Magyar Országos Tudósító, 1940. március/2

1940-03-27 [224]

TÖ33MILLI6 PENG&3 UJ ÉPÍTKEZÉSEK ÜGYÉT TÁRGY-IATk. LE A MAGASÉ?!TÉSI SZAKBIZOTTSÁG, k magasépítési szakbizottság szerdán délelőtt ülést tartott, amelyen a közeljövőben megkezdődő, többrnilli.' pengős uj építke­zések ügy ét tár csalták. Az ülésen Fridrich Lajos tanácsnok elnökölt, megnyitó készedében kegyeletes szavakkal emlékezett meg a magasépítési ügyosz­tály egykori kiváló vezetőjéről, a közelmúlt napokban elhuryt Wossala Sándor ry .tar ács r okról, kelta tta Wossala Sándor ma radar dw értékű alkotá­sait, s munkásságát vázolva hangsúlyozta, hogy az elhunyt kitűnő főtiszt­viselő egyike volt a főváros legkiválóbb szakférfiáinak. Wossala Sándor eredményekben gazdag munkásságét méltatta Petrovácz Gyula is, majd :•. bizottság elhatározta, hogy az elhunyt tanács­nok - emlékét az ülés jegyzőkönyvében m--'örökíti, k bizottsági tagok helyeikről felállva, mélyen megilletődve hallgatták végig az elnöklő tanácsnok ós Petrovácz Gyula kegyeletes szavait* Ezután a magasépítési bizottság a polgármesteri előter­jesztéseket tárgyalta. A bizottság a kassai munkás üdülőház, építési bi­zottságába a bizottsági tagok közül kiküldötte Schoditsch Lajost. k Tomcsányi-és a Fongrácz-ut mentén husz kislakásos fová*^ rosi . bérház épül, az épületek lakatos ós asztalos munkáit verseny tárgyalás utjén több mint 600.000 pengő értékben vállalatba adták. Kórházépítési pro grammja keretében a főváros az Uj Szent János-kór házban 160.000 pengő költséggel munkáslakóházat építtet, az erre vonatkozó pol­gármesteri előterjesztéshoz a bizottság hozzájárult. •«• Madách Imre-uton a közeljövőben hárommillió pengő költségelőirányzattal hatemelet magas, hatalmas palotét építtet a főváros, bentit hflyezik el a belvárosi tüzőr­séget és a fő-áros házinyomdáját. Ugyanis ha megkezdik az uj központi városháza ós az üzemi széknáz építését, az udvaron elhelyezett IV,körü­le ti tűz őrség épületét le feli bontani. Az uj központi városháza területén nem jut hely a főváros házinyomdájának és a közigazgatással szoros kap­csolatban nem álló többi intézményeknek sem,ezek mind a Madách Imre-utt külön épület bon kapnak hajlékot, A polgármester a Madácii-uti fővárosi tüzorségi és házinyomdai székházat lehetőleg még ebben az esztendőben felépítteti, sz által ugyanis felszabadulnak a központi "áros háza Károly ­körúti szárnyának helyiségei, az elavult öreg épület--kat Kibontják, s he- ' lytikre az üzemi székhazak kerülnek, w, tor vek ismertetése során az elnöklő Fridrich Lajos tanácsnok közölte, hogy a Madách Imre-uti palota torveire a főváros pályázatot fog hirdetni. Bemutatták ezután a bizottságnak a fővárosi Statisztikai Hivatal uj épületének költségvetését és terveit is, A Statisztikai Hiva­tal már nem maradhat a SókikópviaelŐház szűk helyiségeiben, az év végén kezdődő népszámlálás miatt a tisztviselőkar létszárát omolni kell,ezért épül fel a hivatal uj székháza.& XI.,Bioszcgi-ut mentén* 900.000 pengő költsw_.gel épittoti fel á polgármester a Fővárosi Statisztikai Hivatal palotáját, amelynek megtervezését szintén mag ánépit őszekre bízzak, s a pá­lyázatot a napokban hirdetik ki* Az elnéptelenedett, majdnem teljeser örésen állo II., Batthyár.y~téri hatalmas vásárcsarnokba költözik a főváros Központi Atryag­szsrtára és a kórházak anyagszertarai is» a csarnok átépítésre 1,260.000 pengőt fordit a főváros 0 A csarnokban árusító pi--ci kereskedők számára barmira fülke épül a vűs ár csarnok Mar kovios Iván-utcai frontján. Petrovácz Gyula aggodalmának adott kifejezést,hogy ^vá­sárcsarnok alagsorát elönti majd a viz, tehát raktárnak özek a helyiségek nem megfelelőek. Megemlítette, hogy a Batthyány-téri Szent Anna-templom kriptái is tele vannak talajvízzel, Szörényi Ödön műszaki tanácsos a felszólalásra válaszol­\ va közölte, hogy; a vásárcsarnok átépítése során az egész épület alá vasoe­\ton teknő épül, a talajvíztől tehát non kell c-^jd tartani, /folyt.köv./

Next

/
Oldalképek
Tartalom