társaság június 15-én, szombaton déluaán öt órakor a Polgári Iskolai Tanár Egyesület székházában /VTII.,Szen;.királyi-utce 11./ tisztújító és tagválasztó közgyűlést tart. /MOT/B. A BAROSS Hői TÁBOR V2^-ETőJÉ33K ORSZÁGOS KÖRÚTJA. A Baross Hői Tábor orsz a os elnöke most sörre járja a vidéki városokat és mia cnütt felhívja z asszonyok figyelmét arru, hogy a gazdasági Magyarország felépít ás e mindannyiunk kötelessége. Az uj magyar világnézet abbéi indul ki,hogy nem a Saját egyéni kényelmünk és egyéni érdekein! fontosak,hanem a közösségé, mert csak egészséges, megerősödött és magszervezett ország tudja a mai időkben történelmi hivatását teljesiteni.Az országos elnökno körútja során megszervezte a Baross Női Táborokat Békéscsabán, Losoncon, Gyöngyösön, Nyíregyházán, -^akón, .a további pvogrammon szerepel I.á ykanizsa, Zalaegerszeg ás Vác* /kOT/B. A NŐ^GYLETEK MAGYAR MUIuiáaVÉDő SZÖVETSÉGE június 24-én,délután öt Verakor sztujító és rendes közgyűlést tart Anna királyi hercegasszony elnöklése vei, a Szent István T'-^sulat székház ában,/MoWig. /