Magyar Országos Tudósító, 1940. május/1
1940-05-11 [228]
—- NEMZETI GYERMEKHÉT KERETÉBEN 10 .000 GYERMEKET UZSONNÁZ I**T0TT MEG A ppvAjtog A Nemzeti Gyermekhét utolsó napján, szombaton délután a nagy vendéglátó, a Főváros, 10 .000 gyermeket hivott meg uzsonnára. Finom kakaó, ropogós zsemlye örvendeztette meg a gyermekeket, akiknek : a Gyermekhét egyik legvonzóbb eseménye az uzsonnázt^tás. főváros uzsornáztatásán kivttl a kerületi bizottságok is kivették részüket a gy&ndéglat ás bo 1, s a játszótereken nem ritkán • hússal és sajttal is g7endégelték\megja gyermekeket, ugyanakkor péksüteményt, édességeket, tejet és k.feö't is osztottak ki, ugy, higy a Nem- • zeti Gyermekhét keretében történt uzsonnáz tatások száma mintegy • i 20-25»000-re tehető. Maga az ifjúság is kivette uzonban részét az örömszerzés szép feladatából, s a "Gyermek u gyermekért" akció keretében a nagyok ver legelték meg a kicsinyedet, s a jobbmóduak -z arra rászorulókat. l.Z eddigi jelentések szerint a Nemzeti Gyermekhét? 15 ' 1 ' 1, sztimes és ötletes műsor keretében ~z alábbi iskolák tanulói vendégelték meg a kisebb gyermekeket: állami Madách Imre-gimnázium /250 ©/érmeket/, a Boly ay-gimnázium, a Bajza-utcai pclgári leányiskola, a Szent István-gimnázium, a Ferenc József királyi katolikus simnázium /10C elemistát/, a Jurányi Kereskedelmi iskola /50 tanulót/, a Pontyutoai Hunfalvi kereskedelmi iskola /120 gyermeket/, a Toldy-gimnázium /50 tanulót/, az Aréna-ut 13e .sz..elemi iskola /1P0 gyermeket/ és végül a Váci-uti 61 .sz .polgári fiúiskola /l,ós II .osztályú elemistákat/. /MOT/Lá. Vr. SZAllDi K..R0LY F0LG..Hll..a. R NTIT0TTA MEG AZ IPARRAJZISKOLA KJ.-LLIT.iS.tf , A székesfővárosi községi iparrajziskola - műipar! sza.-.iskola és t . -mesterkjpző - amely 162 év óta'áll fenn, ebben az évben is megrendezte szokásos tanévvégi kiállítását a Nemzeti Szalonban, Az ü: nepélyes megnyitás szombaton délben zajlott le és azon megjelentek Szency Károly polgármester,, Horony-Pál fi Aurél tanácsnok, a kultúszodndszi.-sriu, az iparügyi minisztérium, az Iparművészeti r Társulat, az Építőművészek. Szövetsége, az iparrajziskola tanári kara és még sokan mások müv 3 sz e ti él etünk kiv ál ós ágai közül. Zombory-Moldonán Béla az iparra^ziskhla igazgatója üdvözölte a polgármestert, rámutatott az iparrajziskolának az elméleti és .. gyakorlati kiképzés terén elért eredményeire, köszönetet morf ott a székesfővárosnak, hogy az iskolát áldozatkészségéből fenntartotta, végül felkérte Szendy Károlyt a kiállítás megnyitás ára. Szendy Károly polgármester válasz foan hangoztatta, hogy az'Iparrajziskola hosszú évtizedek óta a magyar müipari kultúra műhelye, temploma, s e kultúra tula„öonképeni megalapítója, A müipari kultúra azt jelenti, hogy erős és keresni tudó embore'-et bocsájtunk útnak a világba, A sz .ikesff?#áros igen nagy fontosságot tulajdonit ennek az iskolának nemcsak, fenntartását ás figyelőmmel kisérését tartja szükségesre; , hanem nagy súlyt helyez továbbfejlesztésére is. A polgármester végül megnyitottnak jel«ntettí> ki a kiallitas t, majd kiséret-.vei együtt végigjárta a kiallitas helyiségeit. A kiállítás felöleli az iparrajziskola valamennyi szakosztályinak anyagát és beszámol arról,*.- ' maiként tett eleget az egyre fejlődő élet követelményeinkké «lénk érdeklődést keltett a FANSz egyik szobájának kiállított berendezése amelyet a tanárok irányítása mellett teljesen a növendékek csináltak. Bemutatja a ki állit-..-.s az oktatás ket• *ős : raryátj amely részben kézműiparos művészek nevelését, részben pedig a gyakorlatban ténylegesen dolgozó iparosok továbbképzásét van hiI gatva szolgálni. Feltűnést keltett még . női-ruhatervező szakosztály, A az agyagipari szakosztály és a zomanemüves sza?:osztály kiállítása is* lp Az iparrajziskolai kiállitác május 11-től május 31-ig « Van nvitva. me- tekinthető nanoiita 9-17 ó->-aiff. /MOT/Ni.