Magyar Országos Tudósító, 1939. július/2

1939-07-26 [209]

4. törvényszéki kiadás. üuaapes-u, xvov. JUJ.J.UD ÚI, ZU SAGHARINCSEMPÉSZEK UGYE,../3. folytatás./ V A, ^ természetesen szívesen vállalkozott az útra, de csak szórakozásból, vé­dekezése szerint'nem is sejtette, hogy csempészéé folyik azon az autón, amelyen ö is ült, A bünper hetedik vádlottja? Lepsik Péter gépkocsivezető ugyai> csak tagadta bűnösségét. Elmondta, hogy a határig vitették "magukat a csempészek és ugyan ott várakozott reájuk. Nem mondták meg, hógy milyen célból mennek át Ausztriába, mint soffór nem is kérdezte őket, gondolta nem tartozik reá. Ezzel befejeződött a vádlottak kihallgatása ós a törvéryszék a bizonyító eljárást folytatta le, A pénzügyőrök vallomása szerint a német vámőrök hivták fel a figyelmet a gyanús társaságra, amelynek tag ­jait később le is tartóztatták. Még más tanukat is kihallgatott a tfcr ­vény szék, majd a perbeszédek hangzottak el. Kleitech Imre dri királyi ügyész vadbeszédében szigorú büntetés kiszabását kérte azzal, hogy a v£ ­lottak elkövették a terhükre róttbüncBelekményt• A védők felszólalásuk* ban az enyhítő körülményekre mutattak rá, A törvényszék vó$ül Ítéletében bűnösnek mondotta ki ifjú Bayer J zsef és Lepsik Péter kivételével valamennyi vádlottat fizetési eszköz­zel elkövetett visszaélés bűntettében ós ezért id, Bayer. Józsefet, Szal­más i Kálmánt és Kuhn Károlyt fejenként tizhónapi, - Hörömpö Károlyt hét­hónapi, Klein Sándort pedig egyeti és kéthónapi böBtönbüntetésre Ítélte.' Ifjú Bayer Józsefet vétségben találta bűnösnek a biró s ág, Lepsikkel szem­ben pedig a bűnsegéd! bünreszességet• állapította meg és'ozért őket két­kethónapi fogházbüntetéssel sujtóttai Az Ítélet jogerős, /MOT/Sy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom