Magyar Országos Tudósító, 1940. május/2

1940-05-24 [229]

—ÁTSZÍVÁSSAL ISMÉT KÖZLEKEDIK A BÉRLIN-ISTANBULI ILJ.OKOCSIJ.U-UT, A M,kir,Államvasutak igazgatósága közli, hogy a Berlin Staqsbahn­Budapest Keleti p,u,-Bukarest között a MÁV 305/604-605/306 .sz .vonatok*­kal rendszeresített hálókocsi losonci átszállással, továbbá Berlin­Anhalterbahnhof-Budapest Byugati p»u^-Athén, illetőleg Berlin-Anhal­ter - Budapest Nyugati p.u, - Is táncul között a MÁV 201/910. - 909/202. számú vonatokkal rendszeresített hálókocsik szenei átszállással -v ismét közlekednek* /MOT/B* FŐVÁROS PÁLYÁZAT KÖZOKTATÁSI ÁLLÁSOKRA« Bódy László dr. alpolgármester pénteken több közoktatási állásra hirdetett pályázatot. A főváros köz­oktatási intézeteinél betöltésre kerül az elemi iskoláknál kilenc igaz­gatói állás, a fiuiparostanonc iskoláknál egy általános irányú fiu­iparo stanonciskolal igazgatói állás, a nőipariakoláknál egy igazgatói állás, a polgári iskoláknál három igazgatói ós a felsőkereskedelmi is­koláknál pedig egy igazgatói állás. a. pályázati kórvényeket a törvény­ben előirt felszerelésekkel 1940« június 1. napján déli 12 óráig kell a központi Városháza segédhivatalában /földszint 6»/ benyújtani. /MOT/Lá. V r . ÁTHRLYEZÉSEKc A polgármester a hivat .11 szolgálat érdekében dr. Turcsányi Elek tenácsjegyzőt az Vckerületi elöljáróságtól a polgármes­teri I .ügyosztályhoz, az alpolgármesteri hivatalhoz' és dr.Fajth Ti­bor s.gogalmazót a XI*kerüIeti elöljáróságtól szintén a polgármesteri I.ügyosztályhoz helyezte át* /M0T/Lá« Vr* KÉSZÜL A FŐVÁROS 1941,EVI KÖLTSÉG VE TÉ3E. K vonatkozó fővárosi tör­vény értelmében az 1941.évi fővárosi költségvetést szeptember hó 15­éig kell elkészíteni, A polgármester most rendeletet adott ki, amely­nek értelmében az összes polgármesteri ügyosztályok tfunius 15-éig tartoznak a költségvetési előirányzatokat a polgármesterhez beterjesz­teni. A rendelet irányelveket szab meg, amelyek legfőbb pontja a to­vábbi takarókosság. Nyomatékosan hangsúlyozza a polgármesteri rende­let méc azt is, hogy a rendkxvüll viszonyok következtében egyes anyagok beszerzésének lehetősége erősen korlátozva van, tálért is az előirányzat összeállításánál mellőzni kell olyan tételek beállítását, amelynek alapján végrehajtandó munkálatokhoz, illetve közszállítások­hoz szükséges anyagok megszerzése kollőképen biztosítottnak nem te­kinthető. /MOT/Lá. Vr. MÓDOSUL A 14-ES „UTÓ3USZ UTV0HALA. A tisztviselőtelep! érdekeltsé­gek kívánságának kielégitéseképen a polgármester a 14-es autóbusz vonalvezetését oly képen mddositotta F hogy ez a járat az b'römvölgy­utco-Sárkány-utca-Orczy-uti vonalrész helyett az Örömvölgy-utcán, Rozgonyi-utcán, Család-utcán ós Szapáry-utc án a Hédervári-utcáig /végállomás/, ellenkoző irányban pedig a Héaervári-utcán, Orczy-uton, ( Rozgonyi-utcán ós Örömvölgy-utc án fog közlekedni* /MOT/Lá. Vr. A RÖKK SZILÁRD-ALK?ITVÁNY ODAÍTÉLÉSE s polgármester a néhai Rökk Szilárd által tett alapítványt a következőknek itólte oda; l./Wa­nitsek Rezső elemi iskolai igazgató., 2./ Büky Béla, JÍAÍ J *:-:s»V~i 3./ Mosonyi Ferenc, 4./ Prskas Sándor és dr,Vladar Pál ölesd iskolai rendes tanítónak, AZ alapítványi dij személyenként 150 pengő. ItAOTAa. Vr. °ái^ 0 ^r Urt .

Next

/
Oldalképek
Tartalom