Magyar Országos Tudósító, 1940. május/1

1940-05-06 [228]

/A főváros közigazgatási bizottságának ülése. Folytatás 4./ Nagy László dr. a főváros tisztifőorvosának, Csordás Elemérnek magatartása tárgyában interpellált a polgármesterhez. Inter­pellációjában közölte, hogy a tisztifőorvos. :kimaradt az Országos Köz­egészsógüyi Tanács tagjai sorából azórt,mert a Tanács ülésein nem vett rész*. Interpellációjában Megy László a tisztifőorvos bizonyos hatás­köre túllépéseit is szóvátette és kritizálta a tisztifőorv€,s viselkedé­sét, több fővárosi tanácsnokkal és tisztviselővel és az iskolaorvosok­kal szemben. Interpellációjában Nagy László a következő kérdéseket in­tézte a poglármesterhez: tudja-e a polgármester, hogy a tisztifőervost az Országos Közegészségügyi Tanács tagjai sorából kihagyták, mi ennek a hivatalos oka, hajlandó-e ezt megállapítani ós .'milyen intézke­déseket tart ebben a tárgyban szükségesnek. AZ elnöklő főpolgármester közölto, érdeklődött, hogy miért maradt ki a tisztif Sor vos a Tanács tagjai sorából ós azt a fel­világosítást kapta, hogy a tisztifőorvos csakugyan hosszabb idö óta nem jelent meg az üléseken. a közigazgatási bizottság Bódy László dr. alpolgármes­ter indítványára az interpellációt kiadta a polgármesternek a szükséges vizsgálat.raegejtése céljából. A bizottság végül az összes jelentéseket elfogadta és az ülés a. főpolgármester zapo szavaival (í^ ^g e^/gQT/^á^VlP«^ RENDŐRSÉG A FŐÍL'.PIT.XNY; JELENTÉSE A FŐVÁROS ÁPRILIS HAVI KÖZBIZTOkS.JO.JlóL. A székesfőváros 'közigazgatási bizottságának hétfőn tartott ülésén Éliás ­sy Sárkor dr., az Államrendőrség budapesti főkapitánya beterjesztette jelentését a főváros április haári közbiztonaggi állapotáról ós a rendőr­ség működéséről. A jelentés szerint a rendőrség bünagyi osztálya az el­múlt hónapban 5.257 bűnügy nyomozását fejezte be. Közülük 2.007 volt bűntett, 3250 vétség, 757 irányult az ember élete és testi épsége ellen 3867 vagyon ellen és 633 volt az egyéb büngselekmények száma. Az emberi élet ellen irányult bűncselekmények közül 54 volt bűntett és 705 vét­ség, A vagyonelleni bűncselekmények közül 1687 bűntett, 2180 vétség, 1368 a lopások, 960 a sikkasztások és 953 a csalások száma. Az- elmúlt hónap folyamán a rendőrség 241 embert helyezett előzetes letartózta­tásba és 9 fiatalkorút vett őrizetbe. Közülük az illetékes birő s ágok elé állítottak 235-t, 3-at nyomozás során szabadlábra helyezted, és 12­vel szemben függőben tartották a rendőrhatósági intézkedést* A fogház ős toloncügyoszt ly az elmúlt hó n apban 1628 embert vont ^közigazgatási elbánás alá. Közültik a hatóságoknak, vagy intézeteknek átadtak 163-at szabadon bocsojtottak 972-t, és kényszerutlevéllel kiutasítottak és tolonc uton elszállítottak 493-at. Az eltoloncoltak közül l-p5^évrc 20 magyar honos férfit és 14 magyarhonos nőt tiltottak ki a főváros terü­letéről. A főkapitányi jelentés beszámol még a rendőrség erkölcs ­rendész ti osztályának, a közlekedési rendőrségnek, a bejelentő hivatal­nak és a rendőrség főorvosi hivatalának elmúlt havi működéséről./MOT/2J. HÍREK KiiR CSAK. EGY" VONALON SZÜNETEL A MAV FORGALMA. A M a gyar O r szágos Tudósító jelenti, hogy az árviz okozta rongálások miatt a 11AV forgalma I márcpak a Eeszőhidegkut-Gyönk-Alsómajoa vonalon szünetel. Ezenkivül | Kapós v ár-Sz'entbal áz s, Mőnesma jor-Elős z áll ás állomások között a forgal­j.mat átszállással tartják fenn. Helyreállítási munka!: mindenütt folya­\ matban vannak. /MOT/B. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR \~| N, ^. K. szekció * T

Next

/
Oldalképek
Tartalom