Magyar Országos Tudósító, 1939. augusztus/1
1939-08-10 [210]
Kézirat. Nyolcadik kiadás, Budapest, 1939. augusztus lo«\^JJ^Oj/ XXI * évfol y am f 195*szám AZ ORSZÁGOS MAGYAR SAJTÓKAMARA GXÁSZÜNNEPSÉGE A DEBRECENI REPÜLŐSZERENCSÉTLENSÉG ÁLDOZATAINAK SÍRJÁNÁL, Ma van egyéve, hogy a debreceni repülőszerencsétlenség történ> amelynek áldozatai között hat ujságiró is volt: Szilvássy József, Molnár Béla, Benke ^ibor, Rusznyák Iván, Peller György és Simor Miklós. Az Országos Magyar Sajtókamara az évforduló alkalmából csütörtökön délután 4 urakor kegyeletes emlékünnepet rendezett a Kerepes*-? ut me lletti temetőben, a repülőszerencsétlenség áldozatainak sirjánál. Á Sajtókamarát Vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály elnök vezetésével nagy küldöttség képviselte, megjelentek ezenkivül azoknak a szerkesztőségeknek a tagjai is, ahol a tragikus körülmények közt elhunyt újságírók dolgoztak, képviseltette magát a Légyügyi Hivatal is, s a gyászoló közönség soraiban ott voltak#,családtagok, valamint számos katonai és polgári előkelőkelőség. A Sajtókamara hatalmas, tolgyfalorabból kötött és virágokkal, valamint nemzetiszinü szallaggal'diszitett hat koszorúját egy-egy kamarai tag helyezte el az ujságirc sirokon. Ezután Gáspár Jenő, az Országos Magyar Sajtókamara főtitkára .nlékozett meg az elhunytakról, a következő beszéd kiséretében: - Az Országos M agyar Sajtókamara, mint a magyar ujságirórond legfelsőbb, lege gye temese".;.b és megalakulása ota egyetlen hivatalos szerve nevében jöttünk, hogy egy pillanatra áldozzunk a debreceni repülőszerencsétlenség hősi halottainak emléke előtt. Azok, akik egy évvel ezelőtt szárnyaszegetten lehulltak a hajdúszoboszlói tarlóra,'a polgári kötelességteljesítés és az újságírói munka hősi halottai. Bármennyire is szomorú volt sorsuk, mégis dicsőséges, mert örök emberi végzet és örök ujságirói sors: magasra törni ós .- lehullani... A mi dáága halottaink emléke a magyar ujságirórend előtt örökké élni • • fog, mint'az utolsó pillanatig jól betöltött kötelességteljesítés példaképe. TJq-j érezzük azonban, hogy ebben a kegyeletes percben meg kell emlékeznünk a szerencsétlenség katonai és polgári halottairól is, akiket a mi'baj társaink és pályatársaink testvéreivé avatott a közös repülőhalál. Emlékük áldassék és példájuk, a kötelességteljesítés példája éljen minden mostani és eljövendő nemzedék előtt ! A gyászoló közönség egyperonyi néma csöndben áldozott a repülőszerencsétlenség hősi halottai emlékezetének, Benke Tibor volt pilotatiszt, hirlapiró sirjára az Országos Légvédelmi Parancsnokság képviseletében Pécely József ezredes és nagyrévi Néppel György dr. sajtóelőadó külön koszorút helyeztek el és a sirt a "Riadó" légoltalmi folyóirat szerkesztősége és kiadóhivatnia is megkoszorúzta, A kegyeletes aktus folyamán a temető fölött megjelent' három repülőgép, s tisztelgő köröket irtak le a sirok fölött. /MOT/B, ^feTOZÁS A HÁLÓKOCSIK KÖZLEKEDÉSÉBEN• A Magyar Királyi Államvasutak igazgatóságától vett értesítés szerint a Budapest nyugati pályaudvarról /) 0 óra 5 perckor induló 12o.'számú és a Budapest Myugati pályaudvarra 5 óra 37 perckor érkező 119. számú vonatoknál , a Budapest nyugati 3**>7 pályaudvar és Bratislava /Pozsony/ között közlekedő I-II-III osztályú /yr,/ hálókocsi-járat ezévi augusztus hó 15-től kezdve megszűnik, /MOT/B,