Magyar Országos Tudósító, 1940. június/1
1940-06-13 [230]
—-VXXJB.^ VAC5Ű ffijutsjs. uvtx , ,,/», roiytatás./ Ugyancsak a község be jelentette , hogy két veve is jelentkezett, akik hajlandók őo.eoo pengőt fizetni a földért. - A kérvényt Ujfalussy Gábor képviselő adta be. Láttam, hogy "sürgős a dolog, ezért, - ismervén Vass -Slek purit'ns'g't s tudva, ho'gy Vass Elek édesanyja is részese az ingatlannak, elhat -óztam, hogy elkerülöm öt és nélküle fogom megcsinálni az egészet. Vass Elek az egész a" oióról kezdetben nem tudott semmit. Amikor megtudta, azonnal elment a miniszterelnökhöz s azt az aggály't fejezte ki előtte, hogy ezért méltatlan támadásban részesülhet ugy ő, mint a minisztérium s kérte, járuljon hozzá a hatálytalanításhoz, aki tudtam, hogy ha az eladás nem jön létre, a községnek ebből kára származik, ezért nem hagytam abba a dolgot s a községből jött deputációnak kijelentettem, hogy elintézem az ügyet. Ea sikerű" t ls, a t onu. / A védő kérdésére ezután elmondotta/ hogy Vass Elek másutt is vásárolhatott volna földet, de olyan helyről nem kart, ami nem lett volna összeegyeztethető c minisztériumban betöltött állásával. Az ingatlanra az ajánlatot névtelenül tette meg s azt ügynök utján sserezte meg./Nu/ Csizmád! Árpád volt a következő tanú, aki elmondotta, hogy a bugyii ingatlant limit áron adták el vitéz Vass Eleknek. Ami a nagyrá.béi ingatlant illeti, 1929-től 1933-ig nem lehetett eladni belőle úgyszólván semmit sem. Amikor Vass Elek felkereste őt és hajlandónak nyilatkozott a föld megváskrlásdra, közölte vele, hogy a föld a Magyar Földhitelintézet tulajdona. Erre bitéz Vass Elek vonakodott a vételtől és osak az ő rábeszélésére tett ajánlatot. Első ajánlata nem vo t megfelelő, végül is 36ooo pengőért vette meg a százholdas ingatlant. Dr, Demjén János ny. törvényezéki biró kijelentette, hogy a bugyii föld ki -olt uzsorázva, ő nem adott volna érte annyit, amennyiért Vass Elek megvás >ro ; ta. Hunyadi Kálmán gazdasági felügyelő előadta, hogy a bugyii föld ártéri terület. Rd.cz Lajos, az Országos Földhitelintézet c égje gyzö-ügy ősze előadta, hogy a nagyrá>béi ingatlanra annakidején, amikor Vass Elek megvette, vevő nem jelentkezett, mert gazdasági válság volt, hitel nem állt * rendelkezésre, A környéken az útviszonyok rosszak voltak, Vass Elek az . ajánlatot névtelenül tette meg. A nagyrábéi földre kisparasztvevők egyáltalában nem jelentkeztek. Des Echerollcs Gilbert elmondotta, hogy az ingatlant a környékbeli lakosság körében igyekeztek először értékesíteni, Vass Elek éppen a birtok legalsó, legtávolabb cső részén vett meg száz hold földet. Egyébkánt a birtok központjától távolabb eirő földek elhanyagolt állapotban voltak. Pataky Károly miniszteri tanácsos volt a következő tanú,aki kifejtette, hogy a földbirtokpolitikai osztály tisztviselői kara a legnagyobb megelégedéssel beszélt mindig Vass Elekről, mert meggyőződött róla, hogy rendkívül nagy szakértelemmel latja el munkáját és nemzeti érzéssel,a magyar föld és paraszt szeretetével intéz minden ügyet. Hajdú István minidzteri titkár elmondotta, hogy Vass Elek a legnagyobb tekintélgnek örvend a földmlvelésügyl minisztériumban, a legnagyobb figyelemmel kiséri az alája rendelt tisztviselői kar műnk'ját, a f öldbfcr tokpolitika 1 tisztviselői kar a legkiválóbb emberekből áll fes^ ^ igy a tisztviselői kart a Magyar Nemzetben megjelent cikk meglehetősen felháborította* A védőnek arra a kérdésére, hogy vásárolna-e földet az Drsz'gos Föidhitelintéz-ttoi, azt felelte Hajdú István, hogy: örömmel, hiszen a törvény Is megengedi ezt és előnyben részesiti a köztisztviselőket} 192o-ig ugyIs minden zsidó szerezhetett Magyarországon földet, miért ns szerezhetne egy köztisztviselő, /Folyt,köv./ Ni.