Magyar Országos Tudósító, 1940. március/2

1940-03-27 [224]

AZ IGAZOLÓ VÁLASZ TLÁITY: 1EGFOS1TOTTA MAíiBÁT TI '.AT ÓL KOR u-i Dl EL IKER TÖR ­VÍKYHXÍTÓSAGI BIZOTTSÁGI TAGOT, A főváros igazolóválaszttidnya szerdán dél­után Vályi Lajos dr e elnöklés 'vei ülést tartott. Az elnök közölte, hogy a törvényhatögági bizottság . 1939. decemberi közgyűlése az iga: előválaszt­mányira törvény értelmében újjáalakította, a választmány tagja­' a követ­kező;- lettek: dr, Boosáry Kálmán, dr, C 8 olényi P£L, Dioszeghy J£nos,dr, P a rkas Zoltán, dr, Hajnó 0 zy Béla, dr ft K r ,rtsoko Alajos, dr* S z akal Antal 6 a eke, üsetty Béla, A főpolgármester a törvényben biztosított jogánál fogva az uj jáal akit ott igazolóválasztr: ány olnö kéül Vályi ^ajost, helyettese »1nőkéül pedig C s elényi. Pál dr-*t nebezte ki a Az elnöklő Vályi Lajos ezután nehéz és felelőssé k. el jes mun­kájához a választmány támogatását kérte ? a báz ott sági tagok lelkes ellen­zéssel üm epeitek az igazol óvá], asz ta dny uj elnökét, A tqváj&feJLak során Vályi ^ajos bejeiontette, hogy a polgármester az igazolo v ái:xsztmány jegyző­jét dr, Szvoboóa Endre főjegyzőt szolgálati idejének botölté so után nyug­díjazta. Az elnök méltatta a nyűg dl jbavonult főjegyző érdemeit, mu. ..kassá­dért az igazolóválasztmány nevében is köszönetet mondott, A választmány ezután jegyzővé választotta Schindler Pál őr, tanács jegyzőt, majd az elnök több bejelentést tett, s közölte, hogy a na­pkban elhunyt Gál J«nő helyére a főpolgármester Scheuer Róbertet hivta be rendes te rvényható s agi bizottság:' tagul, mint soron következő póttagot. Közölte az elnök, hogy a zsidótörvény értelmébe:, megszűnt Lédermann Kor örökös bizottsági tagsága, ez ellen iAdermann kor jgnasszal fordult a köz­igazgatási bir°gághoz, amely leiratban közölte az igazolóválasztmánnyal, JLp ^Jcta^^<^ató}t magáévá tette, s Így L é dermann MÓai */ véglegesen megszűnt \jjrőmP^J blzdts ág 1 tagcégem" Helyet egyébkent' a főváros legközelebbi tör­v ..;nyaate g agi k^z^yuT^STe^tölti be. Ismertette ezután az elnök, hogy a zsi­dótörvény értelmében megvizsgálták az prdekképvrssl etek által beküldött "bi­zottsági ^ tagok mandátumait: nincs-e kizáró ok. A vizsgálat során ki dóri ..t, hogy az érdekképviseleti tagok közül a zsidótörvény értelmében senkit sem kell terelni. Az igazolóval asz tm ány ezután Sturczky Sándor összeférhetet­lenségi ügyét tárgyaltat Struczky a budapesti Kereskedelmi és Iparkamara érde :'. épviselője a törvenyhat° 3 agi bizottságban, s önmaga ellen kért vizs­gálatot, mert legutóbb egy korlátolt felelősségű társaságnak vezetője ]ett. A társaság a budapesti állatvásárokon és közvágóhidakon bizományosi tevékenységet fejt ki , Struczky ezért kérte az összeférhetetlenség meg­vizsgálását. Zárt tárgyalás után a bizottság ugy döntött, hogy Sturczky összeférhetetlenségi ügyét alaposan megvizsgálják, s ezért a döntést későbbre halasztották, Az elnök közölte a továbbiak során, hogy Körme ne y Elemér, az Egyesült'"k e resztsny N^nzeti Párt bizottsági tagja ellen kizáró bejelentés érkéz ott „ A bejelentés szerint n^rmendyt 1931-ben fegyveres erő elleni iz­gatásért leo pengő pénzbüntetésre Ítélték, s később megválasztották bi­zottságot taggá, A Z 1925 0-iki XXVI s t,o,. tehát a régi választójogi törvény a megválasztást lehetővé tette az 193S fc-dk évi XlX.t.c, az uj választó­jogi törvény azonban kizáró ekual mondja ki az ilyen bűncselekményt, az uj törvény szerint tehát Körmendyt nem lehetett volna megválasztani. Zárt tanácskozás után az elnök kihirdette az igaz ol o v ál asz tm ány döntését, a [választmány megfosztotta mandátumától Korraendy Elemért, A döntés ellen a I Közigazgatási Ei Y»0„ óo-h c\v 1 r+. Ml oVno»H . / r O f p/y.ó . V*,.

Next

/
Oldalképek
Tartalom