Magyar Országos Tudósító, 1940. május/1

1940-05-04 [228]

AUTÓCSEmPÉSZÉSBőL VALUTAPER. Érdekes ügyet tárgyalta m a délelőtt a büntetőtörvényszék mint valuta­biróság Sztricha László dr. elnöklése mellett. x Két évvel ezelőtt: 1938 áprilisában Strausz Sándor, a Bristol-szállód- volt titkára és felesé­ge, született mitchell Peggy, angol származású asszony Délafrikába uta­zott s ^agukkal vitték Buiok gyártmányú autójukat is. Emiatt azután bűnvádi eljárás indult, mert a kocsi kivitelével kapcsolatban nem kér­tek eng.délyt a Nemzeti Banktól és annak ellenértékét sem szolgáltat­ták be. A királyi ügyészség a felmerült adatok alapján vádinditványt terjesztett a valutabiróság elé és ebben indítványozta> hogy a biróság a házaspár ellen bocs'sson ki nyomozólevelet s ugyanakkor kötelezze őket fejenként tízezer pengő vagyoni elégtétel megfizetésére. A mai főtárgyaláson Strauszék jogi képviselője az indítvány elutasítását kér­te és előadta, hogy amikor Strausz Sándor és felesége a hozományul ka­pott autóval kiutazott Délafrikába, még bizonytalan volt, hogy egyál­talán ott maradhatnak-e vagy sem. Nem volt szándékukban megtéveszteni a Nemzeti Bankot és kicsempészni az autót. A kocsi azóta használhatat­lan állapotba került és Budapestre való szállítása sokkal többe kerül­ne, mint amennyit valójában ér. A törvényszék tanúképpen kihallgatta Budavári József detektí­vet, m a jd Bölöny'Ödön dr. királyi ügyész és a védő felszólalása után Ítéletében kimondta, hogy a házaspár kicsempészte a szóban l'ózrZ autót és - miut'n ezzel vétettek a törvény rendelkezései ellen - a házaspárt egyetemlegesen 60*0 pengő elkobzás aló eső érték megfizetésére kötelez­te. A biróság döntése nem jogerős. /~*0T/ Sy. lo.őoo PENGŐ ÉRTÉKŰ BÉLYEGET KOBOZOTT EL A VALUTABIRÓSÁG, Dr, Winczer Sándor szlovák állampolgár, orvos mult év augusztus 23-án a budaörsi repülőtérről Londonba akart utazni, A vámvizsgálat során azt mondta a vámtisztnek, hogy ötszáz pengő értékű bélyegre szóló ki­viteli engedő yt kapott s ezt fel is mutatta. Amikor azonban a vámkö­zeg megvizsgálta a bőrönd tartalmát, abban még egy csomag bélyeget ta­lált, aminek 56oo pengő értéke volt s amelyre nézve nem kapott enge­délyt a Nemzeti Banktól, A I0600 pengő értékű bélyeget nyomban lefog­lalták ás megindult a bűnvádi eljárás a bélyegek elkobzása iránt. Dr. Sfctrlcha László elnöklése mellett ma tárgyalta rz ügyet a valutabiró­ság. A védő az ismeretlen helyen tartózkodó dr. Winczer képviseletében arra hivatkozott, hogy legfeljebb kísérletről lehet szó, de egyébként mint mondotta, az orvos megemlítette a másik bélyegcsomagot Is. Erre­nézve azonban semmiféle bizonyíték nem merült fel s a vádct képviselő Bölöny Ödön dr. kir. ügyész indítványozta a lefoglalt bélyegek elkob­zását. A törvényszék Ítéletében ezt ki is mondta. Az indokolás szerint bár a bélyegek egy részére volt kiviteli engedélye dr. Winezernek, a biróság ennek ellenére az egész bélyegmennyiség elkobzását rendelte el, éspedig azért, mert az 5000 pengő értéket képviselő bélyegre szóló ki­viteli engedélyt az orvos bűncselekmény elkövetésére használta fel: en­nek segítségével akarta kicsempészni a másik bélyegcsomagot. Az Íté­let nem jegeros. /-*eT/ Sy,

Next

/
Oldalképek
Tartalom