Magyar Országos Tudósító, 1940. április/2
1940-04-13 [226]
EGYÉVI BÖRTÖNRE ITELTEIK LtPASÉRT EGY HtJHKÁST. Gulyás S<'n--or alkalmi munkás ez év márciusában két társával behatolt a ferencvárosi teherpályauöva Ta, ahol az sgyik vágón élomzárát feltörták es onnar három lác't elvittek. A ládákban, amelyekaa Cikta r.t. tulajdon't képeztek, cipó es nói harfcsnya volt. ^ lopást észrevette Farkas Lász'ó, a Cikta cég alkalmazottja és egyik barátjával azonnal a szőni próbáló tolvajok után vetetté., magukat. A Sorokaári-uton sizerü't utolérni Guky-s Sándort, akit elfogta.:, a két másik ismeretlen tolvaj azonban elmenekült, A kir'lyi ügyészség lopás büntette miatt eme''t vádat Gu yás Sándor ellen és az ügyet most tárgyalta a büntetőtörvényszéken Rád Illés dr. tanácselnök mint egyssbiró. Guly-'s S'nlor tagadta bűnösségét. Azt vallotta, hogy ő a lopásban nem vett részt. Két társa, akiket ismert ugyan, de nevüket nem tudja, a pályaudvar köziében felkérte, segítsen nekik elvinni a ládákat a legközelebbi taxiállomásig. A kir, törvényszék a bizonyítási eljárás lefolytatása és a perbeszédek elhangzása után bűnösnek mondotta ki Gulyás Sándort lopás bűntettében és ezért egyévi börtönre Ítélte. ,-.z Ítélet nem jogerős. /áOT/ Na, -ZU GRUBER LAJOS ÉS TJR SAI ÜGYE.../1. folytatás,/ Séra Árpád 38 éves géplakatos,a nyila sp~rt gyömről körzetének vezetője tett vallomást árról, hogy Szabadosi Bálénak ismeretes irógépügyét szerette volna elsimítani s errö"! tárgya t Gruberrel. Később Szabedosi említette előtte, hogy ebben az ügyben Gruber meg alarta zsarolni az anyját, A következő tanú Sze. tes József jog3zigorl ó-nyomda tulajdonos volt. Vallomása sor-n e-.mcrjdta, hogy a nyilaskeresztes pár-tok szbnárá ő készítette az ugynsv-zett fekete nyomtatványokat. Csln'lt impresszum n ~kü"i röpcédulákat a hungarista mozgalomhak, de a P'•lfy-.p*rtnak is. If38-ban röpcédula diímping volt. Eldicsekedtem a partban és egyebütt is - vallotta a tanú, gj.ogy a rendőrség nem tud nyom'ra jutni, hol "/eszükre<r ezek a röpcéc.ul k. Emiatt azut ? n lebuktam. Rendőri felügyelet alá boly.ztek. Bo ez alatt is csináltam fekete nyomtatványokat, mire újból lebuktam és most már Ista^tuz,. tattak, Ami -or a ríncamségről 'thoztak bennünket a Markó-utcába, Gruber ls velünk volt, alit söntén lefogtak. Útközben arra árt, hogy vonjam vissza őt terhelő va ".'.másomat, mart ne'1 okvetlen szabadulnia kell, mert hagy dolgokat csinál. Az ügyészség el Ott, majd a fő tárgyal.'son is visszavontam Gruber .-la., tett előző terhelő va" . omk sómat, mire ot f elmentették. Az a'nök a bircs*giskt : kból ismerteti azokat az adatokat, m oly eV szerint Szenté8 az ügyészség e"Ott, de a főtárgya áson.is fenntartotta Gruv 3r a'len terhelő vallom s~t. Szehtes tanú megjegyzi erre, hogy most már naa eml-kszi egészen pontosan a dolgokra. Va lomása további sor'n eünondja, hogy igy Varga Károly nevü ismerőse említette, hogy Maárt aa árt ' öz;ontban megvertek, mert Grubert bemártotta a rendőrségen. Utóbb arról is értesült, hogy őt is meg akartál*: v^rni Szewanyei Antallal együtt, A következő tanú Saeinenyei Antal magánhivatalnok volt, aki azzal kezdte va'lomásót, hogy a vádlottakkai szemben ellenséges érzülettel van el telve, mert nekik tulajdonítja, hogy a pírtban viselt pénztárosi állásától felfüggesztették. Maír ajánlotta a világító jelvényeket a pértnak és^ utóbb sokat panaszkodott Maár, hogy a jelvénye .ért a véts'árat nem fizették ki, folyton huzz "tk-halaszt ják a fizetést. A Szentes-fék: nyomdában telefonhoz hívták és Ma*r, mint hivőfél közöátw vele, hogy jegyzökönyvet vasinak fel a pártközpontban Gruberrel, jöjjek be, mert vdem is jegyzőkönyvezni aüarj|ak. Azt válaszoltam - mondta a tanú - hogy nincs semmi okom arra, hogy bemenjek és letettem a kagylót. Utóbb közölt- Maár velem art is, hogy j°l-^ tettem, hogy nem mentem be, mert engem is m~gve'tek volna, mint ahogyan őt megverték, mert ergem is spiclinek tartottak, aki a p-írttól" Topott pénzekan emelete*, házat vettem, /F 0 lyt, köv./G.