Magyar Országos Tudósító, 1940. február/1
1940-02-09 [221]
POLITIKA /A kunszentaiklósi képviselőjelölés. Folytat ás 1./ Ezután B a rcsay Ai c os főispán mondott beszédet, F e lkérto az egybegyűlteket, s a szervezet minden tagját, hogy teljes lelkesedéssel és odaadással álljon ki jelöltje nellé és bizonyitsa be a választókerület lakossága, hogy megbonthatatlan e gységben áll gróf Teleki Pál országépitő politikája mellett, B arcsay A kos beszéde után a nagyválasztmány küldöttségileg felkereste Molnár ajos református lelkészt, s meghivta az ülésre, A terembe érkező M olnár ^ a jost a várnegyei elnök meleg szavakkal üdvözölte, M olnár L ajos meghatottan mondott köszönetet a bizalomért és Ígéretet tett arra, hogy az országgyűlésen minden erejével és igyekezetével a magyarföld nópóert kivan dolgozni a nemzet jobb, boldogabb jövője érdekében. Az egybegyűltek nagy szerettei vettók körül a jelöltet, A kerület nagyválasztmány a ezután táviratilag üdvözölte* gr^f T e ieki Pál miniszterelnököt és bár ó Vay Lászlóba párt országos elnökét, 1 A kunszentnlkló s i kerületben már megkezdődött a választási agitáci 6 . Szombaton este 6 órakor D„navecsén mondja el M 0 lnár L a jos programbeszédét, vasárnap délelőtt 11 órakor Kunszentmikló s on, délután 3 órakos Tass községben, 5 órakor pedig S z alkszentmártonban. Ezzel egyide* jüleg gyűlések lesznek még a választókerületben vasárnap délelőtt 11 órakor,Szabadsz álláson, délután 2 ó r akor I z sákon, délután 1/2 5 órakor podig Fülöpszálláson, Hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön a kerülőt majdnem minden egyes községében gyűlések lesznek és összejövetelek. Vitéz gróf Teleki M ihály földművel és ügyi miniszter vasárnap a választókerületbe utazik és részt vesz a Kunszentnikiisi és tassi gyűléseken. Azonkívül a jövő héten is látogatást tesz a kerületben, A MÉP képviselői közül a kunszentnikló s i kerületbe utaznak: Horváth Géza, Simon | e renc, Börcs János, S z akáts Pál, S z abó G y ula, Mari ás sy M ihály, vitéz aragő Ede, ester Miklós dr,,Tóth Jó z sef, dr. G esztelyi N a gy László; A z előjelekből Ítélve már most bizonyosra vehető, hogy a választókerület polgársága nagy lelkesedéssel ós hatalmas többséggel áll gróf Teleki Pál miniszterelnök zászlaja alá, s alapos a remény, hogy Molnár L a j°st egyhangúan választják meg a kerület képviselőjévé./*/ HIREK ———A BAROSS SZÖVETSÉG KERESKEDELMI KONGRESSZUSA, A Baross Szövetség " Síi, évi rendes közgyűlésével kapcsolatos gazdasági kongresszus pénteken'este Purőbl Győző dr. elnöklésévol kereskedőim! kérdéseket vitatott meg. Letárgyalták a teljes vasárnapi munkaszünet, a szabott árak kötelező bevezotéso, a gyárak ós nagykereskedők detail árusításának oltSltása, kegyszerek árusításának korlátozása, a Hangya ós a kiskeroskedők viszonyának szabályozása, a keroskodők aggkori biztosítása, az áruhiány mogszüntotéso, kis kereskedelmi kölcsön, haszonkulcsok meg állapi tása,^ strohmann rondszor megszüntotóso, önállósitósi alap gyakorlatának megváltoztatása, kereskedelmi intézmónyok auonómiájának módositása, a vondóglát 0 iparban az augusztus 26-i árrögzitősok fcloldáda, a közszállitási szabályzat ror )í ormjának és más aktuális problémáknak anyagát, igy a miskolci Baross Szor/ vozot kórésót tanonotthonok lótositós érői és tanoncösztöndijak kiadásérc Ír, y*Ak határozatokat a keddón összoülő ünnopi záróközgyülós terjeszti fel az ffj illetékes hatóságokhoz. /MOT/B.