Magyar Országos Tudósító, 1939. december/1

1939-12-02 [218]

g > "Törvényszéki kiad s. Budapest, 193 9, december 8, IZGATÁSÉRT KETHETRE ÍTÉLTEK EGY ALKALMI POLITIKAI AGilTaTORT. A pestvidéki törvényszék dr. Va-ady Sándor tanácsa ma tárgyalta Molnár Bé­la "• 39 éves nagykátai földműves bűnügyét, akit az ügyészség ingatás vét­sége miatt kivánt felelősségre vonni. A bűnügyet már egyszer tárgyalta a törvényszék, amikor Molnár Bélát bűnösnek mondotta ki izgatás vétségé­ben és tizennégynapi f oetházra, valamini, az összes bűnügyi költségek meg­fizetésére Ítélte. A tábla - mivel néhány tanú kiha lgatását a törvény­szék mellőzte, - uj tárgyalás m egtartását rendelte el. A vád szerint Molnár Béla, aki a'kisgazdapárt tagja, lápiöbics­kén Ma.tolcsy Mátyájr képviselői beszámolóján, mint alkalmi szónok felszo­lalt és társadalomellenes izgató kifejezéseket hasánált. Az alkalmi szó­nokot dr. Koffer Ferenc főszolgabíró figyelmeztette, de ezután is folytat­ta abban a tónusban a bőszedét, amely kimeríti az izgatás kritériumát. A vádlott tagadta bűnössé"ót. Azzal védekezett, hogy az inkri­minált kifejezéseket Illyés Gyula "Puszták népe" oimü könyvében olvasta. A biróság ujabb hat tanút, köztük Matolcsy Mátyás és dr. Matolcsy Tamás nyilas képviselőket hallgatta ki. A két képvisel! ö szerint Molnár Béla már azért sem használhatta a vád tárgyává tett kifejezéseket, mert olyan fel­tűnő rossz mondatfűzessél bőszéit, hogy képtelen olyan mondatokat monda­ni, mint amilyeneket a vádirat terhére ró. A perbeszédek elhangzása után a biroság izgatás vétségében ál­la; itotta meg Molnár Béla bűnösségét és Ismét tizennégynapi fogházra Ítél-*, to. Az Ítélet nem jogerős. /MOT/B. - .TCViBBI EGYÉVI SZIGORÍTOTT DOLOGHÁZRA IT^LIEK EGY CIPÉSZ SEGÉDET, AKIT RABLÁS 3ÜATETTÉÉRT MAR HÁROMÉVI SZIGORÍTOTT DOLOGHÁZ 3J-TETESSEL SUJTOTé T AK j Márton István cipész segéd mult év június 29-ójiől őo-áro virradó éjsza­ka egy körúti kirakatot betört és i kir .kútban lévő tárgyikat összeszedve menekülni akart, Néhány járókelő és a közeibea szolgálatot teijesitő rendőr figyelmes lett a csörömpclésre, odarohantak, hogy Mártont elfog­ják. Kiderült, hogy a cipészsegédnek egy bűntársa is volt és mindketten dulakodni kezdtek az őket lefogni igyekező járókelőkkel, akikkel szemben támadölag léptek fel. Márton Istvánt végül sikerült mégis legyűrni, mig társ-- megszökött. A cipészsegéd ellen lefolytatták 3 bűnvádi eljárást és ea^ek során C zt vallomást tette, hogy ismeretlen helyre szökött tet­tes társának Krompatics Zoltán • neve, Krompaticcs sl szemben 0 törvény­szék nyomozólevelet bocsajtott ki, mig Márton Istvánt rablás bűntettéért háromévi szigorított dologházra Ítélte el. ^emsokkel később kiderült, hogy o keresett Krompatics Zoltán o váci országos fegyintézetben v . u 1 e t o r t óz t a t á sb nn. Amikor kihallgatták t. leghatározottabban tegddt.,hogy Ő lett volntj Márton tettestársa és rövidesen megáll pitást nyert az, hogy ez oz állítás megfelel e valóság­nak, mert abban > z időbea, ;mikor Márton f bűncselekményt elkövette, Króm­patics már a váci fegyintézet foglyc volt. Ez alapou XTompatlcs Zoltán­bUal szemben oz eljárást megszüntették, de a kir. ügyészség most már Már­ton István ellen uj vádiratot adott ki: hamis vád büntette és bünpárkr*­lás vétsége miatt. A hamis vád t azzal követte el, hogy Kr-.mp tics Zol­tánt minden alap nélkül, mint a bünoselekmánybt.a való tettestársat nevez? te meg. bűnpártolásért p 3 dig azért kérte az ügyészség Márton megbünte • tését, mert a hatóságok félrevezetésével ismeretlen tettestársának segít­séget nyújtott, hogy büatet .ea m.r^djon. Az érdek s bűnügyben mi tartott főtárgyalást a büntetőtörvénye szák dr. Lengyel János törvényszéki biró vezetésével. A tárgyaláson r. .állott zz.1 védekezett, hogy ő tettestársának nevét nem tudta pontc­srn^megmondani, amikor személyleírást adott, val ki Krompotics Zoltán nevét ejtette ki és ő jóhiszeműen ráhagyta, hogy bűntársát valóban i^gy hívják, A bizonyítási eljárás adatai alapján t törvényszék megcáfoltnak vette ;. vádlott védekezését és Berzsenyi Géza dr kir. ügyész vádbeszé­de, valamint a védőbeszéd után bűnösnek mondott, ki Márton Istvánt a vád érte:inébeu és ezért c legutóbb kiszabott hármmévl dologházon kivül to­vábbi egyévi szigorított dologházbüntetéssel sújtotta a vádlottat,. Az ítélet jogerős, /MOT/Mo,

Next

/
Oldalképek
Tartalom