Magyar Országos Tudósító, 1939. december/1

1939-12-12 [218]

Zl T BERKI GYULA ÜGY.../1. folytatás./ Nagy Imre főjegyzőre, . A védő bizonyítási indítványát z indokolás sze­rint zárt kellett elut-sitm, mert ez áxhnn foglalt ak nem voltok 0 lkai­mra r-k c cikk álli tás in: k lg. zolásáre, Euyhitő körülménynek vette e tör­vényszék ezt, hogy Berki Gyule e válnsztás izgalmainak hatás© alatt cse­lekedett, Az itélet jogerős, /MOT/ Ma, — EGYÉVI BÖRTÖNRE ITELTEK EGY óVADEKCSALo ÍTGEMÓKÖT. A királyi ügyészség csslás és magánokirathanisitás büntette miatt emelt vádét Goidgruber Endre ügynök és Haskó György ellen, akiknek ügyében ma tartott fotárgyalást 0 büntetötörvényszék Gátay Endre dr. elnöklése mel­lett, A vád szerint két évvel ezelőtt Gcrldgruber egy szénbányaváll&let igazgatójának adta ki magát és Koncz Józseffel, valamint Becsal Artúrral elhitette, hogy óvadékos alkalmazottakra vau szüksége, akiknek megfele­lő fizetést is tud biztosítani. Koncz átadott egy ötszáz pengőről szóló takarékbetétkönyvet gzzal, hogy letétkánt kezeli, Beosaitól pedig négy­száz pei.gő óvsd&ékof^ ozohbsn amikor kiderült, hogy állást nem tud biz­tositni és visszakövetelték ez óvadékokét, rájöttek arra, hogy a pén­zű 1 ' is k-.rbaveszett. Goidgruber - a feljelentés szerint - Konczcal alá­íratott egy irást^ '.melynek szövegébe később fel hí t .lm->zást bizonyító szöveget iktatott be s ennek segítségével kivette a takarékpénztárból a betétet, Haskó mint közvetítő szerepelt z ügyekben, fkapott A főtárgyaláson mind i két vádlott t- gedt. bűnösségét. Goidgru­ber azzal védekezett, hogy volóJMh szüksége volt -övadékos alkalma zottak­v:, és t-. g;dtc az okiruthamisi^bás vadját is. Haskó azt h ngoztotta véde­kezésében, hogy jóhiszeműen közvetítette az ismerkedést Goidgruber és az állást kereső sértettek között, A törvényszék 0 bizonyító eljárás lefolytatása és Vasváry Jenő .dr. kir. ügyész vádbeszéde után Goidgruber Endrét bűnösnek mondt- ki 0 v adsz érinti bünoselekményekbén és . tekintettel orra, hogy már büntetett előéletű, egyévi börtönbüntetésre itélte. HaSkót ,z ónban bizonyíték hiá­nyában felmentette. Az itélet nem jogerős. /MOT/ Sy. TILTOTT ÁRUCSEMPESZES ES VAMMEGRÖVIDITESEIT ELITÉLTEK EGY MÉRNÖKÖT. Dr . Lombay Viktor tanácselnök mirit egyesbiró ma tartott tárgyalást Ke­mény Zoltán gépészmérnök ügyében, aki ellen a vámigazgatóság tiltott áru csempészése es vámmegrövidites miatt indított bűnvádi eljárást. A vádirat ezerint Kemény Zoltán mit egy becsi műszaki vállalat budapesti megbízottja néhány hónappal ezelőtt Becsből árut kapott,' melyet a vám­vizsgálatnál a bevall.isi iven a 3 zbe sstlemesként szerepeltetett. Később derült ki, hogy az aru aszbeszt-kauosukgumi lemez volt, amelynél: lénye­gesen magasabb a Vámja, mint az aszbesztlemezé. Az eljárna során megál­lapították azt is^ hogy az aszbeszt-kaucsukgumi lemez behozatali enge­délyhez van kötve, de ilyen engedóllyol Kemény nem rendelkezett. A vádlott kihallgatása során tagadta bűnösségét. Védekezésében azt adta elő, hogy a elmére érkezett árunak a raktárába való szállítását egy szállít óra bizta és a tőle nyert információ alapján irta a bevallási évvé az aszbesztlemezt ós nem tudta, hogy azt pontosabban kellett volna körülírnia. A bizonyítási eljár áe adatai alapján a törvény sz éle megcáfoltunk vette a mérnök védekezését, bünösne 1 : mondotta öt ki a vádirat értelmében es ezért haromhónapi fogházra, valamint 26.992 pengő pénzbüntetésre itél­te el. Ez a pénzbüntetés meg. nem fizetés esetében kilenchonapi fogház­büntetésre változtatható át. Az it : let nem jogerős. /áOT/Ma.

Next

/
Oldalképek
Tartalom