Magyar Országos Tudósító, 1939. október/2

1939-10-30 [215]

ZU: SZÉCHENYI BaLINTNÉ VALUTAÜGYE. /Folytatás a törvényszéki kiedéspkhoz,/ A délutáni tárgyaláson az elnök kihirdette a törvényszék határozata:, Eszerint a védelem által előterjesztett bizonyitási indítványok legnagyobb részét a törvényszék feleslegesnek találja és csak néhány irat pótlólagos ismertetését rendeli el. Az elnök ismertette ezeket az iratokat, majd Kocsis Miklós ügyészségi alelnök tartotta meg vádbeszédét. Beszéde elején rámutatott arra, hogy mily sulyosaa vszzélyoz­totik közgazdasági életünket a valutabüncselekmények, amelyeknek elköve­tői nem törődnek a törvényekkel, nem törődnek az ilyen ügyekben hozott szi­gorú Ítéletekkel, hanem szinte nap-nap után összeütközésbe kerülnél: a tör-, vényekkel csak azért, hogy önző vagyoni érdekeiket szolgálják. - Szomorú kép ez, ami most itt elénk tárul - mondotta többek között a vádhatóság képviselője.- Grófné, gróf, fővárosi gyakorló ügy­véd ülnek a vádlottak padján súlyos bűncselekménnyel vádoltan. Két csoport­ja van e bűnügy vádlottjainak. Az első csoportba tartozik gróf Széchenyi­né, az édesanya, aki első házasságából született:^ nem árja gyermekéir nem tarthatta mog abban a házban, ahol mostani: harmadik férjével együtt lakik. Ezt a gyermeket el kellett küldenie a háztól. Először ogy borkeres­kedésben dolgozott, azután kikerült Londonba, ahol órák adásából tartja fenn magát* Merem állitani, hogy ez a gyerek valósággal kitagadott gyer­mek. Az édesanya, az anyai szeretettől vezérelve igyekezett kijuttatni leánya részére bizonyos összegeket, bármi áron, meg a törvétjyek ellenére is. Ezért került most a vádlottak padjára, tehát nem azért mert vagyoni érdekből cselekedett. Csak azért követte el a bűncselekményt, hegy gyer­mekének a hozomány külföldre való kijuttatásával árja férjet szerezzen, A második csoportja a vádi ottaknak: gróf Gatterburg, ez az állásnélküli^ ember, aki - eltartatja magát egy fűzőkészitőnővel. Szomorú és szé­gyenletes dolog ez, mert hiszenjo maga is meg tudná keresni a kenyerét* Itt ül aztán előttünk vádlottkent egy gyakorló ügyvéd, aztán Vass Gáspár, aki szintén állásnélküli és felesége jövedelméből él. Ezek az emberek igenis vagyoni érdekből követték el a bűncselekményt, A továbbiakban Kocsis alelnök a többnapos főtárgyaláz ada­tai alapján összefoglalta a bünper tényállását, majd rámutatott arra, hogy : Padovetzné töredelmes beismerő vallomást, Vass Gáspár, gróf Gatter­burg és Preisz részben beismerő vallomásokat tettek. Gróf Szechenyiné és Frogács ügyvéd tagadják ugyan a terhükre rótt bűncselekményt, a főtárgya­lás adatai azonban megcáfolják védekezésüket, Gatterburg gróffal szerabon az eredeti vádat a vádhatóság képviselője elejtette és azt ugy módosítot­ta, hogy Gatterburg ellen 100,000 svájci frank kijuttatására való ajánl­kozás miatt emel vádat. Kérte valamennyi vádlott megbüntetését és indít­ványozta, hogy a törvényszék gróf Széchonyinét kötelezze 100.000 pongő, Padovetzné.és Vass Gáspárt egyenként 20.000 pengő, Forgács ügyvédet pedig 10,000 pengő vagyoni elégtétel megfizetésére. Kérte végül, hogy az Íté­let jogerőre emelkedése után az ügy Összes iratait a törvényszék tegye át az ügyészségre, hogy a főtárgyaláson felmerült adatok alapján grof ^Széchenyi Bálint és Mezei ügyvéddel szemben azpljárás megindulhasson, C x /Folyt,köv./

Next

/
Oldalképek
Tartalom