Magyar Országos Tudósító, 1939. október/2
1939-10-18 [215]
Szerdán délután dr.Bődy László alpolgármester elnöklésével a pénzügyi bizottság részleteiben is elfogadta az Elektromos-, a Gáz-§S Vízmüvek, továbbá a gyógyfürdők, az . élelmiszerüzem, a Xenyérgyár, a Lóhusüzem, a Temetkezési V Halat és a Hirdető Vállalat költ* ségvetéfét. Az előző ülésen elhangzott kérdésekre Farkas .„kos, Námethy Károly t Salamon Géza és Rosta János tanácsnokok adták meg a szükséges f elv ilágositásokat, amelyeket a bizottság tudomásul vett. Ezután áttértek a részvénytársaságok költségvetéseinek tárgyalására, A Beszkart költségvetésének tárgyalásánál elsőnek dr. Csilléry András szólalt fel, megállapítva azt, hogy az ut'bbi időkben a Beszkart ellen mindkevésbbé merültek fél "panaszok, Kifogást a Hl»Vvonalak pályaudvarai is a li V-vonalain való -tszcllási nehézségek miatt lehetne emelni. Tisztában van azzal, hogy a,mostani nem tisztázott viszonyok között a Beszkart igazgatósága a KEV-el kapcsolatban kerülni igyekszik a nagyobb invesztíciókat. Ennek megszüntetése végett rendezni kellene a háramlás kérdését az állam és a főváros között. Ezután rámutatott arra, hogy a legutóbb történt szanálás folyományaképpen a Beszkart alkalmazottainak fizetésrendezése bizonyos mértékben megoldást nyert, de rendezésre vár a munkások és m^s alkalmazottak túlóra bérének rendezése. Ezért indítványozza, hogy minden külszolgálatot teljesítő alkalmazottnak a tulidőben végzett munkáját í, rendes órabérnél 15/b-kal jobban díjazza. A tulórabér rendezése évenkint legfeljebb 170-180.000 pengő többletet jelentene, amely összeg a Beszkart mai többlet bevételében könnyen megtalálná fedezetét. Révész Mihály azt indítványozza, hogy a Beszkart B., s a H V B-C. táblázatán szereplő alkalmazottak fizetéseit rendezzék,a túlóra dijakat emeljék és betegség esetén az OTI által adott táppénzt az alkalmazottaknak száz százalékra egészítsék ki. Lázár Ferenc kívánatosnak tartja, hogy azj&ató buszüzemet gyorsabb ütemben fejlesszék, foglalkozzanak a földalatti vasút kialakításával és a villcjnosyasutaknák ^ belső területen való közlekedésének csökkentésével. A II V évről-évre nagy deficittel dolgozik,éppen ezért fel kellene számolni ezt az üzemet. Hangsúlyozta, hogy a Beszkart vezetősége iránt a legteljesebb bizalommal viseltetik. Bényi Károly több vonal kiépítését indítványozta, főleg a XI. és XIII.kerületi közlekedés javítása érdekében. Szőke Gyula szerint a bevételeket fokozni lehetne, a fizetéseket rendezni kellene, szelekciót sürgetett, a vonalakat ugy kellene beosztani, hogy a Beszkart jövedelme emelkedjen. Sürgette a Belváros közlekedésének javítását. A Dunap^rti közlekedés a Ferenc József és az Erzsébet-híd között túlzsúfolt, süllyesszék a föld alá a közlekedést. Az l-es autóbusz budai végállomását hosszabbítsák meg a kelenföldi pályaudvarig. Az elhangzott felszólalásokra bíró Babarczy István tanácsnok válaszolt ^és közölte, hogy a HÉV kérdésével külön bizottság foglalkozik, A polgármester nevében bejelentette, hogy elfogadja Csilléry András inditvanyát: az alkalmazottak tulóradiját 15^-kal emelik. A^Belváros közlekedésének javit-.sával komolyan foglalkoznak, a közlekedés meg fog javulni, hc ; áttérnek a jobb oldali közlekedésre. Ami a dunaparti villamosközlekedés föld alá helyezését illeti,, ez a kérdés 194243-ban lesz aktuális t amikor a közraktárak szerződése lejár és végleg rendezik- a Duna partján végigvonuló közlekedési kérdéseket. A Belváros közlekedésének javítása érdekében, ha a Kálvin-téri villmíiossineket a ^ középre rakjak, a 15-ös autóbuszt a Váci-utcán vépíg vezetik. / /folyt, köv./ a