Magyar Országos Tudósító, 1939. december/1
1939-12-07 [218]
KÉTÉVI FEGYHÁZRA ÍTÉLTEK EL RABLÁS MIATT EGY CUKRASZSBGEDET. Tóth Kálmán cukrászsegéd ellen rablás és okirathanisitás büntette miatt vádiratot adott ki a királyi ügyészség. Eszerint szeptember 27-én, este tiz óra tájban a Szigetvári-utca 2y« szám aaatt a lépcsoházsbaA megtámadta Valasek József pénzbeszedot, fojtogatni kezdte, majd kiragadta kezéből irattáskáját és fellökte. Valasek sególykiáltásaira kiszaladb a házmester, rövidesen rendőr is előkerült, aki aztán Tóth Kálmánt elfogta és előállította a főkapitányságra. Itt kihallgatása alkalmával Horváth Zoltán tisztviselőnek mondotta magát, kiderült szonba^, hogy álnevet has nált. A büntetótörvényszék Krayzell-tanács a előtt ma megtartott tárgyalásod e vádlott azzal védekezett: nem tudja, hogy az eset alkalmával mi történt, fogalma sincsen erről, hogy mit cselekedett. A bizonyítási eljárás befejezése és a perbeszédek elhangzása utál a törvé^ysz ék büdösnek moAiotta ki a vádlottat rablás bűntettében és ezért nem jogerősen kétévi fegyházbüntetésre Ítélte, /MOT/ Ma. HITELSERTÉS MIATT ELITÉLTEK HÁROM KERESKEDŐT, A pestvidéki törvényszék dr. Gegus Imre-tanácsa ma tárgyalta Weinberger Márkus ötvenegyéves kispesti divatkereskedo bűnügyét, akit az ügyészség hitelsértés és osalás bűntettével vádolt meg. Weinbergeren kivül Kovács Wirth Jenő és Weisz Mór kereskedők is a vádlottak padjára kerültek mint bünsegédi bűnrészesek. A vádirat szerint Weinberger hat alkalommal vásárolt hitelbe a Gerő Adolf-féle kötött-szövöttáru gyártól, de két hét múlva kényszeregyezségi eljárás megindítását kérte maga ellen, hogy ötven százalékos ' hányadban kiegyezhessen. Összes hitelezőinek 48.327 pengővel tartozott, de a kielégítési alapul szolgáló'vagyonát jogtalanul csökkentette és hozzáférhetetlenné tette azáltal, hogy sógorára, Kovács Wirth Jeno 33 84oő pengős színleges követelést jelentett be s azt telekkönyvi rangfenntar tással^biztositotta is. Weisz Mór részére is 75oo pe 8§mlétező követelést engedményezett, azonkívül az áruraktárából mintegy lőooo pengő értékű árut eltüntetett a A vádlottak^tagadták bűnösségüket. A biróság a bizonyítási elj áras lefolytatása és a perbeszédek elhangzása után mindhárom vádlottat bűnösnek mondotta ki a vád szerint s ezért Weinberger Márkust két és félhónapi fogházra itélte.'Kovács Wirth Jenőt egyhónapi fogházzal és száz pengő pénzbüntetéssel, Weisz Mórt kéthónapi fogházzal és száz pengő pénzbüntetéssel sújtotta a biróság, az utóbbi két vádlott büntetését qeonban felfüggesztette. A biróság enyhitö körülménynek vettej hogy a Gerő-gyár visszavonta a feljelentését a vádlottakkai szemben. Dr. Szabó Gusztáv királyi ügyész mindhárom vádlott terhére súlyosbításért jelentett be fellebbezést, de fellebbeztek az elitéltek és védőik is. /MOT/ B. —- KÉNYSZEREGYEZSEGEK. A Budapesti királyi törvényszék megindította a kényszeregyezségi eljárást: néhai Radó Henrik be nem jegyzett szűcsmester, volt budapesti /Grof Tisza István-utca 1/ lakos hagyatéka ellen, továbbá Boda Rezső /Berlini-tér 6./ be nem jegyzett látszerész és fotokoi'askedő ellen. Vagyonfelügyelő mindkét ügyben Szabó József dr. ügyvédi követelések bejelentése december 24-ig az OHE-nél. Janovics Jenőné született Neumann Amália /Vilmos császár-ut 26/ be nem jegyzett uri és női dIvatárukereskedő és Klein Lajos /Mária Valéria-utca 19/ be nem jegyzett szatócs kényszeregyezsógi ügyében a törvényszék az egyezséget jóváhagyó végzést jogerősnek nyilvánította és a vagyonfelügyelő diját és kiadását 55.lo,, illetve 27 pengőben állapította meg. /MOT/