Magyar Országos Tudósító, 1939. október/1

1939-10-14 [214]

ni H--©IGONDOZOTTaK JÁPuEDÉKRENDEZÉSI ÜGYE. A Hadirokkantak Országos Nemzeti Szövetségének központi igazgatósága vitéz Árvátfalvi Nagy Ist­ván elnöklésével ülést tartott. Az ülésen az elnök a hadigondozottak nevében köszönetét nyilvánította a miniszterelnöknek, a honvédelmi mi­niszternek ós a pénzügyminiszternek a járadék-rendezés megindításáért, A pénzügyminiszter expozéja szerint ugyanis az altiszti ós legénységi csoportba tartozó 55 éven felüli hadiözvegyek 1940. január 1-étöl havi 15 pengő, a tiszti csoporthoz tartozok pedig havi 30 pengő járadékban fognak részesülni,, Ezenfelül rövidesen rendezést nyer a hadigondozott családtagok, a hadi árvák és a hadi gyámoltak ellátásának ügye is. Az ülésen foglalkozott a központi igazgatóság a felvidéki hadigondozottak helyzetével, a biztositás kérdésével és a Hadirokkantak Háza ügyével. Az ülés után a HONSZ vezetői bajtársi táborozásra ültek össze, s itt Aivátfalvi Nagy István elnök az egész tábort részletesen tájékoztatta a rokkantügy aktuális problémáiról. Egyidejűleg a HONSZ Vagyonőrző Vál­lata is értekezletet tartott, ezen az igazgatóság ismertette a vállalat fejlődését, s az eddig elért eredményeket. Megállapították az értekez­leten résztvevők,hogy"a Vagyonőrző Vállalat annyira fejlődött; hogy ezidöszerint már több mint kétszáz hadirokkantat foglalkoztat./MOT/Ky. • | A M|KIRJKüLKERE SKEDELMI HIVATAL KÖZLEMÉNYEI. A Külkereskedelmi Hi­vatal közleményeinek legfrissebb száma részletes helyzetjelentést kö­zöl a buza, a rozs, árpa, zab, tengeri, a vetőmagvak; a tojás, a vad, a szarvasmarha és a borjú világpiacit áralakulásairól, A szám közli a legújabban kiirt nemzetközi árlejtéseket is, /MOT/Ky, FŐVÁROS / TÖBB NAGYOBB BÉRHÁZI ÉPÍTKEZÉSRE KERTEK ENGEDÉLYT A POLGÁREMSERTÖ'L. Folytat á 3,1,/ A Kőbányai Polgári Serfőző és a ^zent István Tápszermüvek rt, 6 emeletes bérház épitésére kér engedélyt a II., Retek-utca 15.a. számú telken, a Fillér-utcai Telekértékesitő Kft. 4, illetve 5 emeltes bérházat építtet a II,, Pillér-utca 13109/3 .lírsz. telken, a fővárosi 1 emeletes elemi is­kola épitését kezdi meg a X., a Gém-utca 3831ö/l-12.számú'telken, Eoch­wald Ernő 3 emeletes bérház épitésére kért engedélyt a XI., Kanizsai­utca 16. számú ingatlanon és végül Zsembery Árpád a XIV,, Hermima-ut 41. számú telken ópitcfcet két e gyeméi te s ikerházat. Az építési engedélyekot a városrendezési és magánépitési szakbizottság legközelebbi ülésén tárgyalja./MOT/Lá.Vr IDEIGLENES AUTÓBUSZJÁRAT ENGEDÉLYEZÉSE, A kereskedelmi és közlekedés­ügyi miniszter engedélyt adott a budapti autóbusz közlekedési rt-nek, hogy Piliscsaba-Pilisszontimro T Pilis^örösvár-Budapest-Árpád-gimnázium közötti vonalon napijegy-fordulóval egyelőre ideiglenesen rendszeres autóbuszjáratokat indítson többek között azzal a kikötéssel, hogy az autó­busz-gépkocsi Budapest politikai határán belül a végállomáson kivül sem le, sem félszállóautasok számára máshol nem állhat mog./MOl/Lá.Vrc­„ , „ „ & ORSZÁGOS LEVÉLTÁR H 1 K ÜJ fi. K. szekció ORVOSI HIR. Bonis István dr. v. egyetemi tanársegéd, belgyógyász szabadság ..rol hazaérkezett, ismét rendel délután 3-től 4-ig. VIII*, Mária-utca 12-14. I,5.sz., Telefon: 138-414 ./MOT/B. Pro domo:A főkapitányság s j atoosz tálya tisztelettel kéri a fenti hir szíves átvételét. A(Q0

Next

/
Oldalképek
Tartalom