Magyar Országos Tudósító, 1940. március/1
1940-03-08 [223]
—-ZU VASS ELEK-MAGYAR NEMZET SAJTÓPER .,./l. folytatás./ Vitéz Vass Elek jogi képviselője sorra vette ezután a védelem által előterjesztett indítványokat és mindegyikre megtette észrevételeit és ellenbizonyítási indítványát a Végül kérte vitéz Vass Elok személyes meghallgatását is, Dr, Grottó László kir, ügyészségi alelnök a közvád szempontjából nyilatkozott ezután az előterjesztett indítványok tekintetébon. Rövid tanácskozás után az elnök kihirdette a törvényszék végzését a bizonyítás és ellenbizonyítás ind i tv anyaira vonatkozóan. 'Eszerint a törvényszék elrendelte Albrecht királyi herceg, Purgly Emil ny. földművelésügyi miniszter ? báró Prónay György, gróf Khuen Hódórváry Károly, gróf Karolyi Gyula, Péja Géza. Szilágyi Lajos ny. főispán, dr. Dcmmel Aladár, az Országos Földhitelintézet igazgatója, vitéz Vass Eleit miniszteri osztályfőnök; gróf Teleki Mihály földmüvelésügyi miniszter, Lukács Béla államtitkár, vitéz Igmándy Hegyessy Géza altábornagy. Ivády Béla, vitéz Ujfalussy Gábor, Mayer János'ny* miniszter, Magasfaazy László, Vay Lászlé Mllotay István, Plosz István, Csizmadi Árpád ingatlanközvotitő, Marschall Ferenc ny, miniszter, Pataky Károly miniszteri tanácsos, Bolemann Géza táblabíró, Láhner Károly gazdasági főfelügyelő és több más tanú kihallga* tását. ügy a vád, mint a védelem képviselői tudomásul vették a törvényszék végzését, mire Szórnák Jenő dr, elnök a tárgyalást elnapolta, /llOT/Ma*