Magyar Országos Tudósító, 1940. március/2

1940-03-23 [224]

VifoiiWJSSJQBSBI REKKESTÉK A PARK^SKUTY.ÍK ADÓJÁT, Az Országos .illatvédő Liga 's a Magyar Cserkész Szövetség állatvédő bizottságának közbenjárásá­ra vitéz gróf Teleki Mihály fölömiveiésugyi miniszter leiratot intézett valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjéhez és 3udap©st székesfőváros p olgármestoréhez, amelybon nevezettekot utasította,hogy az ebtartásl sza­bályrendeletet olyképen változtassa"''- meg,hogy a német j-ai.13zkutyák /far­' askutyák és ez ekj .eresz teződései/ UÍ^a megállapított magasabb adó ós eb­adó tételek a házőrzésre és p ász torlódásra használ', farkaskutyákra ne vonatkozzanak, azaz ezek adctétole a vonatkozó törvény rendelkezése alap­ján legalacsonyabban^egy, legmagasabban két pengőben állapítható meg. A nem házőrzésr©, vagy pásztorkodásra használt farkaskutyák Után továbbra is a magasabb összegben meg állapított adót fizetik. Az ország vadállományáztak védelme érdemében a fenti rendelet kimondja azt^is, hogy farkaskutyáig, vagy ennek kereszteződéséből szárma­zó ebet, mezőőrök és erdőőrök hivatásuk gyakorlása közben nem használhatnak. /MOT/3. FŐVÁROS 442.533 PENGŐ ÉRTÉKŰ L Á33ELIT ^ REhDEL T' a. FŐVÁRCS» A főváros egyenruhá­val ellátott alkalmazottai, továbbá az árvaházak gyermekei és a szeré­té totthorok ápoltjai részérd a főváros eboen az esztendőben összesen 17.800 pár cipőt, bakancsot és csizmát vásárol. ... közjótékonysági ügyosz­tály a lábbelik szállítására már megtartotta a verseny tán ggalást, melynek eredmérge szerint a 442.533 pengő értékű közszállitást mintegy 100 buda­pesti cipésziparos között osztották szét* /i.iOT/lé. Vr. MUNKÁSLAKÓHÁZ ÉPÜL UJ SZENT JÁNOS-KÓRHÁZBAN. Kórházépítésig mo­dernizálási programra ja keretében a főváros az Ej Szent János-kórházban hatalmas munkáslakóházat létesit, a tervek elkészítésével S ze ndy Károly polgármester Kollár Gyula okleveles építészmérnököt bízta meg.Aa egy­emeletes munkáslakéház költségelőirányzata 165.000 pengő, az építkezés már a napokban megkezdődik. /MOT/Lá. Vr. —HÚSVÉTI SZÜNET A J/UGYAR ÉLET KERESZTÉNY KDESÉGI rÁRTJÁBAN.A Magyar Élet K re sz tény Községi Pártja központjában március 26-áig, ksddie szü­netel a hivatalos munka, ezalatt a pártvezetőség tagjai kihallgatásokat nem tartanak. /iíOT/Lá. Vr. AZ ELMÚLT HIDEGEK ALATT VISSZAESETT A MUZEUMOK, A KÖNYVTÁRAK ÉS A FÜRDeK PQRCbljEtk* A. főváros Statisztikai Hivatalának legújabb adatai sze­rint az elmúlt hidegek alatt a budapesti fürdők, könyvtárak és muzeumok forgalma erősen visszaesett, K főváros nyilvános fürdőit 6.000-el keve­sebben látogatták, mint a mult év első negyedében, erősen csökkent a gyógyvizek forrasztása is, a nagy hidegek hatása meglátszik a könyvtá­rak és muzeumok látogatottságán is• kág mult óv januárjában a fővárosi könyvtárfiJauüc 31.C35 olvasója volt, ezév elején 20«Ö45* A muzeumok lá­togatóinak száma az elmúlt év januárjában 28,309 ? volt,, az idén csak IP -061. Csökkent az Állatkert látogatottságét is, mindössze 2,408-an látogatták rz Állat- és Növénykertet, egy napra tehát még 80 látogató sem jutott. /MCT/LÁ. Vr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom