Magyar Országos Tudósító, 1940. március/1
1940-03-13 [223]
ILOVSZKY JÁNOS - BAJCSA KÓ'ZSÉG DÍSZPOLGÁRA, A nagykanizsai választókerülethez tartozó ^ajcsa község diszülést tartott, amelyen^egyhangú lelkesedéssel a község díszpolgárává választotta Ilovszky János kermányfőtanácsost, a kerület országgyűlési képviselőjét, a Baross Szövetség országos elnökét, A község képviselőtestülete Ilovszky Jánoshoz intézett jegyzőkönyvében hangoztatja, hogy a képviselőt eredményes és érdemes munkálkodásának elismeréséül választották meg a község díszpolgárává. A díszpolgári oklevél átadását ünnepélyes keretek között tartják meg,/M0T/3, A éUDAPESTI IP. RKAMARA AZ ÉPÍTŐIPARÉRT, Az építőipar foglalkoztatásának a mult évben bekövetkezett visszaesése és a folyó évi kedvezőtlen kilátások arra késztették a Budapesti I eroskedelmi és Iparkamarát, hogy minden eszközt igénybe vegyen az építőipar munka hoz juttatása elé tornyosuló akadályok elhárítására. Az,ebből a célból 1 észitett előterjesztéseinek- nyomatékosabb al át ám asztás ára Eber Antal, a kamara elnöke küldöttséget vezetett ReményiSchueller L a jos pénzügyminiszterhez, aki előtt vázolta az éjitől par nehéz nelyzetet és rámutatott arra, hogy teljes tudatában van a rendkívüli helyzetnek, ó^pen azért kérdése csak olyan irányú, amely a fe álló súlyos viszonyok között is teljesíthetőnek látszik. Kiemelte az átala? itásókra Ó3 tatarozásokra korábban engedélyezett adókedvezményt, amelyet egy mult évi rendelet összezsugorított és a régebbi állapot visszaállítását kérte, .^elhívta a miniszter figyelmét a szociális nézőpontb ü l is rendkívül fontos mezőgazdasági cseledlakások " orszerübbé tételének és megfelelő uj lakások építésének szükségességére és rámutatott arra, hogy ezen a téren is csa;. abban az esetben lehet javulásra számítaná, ha a cselédtartó gazdái? odók adókedvezmény biztosításával buzdítást :apna? • A kedvezményt azonban az építőipar foglalkoztatás'ána' biztosítása érdo ében ahhoz kellene kötni, hogy ezeá az építkezéseV ne a gazdaságok üzegődményes iparosa', hanem önálló iparosok utján tÖrténjenek P M e gemlltette, hogy a sorházak az adókedvezményt nem élvezi?:, ha ilyen házban házmesterlakás is épül, kérte enne?: a kikötésnek az elhagyását, majd rá utat ott arra, hogy a főváros területén mult év december 31-ig megkezdett háza' csak áb an az esetben részesíthetők rendkívüli ideiglenes ház adómentességben, ha 1940 # július 3-ig lakható állapotba kerülnek, Eivel a hosszantartó kedvezőtlen időjárás és az anyaghiány miatt alogha teljesíthető ez a fel tó _ tel, kérte az időhatárnak október 31-lg való raeghossea'e itás :t. Priedrioh F. G'za az építőmestere?- ipartestül étének főjegyzője utalt arra, hogy olyan óvóhelyek, amelyek az adottságok miatt nem felelnek meg az előírásoknak, nem részesíthetők adókedvezményben. H^vel azonban ezek is az építésügyi hat°ságok engedélyezés vei ':észülte"•," az egyenlő elbánás elvénél fogva is megokolt kedvezményben részesülnek, Kovatsek F e reno a vidéki építőipar munkához juttataaa érdekében a 15 éves adómentességnek 25 évre vaie felemelése mellett emelt szót, majd rámutatott arra, hogy a városszabályo. ás' tervek hiánya is nagy akadálya a vidéken az építkezésnek, A miniszter nagy figyelemmel kis érte az előterjesztésekét *és azokna" jóindulatú elbiralas.it, valamint gyors elhatározását helyezte látásba,/MOT/B,