Magyar Országos Tudósító, 1940. március/2

1940-03-30 [224]

Kézirat. ^ H e t e d i k k i a d á ö, Budapest, 1940 B március 30„ jN P 3QKI, évfolyam 86»szára c FŐVÁROS -©«S ISKOLA ÉPÍTKEZÉSE FEJEZŐDIK 3E RÖVIDESEN, A főváros iskoiaépitési )rogrammja keretében a mult évben hat nagyobb iskola építkezés kezdődött^ i rendkívüli viszonyok miatt azonban az építkezéseket még mindig, nem le­ié tett befejezni, az iskolák felavatására néhány hót múlva kerülhet csak ior. Az építkezési an„ agok megdrágulása miatt a kiadási többletet póthi­beiből kell fedezni, ezért Szendy Károly polgármester a törvényhatósági töz gyűléstől a jövő héten 242,9őC ppngő pothitel megszavazását kéri. übbol az összegből a XI* kerül: t Mezo-utcai felsőkereskedelmi iskola épít­kezésének befejezésére 159*36T pengőt fordítanak, a X. kerület Sibrik Miklós­it! elemi iskola befejezésére 10#600 pengő szükséges ; . az I, kerület Mészá­ros-utca leánygimnázium átalakításénak befejezéséhez 10,000 pengő kell még, i X, kerület Hizlaló-tár melletti Gém-utcai elemi iskola építkezésének sevégzéséhez ujabb 52,800 pengő: szlkséges és végül -000 pengőt kell fordi­cani a IX, kerület Soroksári-uti óvoda és a XIV, kerületi Hungária-köruti jolgári leányiskola építkezéseinek elvégzéséhez./M0T/Lá,Vr MEGÉRKEZETT KASSÁRA A FŐVÁROS AJÁNDÉKAI A NUGkkíR PELTÁMüDÁS SZ03Rü, i főváros törvény ha tósága Szendy Károly polgármester javaslatára - mint mrakidojén megírtuk - a Felvidék visszacsatolásának emlékére Kassa vá­rosának ajándékozta Dózsa Farkas ^nte-1 szobrászművész gyönyörű alkotását: i magyar feltámadást szimbolizáló szobrot, amely a Szaóadság-teret diszi­betfce. Már a mult esztendőben Kassára akarta szállítani a főváros a szob­rot, de a kárpátaljai bevonulás, majd a lefutóiéi rendkívüli események miatt )1 kellett halasztani a szobor átadásét és a kassai felavatási ünnepséget, Jok akadály leküzdése után a közelmúlt napokban szállították el a bronz ízoörot Kassára, ahová meg is érkezett, A szobor k 6* talapzata a Szabadság­be ren maradt, diszes urna kerül a szobor helyére, a talapzat oldalán pe­ig évtábla hirdeti majd, hogj- a megnagyobbodott Magyarország fővárosé, a^ feltámadás szobrát a visszatért legnagyobb magyar városnak, Kassápak aj én­iékozta a /isszacsatolás emiékére. A bronz urna elkészítésére egyik logki­f Alóbb szobrászművész kap megbízást a polgármester tol, A magyar nemzet innepén az urnába borszeszt öntenek majd és meggyújtják,, hogy messzire fii ági tó lángnyelvek hirdessék; Magyarország hisz a feltámadásban. Érte­sülésünk szerint Ka-? én már faragják a s zobor uj talapzatát ós az eddigi bervek szerint a jövő hónap végén kerül felavatásra Kassa legszebb terén í szobor, A főváros zörvény ha tósága a felavatási Ünnepélyen küldöttségileg cépviselteti magát,/MOT/L.áeVr«­HÍREK _—BARAKYAY LIPÓT A KLASSZIKUS MIVELTSkű ŰTEKÉROL, A Imasszikus 11 veit­ség Barátinak Egyesülete küldöttségileg köszöntötte Baranvay I-ipot tit­os tanácsost, á Magyar Nemzeti 3 a nk elnökigaz ganéját abból az alkalom­ból, hogy legutóbb egyhangú lelkesedéssel a Parthenon Társaság elnökeve választották, Praznovszky Iván ny« r,k. levet és meghatalmazott minisz­ter, a* el vök üdvözlő szavaira viaszolva rámutatott A iranyay Lipc-t azok­ra a szálakra, amelyek őt a latin-görög tanulmányokon alapuló humanista kultúrához kötik évtizedek éta* Meggyőződése szerint az iskolában szor­zott klasszikus műveltség minden szellemi pályán dolgozó részére a leg­jobb elciskolát képezi a benne rejlő értelem- is lélekform 11c értékekkel, A Pajrtkenon Tlrsaság .legfontosabb feladatának tartja, nogy a magyar nemzeti .műveltséget -évszázadok óta tápláló humanisztikus kulturjavak megbecsülését és szeretetét megfelelő iadványokkal és előadásokkal mog­szilárl: tsa a müveit magyar társadalomban, Earanyay Lipót elnöknek az intézőbizottság nevében Huszti József egyetemi tanár az Országos Közok­tatási Ta ...cs iccvvezető elnöke mondott köszönetot,/iI0T/B,

Next

/
Oldalképek
Tartalom